Interjú a KönyvParfé blog írójával, Ivettel

Interjú a KönyvParfé blog írójával, Ivettel

Előző kedden egy ajánlót olvashattatok a KönyvParfé blogról a Lendület Magazin oldalain. Láthattatok pár ízléses, egyedi fényképet, megtudhattatok egy – két információt a honlapról. A mai nap pedig bepillantást nyerhettek az ötlet, a blog megszületésébe, működésébe Ivettel, a könyves – gasztroblogger készült interjú keretében.

Forrás: KönyvParfé blog Facebook oldala

Mesélj kicsit magadról! Hogyan jött az ötlet, hogy blogot indíts?

34 éves vagyok, Budapesten élek és könyvtárosként dolgozom. Régóta foglalkoztatott egy blog gondolata, de sokáig háttérbe szorult. Pár éve munkahelyet váltottam és kicsit több szabadidőm lett, több időm maradt kreativkodásra is. A könyvek adottak voltak, szerettem volna ebbe az irányba elmenni, de akartam valami pluszt is adni az értékelésekben. Gyerekkorom óta szeretek sütni-főzni, az olvasás mellett ez a másik szenvedélyem. Aztán egyszer csak beugrott, könyves-gasztro! Egy jó könyvet és egy jó ételt mindenki szeret, miért ne lehetne együtt a kettő? Hasonlóval még nem találkoztam és érdekes fúziónak tűnt. Végül 2015-ben az akkori kollégáim és a párom biztatására belevágtam. Az első bejegyzések még csak próbálkozások voltak, aztán szép lassan kialakult.

Mesélj az írásról és a sütés-főzésről! Mit jelentenek számodra?

Általában heti egy bejegyzés kerül fel az oldalra. Elolvasok egy könyvet, kigondolok mellé egy ételt, elkészítem, lefotózom, megírom a bejegyzést és kész a poszt. Néha kell egy teljes hét, hogy az egész összeálljon, de ezt nagyon élvezem. Amikor bemegyek a konyhába és elkezdek sütni/főzni valamit, az nekem olyan, mint egy terápia. Kikapcsol és feltölt. Egy stresszesebb nap után ez jó kis levezető.

Hogy tudod összehangolni a kettőt egy-egy könyv kapcsán?

Ez nehéz kérdés, mert nem tudom. Már automatikusan jön, egyszerűen ráállt az agyam. 🙂 Amikor elkezdek egy könyvet, a végére már tudom, hogy mit készítek, vagy készítenék mellé. Minden könyvet meg lehet enni, mindegyikhez lehet ételt párosítani. Vagy a történetben találok valamit, vagy a borító ihlet meg, de olyan is előfordult már, hogy régi emlékeket idéztem fel és előszedtem egy családi recept.

Mi az, amit adni tudsz az embereknek, azáltal amit csinálsz?

Szerencsés helyzetben vagyok, mert a blogom speciális. Egyrészt megszólítja azokat, akik szeretnek olvasni és azokat is, akik egy finom ételre vadásznak. Másrészt mások is kedvet kaphatnak ehhez az asszociációs játékhoz.

Kigondolhatok egy különleges fogást, de biztos vagyok benne, hogy másnak más étel jutna eszébe ugyanarról a könyvről. Ez még izgalmas és új, ugyanakkor jó kis agymunka mindenkinek.

Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta ezzel foglalkozol?

Sikernek könyvelem el, hogy már több mint két éve folyamatosan megy a blog és mindig sikerül kiötlenem valamit. Örülök, hogy több mint egy éve a Blogturné Klub tagja lehetek, ez izgalmas feladat. Büszke vagyok arra, hogy a WMN megkeresésére megehettem Fiala Borcsa, D. Tóth Kriszta és Gyurkó Szilvi kedvenc könyvét is; és boldoggá tesz, amikor egy-egy olvasómtól kedves hozzászólás érkezik, vagy kapok egy fotót, hogy elkészítették az egyik ételkreációm.

De a legbüszkébb mégis egy e-mailre vagyok, ami egy 4 és fél éves Ádám nevű kisfiú anyukájától érkezett. Ádám kedvence a Fogd rá a jetire! című mondókás könyv és amióta az anyukája elkészítette otthon a könyv mellé készült jetis tejberizsemet, szombatonként mindig olyat kér reggelire, mert bevallása szerint úgy ízlik neki a legjobban. Ez abszolút sikerélmény!

Mi inspirál, vagy motivál a mindennapokban?

Külföldi főzős oldalakból szeretek meríteni és a hazai könyves blogokat is szívesen olvasgatom. Egyébként érzékenyek az antennáim, sok mindenben látok valamit. Ha bemegyek egy boltba, biztos azon kattogok, hogy mit lehetne ebből vagy abból készíteni. Nálunk egy sajtszelet sem csak egy sajtszelet, mert simán lehet hajóvitorla, cápafog vagy egérfül.

Mi az, ami boldoggá tesz?

A párom és az együtt töltött közös, nyugodt pillanatok.

Mik a további céljaid ezen a téren?

Nincs különösebb célom vele, egyelőre sütök, főzök, olvasok és írok tovább, aztán meglátjuk. Ezt továbbra is szeretném csinálni, örömömet lelem benne és úgy érzem, jó irányba tartok. Aztán majd meglátjuk. Ha jön egy számomra kedvező lehetőség, biztosan élni fogok vele.

Köszönöm szépen a válaszokat Ivettnek és további sok sikert kívánok! Várom az egyedi képeket, recepteket és könyvajánlókat mind a KönyvParfé blogon, mind a Facebook oldalán!

Kiemelet kép forrása: KönyvParfé blog Facebook oldala 

Szerző:

Dalma vagyok. Sokat gondolkodtam mit írjak magamról, végül arra jutottam, hogy ez az idézet mindent elmond rólam: "Az olvasás - ha élvezetet okoz - segít élni. Átélni és túlélni is." /Vekerdy Tamás/