“Igyekszem hátrahagyni az örök elégedetlen múltamat” – interjú Vasas Mariannával

“Igyekszem hátrahagyni az örök elégedetlen múltamat” – interjú Vasas Mariannával

Múlt héten megismerkedhettetek a Leheletnyi világ című kötettel, amely Vasas Marianna verseinek és prózáinak egy részét foglalja magában. Ez a könyv csupán egy aprócska betekintést engedett a szerző műveinek és személyiségének színes tárházába, így ezúttal egy interjút hoztam nektek, amely során jobban megismerhetjük a Porcelánszív Irodalmi Folyóirat egyik szerkesztőjét, a Leheletnyi világ szerzőjét, Vasas Mariannát.

 

Mesélj kicsit magadról! Kicsoda az a Vasas Marianna?

Úgy tudom, neki jelenleg két munkahelye van, a fővárosban él a kedvesével, és az irodalom sem hiányozhat a hétköznapjaiból.
Ő az a valaki, aki Debrecenben élt egészen sokáig, de először csak az egri tanulmányai alatt tisztult le benne a debreceni életérzés.
Valaki, aki ízig-vérig bölcsész, és büszke is erre.
Valaki, aki sokszor megélte a kiközösítést, de nem csak ebből az indíttatásból kezdett el írni.
(Azóta mit csinál, ha igazságtalanságot észlel? Lírizál, vagy éppen kifiguráz)
Valaki, akinek a melankóliáról nem feltétlenül az önsajnálat jut eszébe, hanem egy nagyon is számottevő hangulat és szemléletmód.
Valaki, aki nagyon szereti a családját, barátait. Ugratni is, ölelni is.
Azt hiszem, ő az, akit körülírtam.
Azt hiszem, ő vagyok én.

Ha a jelenlegi és múltbéli énem találkoznának, szerintem nem tudnák eldönteni, hogy nevessenek a különbözőségen, vagy sírjanak azon, hogy a fejlődés nem mindig egyenletesen ível felfelé.

Mióta írsz? Hogyan jött az ötlet, hogy alkotni kezdj?

Nem egyetlen meghatározó pillanat ösztökélt arra, hogy a papír és a toll társaim legyenek, inkább egy folyamat volt, aminek a végén (vagy elején?) ráébredtem arra: nekem írnom kell. Remélhetőleg nem szerénytelenség kijelenteni, hogy az írás választott engem, én pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy az irodalom kegyeibe férkőzzek, azaz méltó legyek a művelésére. Persze, az írás nem puszta misztikum: a belső világot megfogalmazni és átadni úgy, hogy az évek múltán is vállalható és hozzánk közelálló legyen, kemény és kifinomult munka eredménye. Az első írásom sem tudnám időhöz kötni, hiszen mindig is szerettem hol komolyabb, hol bohóbb színezettel alkotni. Az első „költői hullám” azért datálható, pontosan tizenkét évvel ezelőttre, de már előtte is inkább az elmélkedés, az álmodozás, és a nem feltétlenül mindennapi csevegésben való feloldódás szelleme sújtott és áldott egyszerre.

Több köteted is megjelent az elmúlt években. Melyik volt az első és miért döntöttél úgy, hogy a világ elé tárod?

A legelső kötetem a United P.C.-nél jelent meg 2012-ben, KölteménycsÓkor címmel. A könyv a Szókratész előtti filozófusok gondolatait, valamint népek mitológiáját, eredettörténetét interpretálja versnyelven. Egyetemi alapszakomon az előbbiek öröksége nagy hatással volt rám, töredékesen fennmaradt, de még így is jelentős eszméikről úgy véltem, több emberhez kellene eljutniuk. A mitológia és keletkezéstörténetek szeretete és csodálata pedig magáért beszél.
Azonban bevallom, hogy mind a KölteménycsÓkor, mind az azóta megjelent könyveim egy jó részét elhamarkodottan tártam a világ elé, hirtelen hevületemben. A jó hír az, hogy amint lesz rá mód, megújult formában és tartalommal szeretném őket viszontlátni, akár egy részüket e-könyvként.

Melyik a kedvenced a megjelent köteteid közül és miért?

Egyértelműen a Szimbólumsugarak című, ami 2016-ban jelent meg az Underground Kiadónál, és amit nem fogok új formában kiadni. Hasonlóan a Leheletnyi világhoz, ebben a kötetben is vannak prózák, versek egyaránt, és már nem egy lázas-megszállott, de még nem is éppenhogy-van-ihletkorszakomban született. A mai napig közel állnak hozzám azok az írások, talán azért is, mert egy mértékkel áradó, de így is gazdag érzelmi töltet bocsátotta útjára őket.

A Leheletnyi világ című kötetedet mutattam be a múlt héten az olvasóknak. Mesélj róla egy kicsit! Hogyan született? Hogyan találtál a kiadóra? Kinek ajánlanád?

Alig egy hónap alatt írtam meg a könyvet. Ez azért is lehet, mert a hideg évszakokban mindig nagyobb késztetést érzek a bennem rejlő tartalmak kifejezésére. Az Ajánlóban is említett szonettkoszorút például két nap alatt írtam, az akkor friss szerelem hatására.

