Van, hogy leülök, és nem csinálok mást, mint elképzelem az életemet, mondjuk tíz év múlva. Órákig képes vagyok ezt művelni. Mindegy, hol vagyok. Nem nagyon tud érdekelni, ha éppen hozzám beszélsz, úgy sem foglalkoztatnak úgy átlagban az emberek jó pár hónapja (ja, tudom, egy antiszociális idióta vagyok szerinted, szerintem meg őszinte). Szóval, olyankor színes, párperces filmfelvételek forognak előttem, tudod, olyan filmszalagokon. Mindent pontosan leforgattam már, én vagyok a rendező, a statiszta, a sminkes, a fodrász, a kellékes, az öltöztető, a zenefelelős. Minden, ami csak kell. Ez az egyetlen menedékem maradt: a saját kis filmem, a saját elképzelt jövőmmel, az instant életemmel.
weheartit.com
Ha tudni akarod az igazat, akkor el kell mondanom, hogy rohadt kevés szereplője van. Leginkább csak én vagyok, meg a csodák, amik körülvesznek, melyekbe húsz éve kapaszkodok. Na meg egy fiú, mert minden lánynak kell egy férfi. Hidd el, neked is. Tudod, olyanra gondolok, aki képes beköltözni a generált világodba és egyszer sem mondja azt, hogy ez nem a valóság és nőj már fel. Aki fél szavakból megért, aki előtt nem tudod azt hazudni, hogy összeszedted magad, mert ő azt mondja rá, hogy: nem, nem szedted össze magad, tudom, mert én látlak kívülről. Hidd el nekem, hogy szükséged van valakire, aki nem érzi cikinek, hogy olyan helyzetekben is képes vagy odamenni hozzá és szorosan megölelni őt, amikor az egyáltalán nem odaillő, és elég zavaró. Elviseli, hogy minden maradék erőddel kapaszkodsz a nyakába, magadba húzol belőle egy kis életkedvet, hogy legalább azt a morbid gondolatot el tud felejteni, hogy milyen módon tudnál olyan kicsire összezsugorodni, hogy bele tud magad fullasztani egy bögre teába.
Ha elképzelem az életemet tíz év múlva, akkor azt hiszem, hogy egy “halandó” ember nem látná reális jövőképnek, sőt, kifejezetten életképtelennek tartaná. De én nem vagyok ember. Nem tudom, mi vagyok, de ember biztos, hogy nem. Hogy is lehetnék? Rám nem a halál vár az életem végén, hanem a Hold-panzió egy szobája, melyet már régóta bérelek.
Szóval, azt hiszem, hiába is mesélném el neked, mit látok a filmjeimen. Másképp képzelnéd el, mint én. Annak meg mi értelme lenne?
Elég, ha annyit tudsz, hogy jó messze innen lesz majd egy hatalmas fenyőerdő. Annak a közepén épül egy kétszintes faház, a verandáján hintaszék lesz és lampionok, meg egy fehér, kopott fa hintaágy. Könnyen megismered majd azt a vidéket: ott a legzöldebb a fű, a legszebb a napfelkelte, télen egyfolytában esik a hó. Óvatosan gyere majd, kérlek, ne csapj nagy zajt, ne ijeszd el a legjobb barátainkat, az őzeket.
weheartit.com
Ha majd szükséged lesz egy kis magányra, elmenekülnél a „halandó” emberek és a rohadó világ elől (amit teljesen meg is értek), beleuntál a hétköznapi gondokba, és eleged lesz abból, hogy az univerzum folyamatosan kivet magából, akkor gyere hozzánk.
De ne maradj sokáig, mert nem akarom, hogy elvesszen a varázs. Én akkor már nem fogok visszatérni, az instant életemet választom. Tudod, nincs szükségem a valóságra, nem érdekel semmi, ami a valóságban történik. Na meg úgy sem viselnénk el egymást hosszú ideig.
Azt hiszem, elég, ha ennyit elárulok. Talán ezt még be tudod fogadni, a többit már úgy sem sikerülne. Ne is törődj vele. Mindenkinek kell egy instant világ, különben már mindannyian öngyilkosok lettünk volna. Én sem érteném meg a világodat, nem érezném át, de tudod, ez így is van jól.
A valóság, a kinti világ hosszútávon úgy is élhetetlen. Szóval, barátom, ne érezd úgy, hogy más vagy azért, mert instant életet tartasz fenn magadnak. Te csak őrződ a lelkedet, nem hagyod, hogy koromfekete legyen.
Jól is teszed, kellenek a színek, a varázslat, a mese. Különben elsorvadnál.
weheartit.com
