Így dobd fel a Halloween bulidat!

Így dobd fel a Halloween bulidat!

Egy bulihoz ugyan elég lehet a kaja, pia, jó társaság kombináció, ha meg már Halloween, akkor természetesen kiegészíthetjük ezt jelmezekkel és mindenféle ijesztő dekorációval is, és végül is kezdődhet a mulatozás. Azonban ha szeretnénk emlékezetesebbé tenni a partinkat, érdemes készülni néhány izgalmas játékkal is, hogy ne csak egy szokványos összejövetel legyen. Hiszen nem csak a gyerekek játszhatnak. Így biztosíthatjuk, hogy ne laposodjon el hamar a hangulat, és senki ne unatkozzon. Ennek érdekében most összegyűjtöttem Nektek néhány izgalmas ötletet, mellyel feldobhatjátok az estét!

 

1.Almahalászás

Az almahalászás egy eléggé ismert játék, és talán játszottátok is már gyerekként, de felnőtt fejjel is igen vicces szórakozás lehet. A lényege, hogy egy nagy tálat vagy lavórt töltsetek fel vízzel vagy akár almaborral, hogy kicsit felnőttesítsük a játékot, és ebbe tegyetek almákat. A feladat pedig annyi, hogy kéz nélkül, kizárólag szájjal ki kell szedni a gyümölcsöket a tálból. Azonban ez egyáltalán nem olyan könnyű, mint ahogy elsőre gondolnánk, de jókat lehet nevetni közben a másik ügyetlenkedésén. A nyertes pedig természetesen az, aki a legtöbb almát tudja kihalászni a szájával a megadott idő alatt.

http://www.retroland.com/

http://www.retroland.com/

 

2. Horrorfilm felismerés

Ha már Halloween, nem maradhatnak el az ijesztő filmek sem, de a másfél- két órás filmnézés helyett, érdemes inkább ismertebb filmekből összegyűjteni jeleneteket, és filmfelismerőst játszani. Mindenki kap egy papírt és egy tollat, és fel kell írni a címeket, már ha épp tudjuk. Természetesen az nyer, aki a legtöbbet eltalálja. Filmőrült társaság esetén nehezíthetjük a feladatot, és a rendező nevét is számon kérhetjük, sőt még akár a főszereplőkét is.

 

3. Szellemtörténet mesélés

Egy igazi Halloween estén nem maradhatnak el a rémtörténetek sem, de mivel a legtöbb alapsztorit szinte mindenki ismeri, így alkossuk meg a sajátunkat. Üljünk körbe, sötétítsünk be, mindössze egy zseblámpával világítsuk, természetesen ahogy azt kell, mindig a mesélő arcát borítsa a fény. Majd valaki kezdjen el egy történetet, aztán adja át annak a lámpát, akit kiválaszt a sztori folytatására. A cél minél ijesztőbben tovább szőni az események fonalát, és minél jobban ráijeszteni egymásra. Persze valószínűleg inkább vicces rémmesék keletkeznek, mint ijesztőek, de a szórakozás így is garantált.

http://www.ontakingpictures.com/

http://www.ontakingpictures.com/

 

4. Jelmezverseny

Amennyiben jelmezes bulit tartunk, és miért is ne azt tartanánk, ne hagyjuk ki a jelmezversenyt se. Akár megkérhetjük a vendégeinket, hogy egy-egy téma szerint öltözzenek fel, például legyenek a kedvenc horrorfilm szereplőjük, de téma nélkül is biztos, hogy jobbnál jobb öltözetben fognak megjelenni. Majd pedig hozzunk össze egy zenés felvonulást, akár mindenki választhat saját belépő dalt is, amire bevonul és megmutatja magát, a belépőt akár tánccal is feldobhatja. A többiek pedig pontozhatják a jelmezeket, és aki a legtöbb pontot kapja, az nyer.

http://awesome11.com/

http://awesome11.com/

 

5. Halloween activity

Az Activityt mindenki ismeri, de dobjuk fel a játékot, alakítsuk a Halloweenhez és készítsünk saját feladványokat. A legviccesebb, ha minden feladványt el kell mutogatni, hiszen mindig az a legnehezebb, legnagyobb kihívást jelentő rész, de a legviccesebb is. Lehetnek a cetliken horrorfilm címek, ijesztő alakok, szörnyek, minden, ami rémisztő vagy a Halloweenhez kötődik. Alkossunk csapatokat és kezdődhet a játék. Mi úgy szoktuk játszani, hogy a csapat egyik tagja húz egy kártyát, és adott ideig csak a saját csapattársai találgatnak, majd ha lejárt az idő, beszállhatnak a többiek is, és azok kapják a pontot, akik kitalálják mi van a kártyán. Ügyeljünk rá, hogy minden csapat minden tagja sorra kerüljön, mert úgy igazságos, ha nem csak az mutogat, aki a legjobb benne. Az a csapat nyer, aki a legtöbb feladványt kitalálja.

 

6. Kacsintós gyilkos

Gyerekként az egyik kedvenc játékom volt ez, de máig szeretem, mert mindig jókat nevettünk, mivel többen nem tudtunk kacsintani,- én most sem tudok- de a próbálkozások mókásra sikeredtek. A játékhoz annyi papírra darab kell ahányan vagyunk, és egyet kivéve mindre azt írjuk, hogy áldozat, egyre pedig, hogy gyilkos. Körbe kell ülni, hogy jól lássuk egymást, és mindenki húz egy cetlit. Aki a gyilkost húzta, annak az a feladata, hogy minél több áldozatot szedjen kacsintással, úgy, hogy közben ne bukjon le. Akire rákacsint, az lehajtja a fejét, mert ő meghalt, azaz kiesett. Egyébként pedig nem ér lehajtani a fejünket, csak azért, hogy ne tudjanak ránkkacsintani, hanem folyamatosan figyelni kell egymást, hiszen, aki kiszúrja ki a gyilkos, az lebuktathatja, de ha téved, akkor ő is kiesik. Amennyiben valaki kitalálja, ki a gonosztevő, újra kezdjük a játékot, ismét húzunk a papírok közül. Ha pedig a gyilkosnak sikerül mindenkit megölni egy kivételével, akkor ő nyer, bár nálunk ilyen sose fordult még elő.