Ez a kötetem egy nagyon gördülékeny munka gyümölcse, a megírását és a kiadását illetően is. Úgy emlékszem, aktív kereséssel találtam rá a Colorcom Kiadóra. A szerkesztők segítőkészek voltak, együttműködők, javaslatokat is tettek a javításra, és a borítótervemből is sokat hoztak ki, tehát nem egy elnagyolt, futószalagszerű mentalitás jellemzi őket. Azoknak ajánlom, akikre az imént felsoroltak meggyőző erővel hatnak, ugyanakkor azoknak is, akik a marketing résztől sem sajnálják az energiát és egyebeket, hiszen nem árulok el azzal titkot, hogy a következő kötet kiadása náluk bizonyos példányszámnak a fogyásához kötött.

Mit jelent számodra írni, alkotni?

Áramlást, és éles elhatárolódást, a keserűség átnemesítését, a megfoghatatlan és a nehezen kifejezhető tapinthatóvá tételét, megörökítését a tűnő csodáknak, apró dolgokat, amelyek hatalmas többletet nyújtanak a szavak hatalma által. Hiszem, hogy a műalkotás önálló életre kel, miután az utolsó karakter is a helyére került, és a befogadót, alkotót egyaránt feltöltődéssel, csavaros nézőpontokkal, de mindenekelőtt örömmel ajándékozza meg.

Mi inspirál? Mi motivál?

A természet fortyogó nyugalma, az emberi viszonyulások kifürkészhetetlen bonyolultsága, egy káprázatos zene, egy-egy, a zenénél is megindítóbb sor mindig inspirál és arra motivál: érdemes itt élni, alkotni, és folytatni az élet újraalkotását.

Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan művész, akit példaképednek tekintesz?

Az életútja az embernek, különösen, ha művész, mindig tele van buktatókkal, így az alapján nem tudnék kiemelni senkit, mindenki hordoz valamilyen terhet, amit optimális esetben nem a másikra ejt, hanem azokból a súlyokból erőt nyerve teszi emelkedettebbé a környezetét.
Azokat az embereket tisztelem igazán, akik még akár a szenvedésükből is képesek szépséget kovácsolni, és a humor fegyverével lebontani önmaguk korlátait. Azt, hogy ezt művészeti formában teszik-e vagy sem, annyira talán nem is lényeges.
Munkásság alapján nagyon sok művészt, írót, költőt csodálok: festők közül Dalí az, aki bohém és különleges képei által belopta magát a szívembe. Szeretem Tóth Árpád és Dsida Jenő költészetét. De nagyon sok kortárs is van, akiket nagyra becsülök. Sági Vanda elrugaszkodott, de teljes mértékben átélhető sorai több figyelmet érdemelnének, mint ahogy nem mindennapi grafikai munkái is.
Mostanság nagyon sok regényt is olvasok, egyfajta tankönyveknek is tekintem őket.
Benyák Zoltán kortárs remekíró fantáziája és éleslátása például páratlan szín a magyar irodalmi életben. Nem is lehet az írásairól kisszerű szavakkal nyilatkozni. A külföldiek közül pedig jelenleg Zafón a kedvencem, ő már olyan mesteri író, hogy tanítani kellene. És nem mellesleg ő bebizonyította, hogy a mediterrán tájak is lehetnek atmoszférával telítettek.

Mik a további céljaid?

Regényeket mindenképpen szeretnék kiadni, de terveim között szerepel még parodisztikus, szatirikus kötetek megírása is. Összességében szeretném, ha a lehető legváltozatosabb formában, stílusok között zongorázva, hangjaimat feszegetve mutathatnám meg magamat. Ám ha csak egy szűk, de szakavatott kör értékeli műveimet, nekem az is teljesen megfelelő, a minőség és mennyiség persze nem mindig zárja ki egymást, de nem vágyom nagy elismertségre.
Jó lenne egy költészeti műhelyt létrehozni, de ez még csak homályos jövőbeli kép, ami körvonalat később kap.

Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta írással foglalkozol?

Voltam már első versversenyen, olvasták már fel versem rádióban, és értek már egyéb elismerések. De a legbüszkébb arra vagyok, hogy jó pár, általam nagyra tartott, és valóban hozzáértő módon vizsgálódó tollforgató tart tehetségesnek.

És végül, mi az, ami boldoggá tesz téged?

Lehet az embernek rengeteg tárgyi, szellemi java, ha nem tudja kellőképp értékelni, akkor az élet egyik óriási ajándéka sem fogja boldoggá tenni. Aki viszont egy apróságtól is ujjong, az saját lényegével él békében, kincsek ide vagy oda.
Igyekszem hátrahagyni az örök elégedetlen múltamat, de nem is szorongatom a boldogság képét, mert a végén összetörik. A pillanatok örömében hiszek inkább, amit kedvemre nyújthatok el. Ilyen a szerelem karjaiban időzni, kezdeményezni és viszonozni egy-egy kedves gesztust, elmerengeni, elgondolkodni és elgondolkodtatni, és a hála művészetét gyakorolni, ami alapja minden boldog pillanatnak.

Köszönöm az interjút és a kreatív válaszokat!

 

Ha tetszett az interjú, látogassátok meg Marianna elérhetőségeit is:

Blog

Könyvrendelés – Colorcom Kiadó

Könyvrendelés – Underground Kiadó

Poet.hu

 

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás