Interjú a megfejthetetlen Izabellával-Kell, hogy kelljek!

Interjú a megfejthetetlen Izabellával-Kell, hogy kelljek!

Nem is olyan régen abban a nagyszerű lehetőségben volt részem, hogy írhattam Izabelláról. A lányról, aki annyira titokzatos és akinek aranyból van a lelke. Szeretem olvasni a sorait, mert mindig valami apró titok részese lehetek, még ha olyan nagyon messze is vagyok lényének valójától. Ha nem hiszitek, vagy nem értitek miről beszélek, olvassátok el az interjút. Fejtsük meg együtt a csigaőrült furalány !

-Amikor először megláttalak, már akkor tudtam, hogy nem egy hétköznapi lánnyal van dolgom. Mintha a húszas évekből léptél volna ki, a kor minden eleganciáját és finomságát magadban rejtetted. Akkor persze még nem is sejtettem, hogy még ennél is sokkal összetettebb és bonyolultabb vagy. Mégis, ha rád néztem, te voltál a kiegyensúlyozott lány, a maga legkülönlegesebb módján. Honnan jött a Sinatra imádat, a Karinthy szeretet és a pajkos kislányba burkolt felnőtt lélek?

-Hát ennél szebb dolgokat még soha nem mondtak rólam. Frank rögtön Elvis után lépett az életembe és csak erősödött a szeretetem iránta, amikor a Gamer c. filmben Michael C. Hall elénekelte az I’ve got you under my skin-t. Mindig is szerettem volna abban a korszakban élni, amikor a nők Marcell-hullámot hordtak és a gazdag férfiak oldalán whiskey-t ittak a cigaretta mellé. Persze ott van még a pletyka a maffiával, de ezt mindenkinek a saját képzeletére bíznám. Karinthy-t először hatodikos koromban kaptam a kezembe és egyáltalán nem tetszett, olvasatlanul adtam vissza a könyvtárba, ami akkor egyáltalán nem volt jellemző rám. Pontosan nem tudom, hogy otthon vagy a nagyszüleimnél találkoztam aztán egy újabb kötettel évekkel később, de nagyjából az első három sor után tudtam, hogy ez az, amit eddig kerestem. Aztán ismét eltelt egy év és az egyik bátyámmal a verselemzésről beszélgettünk. Elmondta, hogy Karinthy egész életében bánta, hogy az emberek legtöbbje csak a humort látta írásaiban. Egyébként ha már humor, engem lenyűgöz az övé! Szerintem többrétegű, mert van a vicc réteg és az összes többi. Annál több ilyen réteget ismersz, minél többet tudsz a korról, meg persze kell egy kis szimpátia is. Lényeg, a lényeg, hogy nagyon hamar megszerettem, mert úgy éreztem, hogy ez az a meg nem értett humor, ami nekem is van. A felnőtt léleknek is kell pisztáciafagyi, de ez nem megy, csak ha van egy kislány bőröd, amit néha felvehetsz.

Bár a stílusod alapján azt hihetné az ember, hogy öreg róka vagy a műfajban, mégsem olyan régi a blogod. Mesélnél nekünk picit róla? Miért született?

Van egy különleges ember az életemben, akit esténként folyton a gondolataimmal traktáltam. Egyszer megkérdezte, hogy gondolkodtam-e már blogon, mert érdemes lenne. Az életem azon időszakát sok feszültséggel töltöttem meg és nem fért már el bennem. Valahogy úgy éreztem, hogy le kell írnom egy olyan helyre, ahol akár mások is elolvashatják, mert az volt a perverzióm, hogy megkönnyebbülök tőle. Nem volt célom, hogy magas olvasottsági statisztikát csináljak, egyszerűen csak meg kellett állnom pihenni és lerakni a hátizsákom. Te is láthatod, hogy a kinézete elég elhanyagolt és ez is csak azért van, mert egyáltalán nem tartottam fontosnak. Azt hiszem, ha lehetne imitálni egy füzetből kitépett lapot, akkor az lenne a legmegfelelőbb. Minden bejegyzés egy komoly lépés számomra és véres csaták előzik meg. Amit az ember leír, annak igenis súlya van és ezek elég nagy tömeget nyomnak (ezért is kellett letennem őket). Minden egyes alkalommal felmerül a kérdés: Ki kíváncsi rád, mond meg ki?! és ilyenkor veszem elő a kardot… Kicsit olyan ez, mint Voldemortnak a horcrux-ai.