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com

 

7. Diszkós gyilkos

A másik kedvenc “öldökölős” játékom a diszkós gyilkos volt. Ez azért jó, mert ebben mozogni kell, hiszen azt játsszuk, hogy egy diszkóban vagyunk, ahova beszabadult egy gyilkos. A játék elején szintén mindenki húz egy cetlit, melyek közül egyen ugyancsak a gyilkos felirat szerepel, a többin pedig az áldozat. Majd pedig kezdődhet a tánc, de csukott szemmel, nem ér lesni. Egyedül a gyilkos járkálhat nyitott szemmel, neki oda kell osonnia valaki háta mögé, majd egy keresztet rajzolni a hátára. Aki pedig megérzi a jelet a hátán, tízig számol, aztán sikítva összeesik. Azért kell egy kicsit várnia, hogy a gyilkos el tudjon menekülni, és ne derüljön egyből fény a kilétére. Akit megöltek kiesik, majd folytatódhat a játék. Aki úgy érzi, tudja, ki a gonosz, megtippelheti, de ha téved, akkor ő is kiesik. Szintén addig megy a játék, még le nem bukik a tettes, vagy még meg nem öl mindenkit egy kivételével. Létezik többféle variáció is, lehet nyomózót is kinevezni, aki a gyilkosságig kimegy, majd visszatérve, neki kell kideríteni, ki a bűnös. Vagy úgy is játszhatjuk, hogy minden kör végén megtippelünk egy gyilkost, akire a legtöbben szavaznak, az börtönbe megy, azaz kimegy a szobából, hogy ne lássa mi történik. Ha még távol van, akkor is lesz áldozat, akkor ő ártatlan és visszamehet, majd új gyanúsítottat kell találni. Így addig játszhatunk, még ki nem derül, ki a bűnös. Még tovább nehezíthetjük a játékot két gyilkossal, ilyenkor pedig akkor van vége, ha sikerül egyszerre a kettőt lecsukatni.

https://thumbs.dreamstime.com

https://thumbs.dreamstime.com

 

8. Papírtánc

Ez ugyan nem egy tipikus Halloween játék, de nagyon szórakoztató. Mindenki választ egy táncpartnert, majd ráállnak a párok egy újságpapírra, aztán indulhat a zene és a tánc. Érdemes halloweeni zenéket összeválogatni, és így már illik az alkalomhoz. A papíron maradva kell táncolni, tilos lelépni róla, akik mégis megteszik, az a pár kiesik. Azonban nem ilyen egyszerű a feladat, ugyanis a papírt folyamatosan kisebbre kell hajtani, mikor a játékvezető erre utasítást ad. Fel lehet egymást kapni, lehet egymás hátán vagy nyakában ülni, bárhogy megoldható a feladat, a lényeg, hogy nem szabad lelépni az újságról. Az a páros nyer, aki a legtovább bír a lapon táncolni.

 

9. Ki vagyok?

A sokak által ismert játékot is hozzáalakíthatjuk az alkalomhoz. Szükségünk lesz papírra és tollra. Mindenki felír a lapra egy-egy személyt vagy akár kitalált lényt, a lényeg, hogy legyen köze a Halloweenhez. Majd a lapokat bedobjuk egy dobozba, megkeverjük és mindenki húz egyet, de nem nézheti meg, mi van rajta, hanem felragasztja a homlokára. Aztán kezdődhet a találgatás, ki kicsoda. Mindenkinek ki kell találni, vajon ő ki lehet. Ehhez pedig kérdéseket tehet fel. Mindenki kérdez egyet magáról, majd, ha végig ért a kör, jöhetnek az újabb kérdések. Aki először rájön, ki is ő, az nyer, de mehet addig a játék, még mindenki kilétére fény nem derül.

https://i.ytimg.com

https://i.ytimg.com

 

10. Sírfoglaló

Ez igazából a hagyományos székfoglaló, csak Halloweenesen. Ehhez főként a házigazda kreativitása szükséges, hiszen az ülőhelyeket az alkalomhoz illővé kell tennie, azaz sírrá alakítani, sőt még nehezebb a  eladat, ha nem ülő, hanem fekvőhelyeket készítünk, hiszen sokkal többet kell mozogni így. Készítsünk kis sírformákat, némi kézügyesség szükséges ugyan, de rajzolhatunk koporsót sima karton lapra is. A lényeg, hogy eggyel kevesebb sírhely lehet, mint ahányan játszanak. Ezeket körbe tesszük, majd mindenki körbeáll, és indul a zene. Amikor a zene megáll, gyorsan el kell foglalni egy sírt. Akinek nem marad, az kiesik. Majd egyet kiveszünk és újra indulhat a zene. Addig játsszuk, még a végén már csak két főre jut egy hely. Az nyer, aki előbb belefekszik, mikor megáll a zene.

http://imagesyard.com/

http://imagesyard.com/

Remélem sikerült néhány hasznos tippet adnom Nektek, melyeket fel tudtok használni, hogy egy igazán izgalmas bulit rendezzetek! Jó szórakozást!

 

(Kiemelt kép: http://cdn.wallpapersafari.com/)

Szerző:

Gellér Zsuzsanna
*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*

Szólj hozzánk!