Hölgyválasz

Hölgyválasz

Kisebb szerelmi zűrbe keveredtem a héten, ezért megkérdeztem egy ismerősömet, a másik nem képviselői közül. Olyan választ adott nekem, amitől az állam a földet verdeste, úgyhogy még három további férfiút kérdeztem a nagy kérdésről: A nő keresheti a férfit az első találkozó után? Vagy legalábbis az ismerkedés kezdetén. Lehet a nő az első, aki ír?

(Megjegyzem egy szombati nemrandi után vertem a fejemet a falba, mert már két napja nem írt az illető. És mert elvette az eszemet. Legalábbis olyan kezdetleges szinten, mert olyan értelmes, aranyos, helyes és olyan illata van, amitől a női feromon mozgásba lendül. Én is biztos szimpatikus voltam neki, ezért nem is értettem a csendkirályosdit. Úgyhogy kérdés-hadjáratba kezdtem. )

Az első ismerősömtől, – aki elindította a lavinát – először csak annyit kérdeztem, Írhatok-e Neki? Mit szól hozzá a másik nem? Vagy túl nyomulós? Első reakció az volt, hogy: Örülnek neki, végre a nő kezdeményez. De aztán jött a fekete leves, mert a megkérdezett férfiú elkezdett kérdezősködni: Minden nap szoktunk-e beszélni? Mivel mindenképp szükségem volt egy értelmes válaszra elmondtam, hogy Nem igazán, szombaton találkoztunk.
(Azt nem tettem hozzá, hogy annyira konkrétan nem beszéltük meg ezt a találkozót, csak úgy derült égből villámcsapásként történt a dolog. Hogy a srác éppen dolgozott és az én lakásomnál lévő droszton dekkolt. Én pedig pont akkor végeztem. Ő pedig pont akkor írta, hogy ott van mellettem. Nekem ez olyan félszeg keringőre felhívás félének tűnt. Így én meg pont akkor felajánlottam, hogy odaköszönök, ha szeretné. Ő meg pont ott maradt velem egy fél órát beszélgetni. Ennyi véletlen egy helyen… Pont nem létezik.)
De térjünk vissza a tárgyhoz, az ismerősöm a kérdésre annyit felelt, hogy lehet, a három napos szabályt játssza éppen. Én persze kitértem a hitemből, és nevetve kérdeztem: Tényleg úgy gondoljátok, hogy ez létezik? Mire egy komoly és egyben sunyi választ kaptam rá: Tényleg azt hiszitek, hogy nem létezik? 

Úgyhogy jött a második ismerős, aki szerint a nő keresheti a másikat, nincs vele baj, de azért mégis jobb, ha a férfi. Arról ne is beszéljünk, hogy a három napos szabályról nem hallott. Majd a harmadik megkérdezett azt mondta, összeteszik a két kezüket, ha van bátorságunk és írunk. Aztán az utolsó tagja a közvélemény-kutatásnak se hallott a szabályról -csak ez első ember, aki alapvetően el is indította ezt a kikérdező lavinát-. Az utolsó megkérdezett próbálta megadni a kezdő lökést is, mivel ő nem csak azt mondta, hogy kereshetem, de találkozóra is hívhatom a másikat.

Végül még egyszer visszatértem az első ismerősöm kikérdezéséhez, mert egyszerűen nem hagyott nyugodni a dolog. Tényleg három nap? Erre közölte, hogy inkább csak ahhoz lehet hasonlítani. Mert alapvetően arra megy ki a játék, hogy megvárassa a nőt, őrületbe kergesse és így biztos megnyeri a játszmát.  

cikk-1

Kép: www.weheartit.com

Ugyanebből a kérdéskörből kiindulva, még azt is megkérdeztem mindegyikőjüktől, hogy a nő hívhatja e randira a férfit. Igazából, a négyből csak egy mondta, hogy kezdeményezhetünk ilyen téren. Aztán csak úgy a semmiből, pont nekem mondta minden második férfi ismerősöm – munkatársak és barátok egyaránt-, hogy a nők is kezükbe vehetik az irányítást. Sőt, vegyék is, mert ez nem az a világ, amikor várni kell a férfira.
(Persze, aztán meg az a probléma, hogy túl könnyű préda volt, mert meg se kellett szerezni. Meg magától kezdeményezett… De azt is megjegyezném, hogy állítólag, ha egy férfi nem skalpvadász, akkor teljesen mindegy ki lépett először, mert meg akarja ismerni a másikat, nem csak megszerezni.)

Összegezve… “Három napos szabály” továbbra is csak a gazemberek számára létezik, velük meg nem kell foglalkozni. Ezen kívül Ők azok, akik direkt idegőrlés szempontjából nem keresik a másikat, meg a csillagok lehazudása az égről is az ő reszortjuk. Sajnos, egy cseppet elkorcsult a világ. Úgyhogy, Hölgyek lehet itt várni a sült galambra, meg hogy egy férfi összeszedje magát, de ha valaki annyira érdekel, hogy hanyatt vágod tőle magad, akkor egy próbát megér. Akkor lehet keresni, persze, nem tapadni, mint a pióca. Lehet randevút kérni, de azt se erőltetve. Ha biztosak vagyunk benne, vagy legalább eléggé meg vagyunk róla győződve, hogy a másik is érdeklődik irántunk, akkor lehet. Mert előfordulhat, annyira félnek, vagy eltunyultak, hogy várnak, amíg a nő kezdeményez. Mert ez már így megy a mai világban. Azt pedig, hogy ki hogyan gondolja melyik félnek kell kezdeményezni, azt döntse el a saját elvárásai, erkölcsei szerint. Ízlések és pofonok.

De azért remélem, rózsát nem nekem kell venni…

Kiemelt kép: http://weheartit.com

Szerző:

Rodonit Zoé

“Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető.Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap!Hiszek a csodákban.”
/Audrey Hepburn/

Szólj hozzánk!