A bejegyzések témái a félelem, a felnőtté válás, a fájdalom, a szerelem , de gyakran írsz a szüleidről is. Ha róluk, nekik, hozzájuk írsz, azt elsősorban miért teszed ?

(hatalmas sóhaj) Volt pár hónap, amikor teljes őszinteséget fogadtam magamnak. Na most ez kicsit megkopott és vannak esetek, amikor az apró-betűs részt inkább csak gondolatban teszem hozzá. Ha minden mérgem egy fortyogó hordó, akkor az említett dolgok, a tetején kipukkanó buborékok forróak, marnak meg bűzösek is. Senkinek nem kívánom a találkozást velük. Éppen ezért nem kerülnek kimondásra. Úgy gondolom, hogy vannak dolgok, amikkel nem nekem kell szembesítenem őket, mégis marnak belülről. Ha nagyon röviden szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy nagyon-de nagyon szeretnék választ kapni a kérdéseimre. Mert adott az életem, ami egy egyenlet. Vannak benne x-ek, meg z, k, o, amit csak akarsz és ezek a kérdések (a szürke folt a térképen). Kell hogy tudjam, mit jelentenek, mert akármennyire is lapoznám, nem találnék a függvénytáblában megfelelő képletet erre. Amint megvan az ismeretlen, csak be kell helyettesíteni és eggyel kevesebb, eggyel közelebb a megoldáshoz. Tehát az egyik legfontosabb ok az az, hogy azt a hordót semmiképp sem szeretném rájuk borítani, elég, ha ez a Csigabiga megbújik a fűben.

Ha már Csigabiga. Miért ezt a nevet kapta a blogod?

Nem akartam feltűnést kelteni. Először Répatorta volt, mert nem olyan borzasztó, mint elsőre hangzik. Viccet félre téve különleges kapcsolatot ápolok a csigákkal. Én iszonyatosan irigylem a szuperképességüket. Ha hős lennék – természetesen szuper-, akkor azt választanám, hogy be tudjam fordítani a fejem, ha megpiszkálják a szemem; persze nyúlkálás nélkül is menő lenne. Másrészt előjön újra a fura humorom, mert szerintem a csigák eszméletlenül viccesek, csak kevesen értik őket. Úgy gondolom, hogy a csigák (szigorúan házas!) nemzetsége lehet egy kulcs a világhoz. Úgy értem, ha sikerül megérteni őket, akkor kapunk egy új világképet és nézetet, amivel sokkal inkább a dolgok mögé lehet látni. Hiszen, ha egy ennyire egyszerű teremtménnyel képesek vagyunk megbirkózni, akkor mi más állhatna még az utunkba?

Mik a számodra fontos értékek az életben? Mennyire vagy nyitott az új dolgok iránt és mi az, amiből soha, semmilyen körülmények között nem vagy hajlandó engedni?

