Huszonkettő

Huszonkettő

Tegnap éjjel nem tudtam aludni.
Ezért kettőkor bevettem két aszpirint.
Meggybort ittam rá, azzal csúszik a legjobban.
Azután a jobb csizmámat a bal lábamra húztam.

Friss levegő kellett, így sétálni mentem.
Az üres utcákon órákig tekeregtem.
Pedig nem mentem messzire,
Csak a szomszédos lakótelepeket jártam be.
Újra és újra.

Mikor három körül ismét a kedvenc fámhoz értem,
Amit gyerekkoromban mászókának hittem,
Megálltam és vártam, vajon rám köszön-e,
Mint egy kedves, régi ismerősére.

A csendet végül én törtem meg.
Ezzel a mondattal: hadd öleljelek meg.
Ő rábólintott megrázva lombkoronáját,
Rám hullajtva ezzel annak egész tartalmát.
Felborított a tarka levelek súlya,
Így hát néztem a csillagos égre percenként.
Újra meg újra.

Felébredtem tízkor az ágyamban fekve,
Elmélkedve azon, hogy mi történt az este.
Rögtön beugrott minden, mikor párnám alá nézve
Megláttam pontosan huszonkét falevelet préselve.
Estére megértettem sorra, hogy mi miért történt,
Már csak arra kellett választ találnom, hogy a kedvenc fám miért nincs többé a játszótér közepén.

Írta: Képíró Inez

Kiemelt kép: https://www.pexels.com

Szerző:

Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.