A legfontosabb talán az, hogy ismerd a gyökereid. Például, miért és kitől kaptad a neved, milyen ember volt a nagymamád, akire hasonlítasz? Valamint az, hogy tudd értékelni a dolgaidat, az embereket, akik melletted vannak és képes legyél megélni a jelentőségteljes helyzeteket. Én, ha komolyabban belegondolok, gazdagnak érzem magam azért, mert a cipőm nem ázik be télen és annyira csinálok meleget a házban, amennyire csak akarok. Elsőre talán nevetségesnek tűnik, de gondolj csak bele; elázik a zoknid, mire elérsz az iskolába. Persze nem tudod átcserélni, ezért egész nap a vízben lépdelsz, míg a végén beköszön egy jó kis megfázás. Amiből aztán nehezen gyógyulsz ki, mert esetleg a kabátodon átfúj a szél és a szobában nincs 23 fok csak 17. És egészségesnek lenni a mai világban elég nagy luxus. Kényelmes embernek tartom magam, ezért attól függ, mennyire fárasztó az az új dolog. Nem zárkózom el rögtön, de nem én vagyok az az ember, aki egyik nap irodában ül, másnap meg kiugrik egy helikopterből. Soha nem engedek a film- és zenesznobizmusomból. A tojásosnokedliből, ecetes salátával és abból, hogy ha sütök, akkor senki ne mondja meg, hogy másképp csináljam. Van egy pici veteményes a kertünkben, amit nagyon szeretek. Minden nap, reggeli után, kimegyek és megnézem, mi, mennyit nőtt, felmérem a meztelencsiga kárt. Ha ezt nem tehetném meg akkor rövid időn belül megbolondulnék. És egyre fontosabb az, hogy teljesítsek azoknak az embereknek, akik olvassák a blogomat. Ebből sem engedek és a támaszaimból sem. Kellenek a beszélgetések, kell a jelenlétük, (kell, hogy kelljek).

1966852_666037830118883_8106037405919305215_n

http://vinylzart.com/

Boldog vagy?

Ez az eddigi legnehezebb kérdés. Ha csinálnék egy listát, hogy mit kaptam és mit veszítettem, valószínűleg az első alatt lenne több tartalom. Az ember nem lehet folyamatosan boldog, mert akkor mi lenne fölötte? Az átlag napok boldogságba süllyedésével értékét vesztené a szó. “Art never comes from happiness”, ha az amit csinálok egy kicsit is művészet. Persze voltam már boldog és leszek is és lesz majd, amikor azt hiszem, hogy ezentúl már örökké fog tartani. Ebben a pillanatban boldog vagyok amiért interjút adok. Ebben a pillanatban szomorú vagyok, mert azért interjúzhatok, mert többször volt olyan, hogy bejegyzést öltött a kétségbeesésem.

Tehát összességében nem (hogy a kérdésre is válaszoljak).

Ha rád nézek, azt érzem. Itt van , a “csiga imádó furalány” , aki tudja, hogy ő kicsoda. Ismeri lelkének minden apró kis fiókját, amiben sokszor más tartalom halmozódott fel az évek során, mint a legtöbb embernek. De elfogadja a tartalmakat, ki van velük békülve, mert hozzá tartoznak, és hadakozás helyett, önmaga hasznára fordítja. Ha elfáradsz, vagy kétségbeesel, mi az, ami erőt ad? Ami miatt tovább tudod csinálni?

Egyrészt nem tehetek mást, mert hiába is akarom, nem tudok úgy felkelni, hogy vége. Azt nem én döntöm el. A világfájdalmas énem azt mondaná, hogy megszokásból csinálom, mert a kényelmessel, a kitaposottal nincs semmi macera. Másrészt pedig tartozom az életemmel. Szerencsére vannak olyanok, akik folyamatosan vésik belém, hogy fontos vagyok. Mi lenne velük, ha romhalmazként élnék mellettük. Én is ugyanolyan támasz vagyok másoknak, mint ők nekem. Egy-egy kósza eldőlést kibír a dominó, de többet, sokáig nem. Rengeteg erőt lehet találni az utcán egy daloló kisgyermekből, az apró mozdulatokból, mindenből, ami emlékeztet arra, hogy ember vagy. Mások is azok és az ember hibáznak, elfáradnak, kimerülnek. Én tényleg hiszek az apró dolgok erejében, mint a mazsola a fonott kalácsban. Mondjuk az egész történethez hozzátartozik az is, hogy sokáig nem lehettem leeresztve, mert olyankor mindig küldtek valakit vagy valamit a segítségemre. Ilyenkor kell kihuzigálni a fiókokat, hátha akad az alján fagyi.

Ha írsz, mit érzel? Felszabadító vagy inkább megterhelő. Hogyan zajlik nálad a folyamat? Megtervezett vagy spontán jövő?

Ó, ez elég összetett. Van, amikor akkora érzelmi löketet kapok, hogy szinte egyből megvan egy bejegyzés, de általában nem ez történik. Este amikor aludnék, akkor jönnek a szavak, hogy most azonnal leírsz, vagy ma éjszaka nem alszol. Na most ha tudom, hogy hol van a telefonom, akkor abba készítek jegyzeteket, de ha nem, akkor sokszor elismétlem magamban, amíg meg nem jegyzem. Ebből általában reggelre semmit sem tudok elmondani, de szerencsére szép lassan azért visszaszivárognak az agyamba és akkor gyorsan le is írom. Ilyen szempontból elég régi vágású vagyok, mert a begépelést rögtön megelőzi a papírra vetés. Ez inkább már csak a kuruzslás része, de a sok fecniből (papírfecni) mindent átmásolok egy lapra. Aztán számozok, huzagatok és összeáll. Az oldalra már úgy kerül beírásra, ahogy nem sokkal később megjelenik, ott már nem változtatok rajta. Amint megnyomom a ‘közzététel’ gombot, sóhajtok egy hatalmasat. Néha van ilyen ‘ezt most mért kellett’ érzésem utána, mert ahogy láthatod, gyakran fogalmazok egyenesen és durván. Ezt van, hogy bántásként élem meg, márpedig ez lenne a legutolsó, amit szeretnék. Megterhelőnek inkább az írás folyamatát nevezném, mert kényszerítenem kell magam arra, hogy, hiába rémisztő, ne akarjak finomkodóan írni. Néha egy-egy szót úgy kell kiszakítani és ez, ami megterhelő.

Hogy képzeled el a jövődet? Vannak konkrét terveid, vagy inkább csak spontán szeretnél csinálni mindent, ahogy az élet sodor?

Egyre inkább érzem azt, hogy a konkrét terveim nem jönnek be. Szerencsére már régen kitaláltam a c és d variációkat. Abban már egyáltalán nem vagyok biztos, hogy mit fogok dolgozni, de szeretnék írni egy gyerekeknek szóló mesekönyvet, saját illusztrációkkal. Valamint erőteljesen gondolkozom önkéntes munkában is, akár külföldön. Elég nagy vakmerőség lenne mindent a spontaneitásra bízni, úgyhogy van egy váz,amit aztán ki lehet tölteni hirtelen ötletekkel. Tudom, hogy lesz majd idő, amikor nem a hordóm lesz csurig, hanem egy hatalmas tál cseresznyével, és ezt ugyanúgy le akarom majd írni. Tehát a blogolás mindenképp a vázhoz tartozik. Egészségügyi irányban adtam be a jelentkezésem, de ennyi tapasztalattal a hátam mögött, remèlem egyszer felkérnek csigaszakértőnek egy általuk sújtott területre, vagy megírom az első tanulmány a puhatestűek viselkedéséről.

Ki vagy mi inspirál? Van-e példaképed?

Az egész Karinthy família, Kosztolányi Dezső és Csáth Géza. Ők az inspirátoraim. A világról alkotott képemhez sokat rak hozzá az a lány, madár lélekkel. A szó klasszikus értelmében vett példaképem nincs, viszont nagyon szeretnék hasonlítani a dédöreganyámra, akivel sajnos nem találkoztam, de az ismert történetek alapján magasan vezeti a szavazati listát az apai nagynénémmel együtt. Bölcsességet és bátorságot, tisztánlátást szeretnék kapni tőlük örökül.

Szerző:

Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.