Interjú az Aranymosás Public Star nyertesével,  Lylia Bloommal

Interjú az Aranymosás Public Star nyertesével, Lylia Bloommal

Nemrégiben mutattam be nektek Lylia Bloomot, az Ellopott életek, a Visszaszerzett életek és a Csillagfény című regények írónőjét. Ahogy korábban is említettem, Lylia dolgozik, vezeti a háztartást, gondoskodik családjáról és mindemellett még írói pályafutására is jut ideje (nem is akárhogy). Az írónő több mint tíz évvel ezelőtt ragadott tollat, és azóta keményen dolgozik azon, hogy valóra váltsa álmait (mindezt úgy, hogy az írás számára maga a kikapcsolódás). No, de elég is belőlem. Lássuk, ő mit mesél magáról!

 

Mesélnél kicsit magadról? A gyermekkorodról, felnőtt éveidről. Mivel töltöd a mindennapokat?

31 éves múltam, Szabolcs megye keleti csücskében élek a családommal, és imádom az itteni nyugalmat. Budapesten születtem, 24 éves koromig ott is laktam (14 éves koromtól az agglomerációban), a főiskolát is ott végeztem. Szerintem teljesen átlagos gyerekkorom volt.

Manapság a munkán, a családon és a háztartáson kívül az írás és az olvasás tölti ki minden szabad percemet – amiből sajnos nem túl sok van, de igyekszem kihasználni.

Elárulod, hogy miért ezt az írói nevet választottad? Van esetleg története?

Az egyik kedvenc könyvem főhősét hívják Liliának. Akkoriban még nem volt anyakönyvezhető név Magyarországon, így megkérdeztem az írónőt, hogy használhatom-e egy csepp módosítással. A válaszlevele így kezdődött: „Kedves Lylia”. Azóta vagyok mindenhol Lylia. A Bloom pedig az akkori egyik kedvenc színészem vezetékneve, mert tetszett a hangzása. Ma már mást választanék a Lylia mellé, máshogy raknám össze, de mivel így ismertek meg, ezért így maradtam.

unnamed (3)
Mikor és hogyan váltál az írás szerelmesévé?

Nagyjából 16 évesen. A legjobb barátnőmmel egyfolytában sztorikat találtunk ki, hogy hogyan ismerkednénk össze a számunkra tetsző fiúkkal (akik akkoriban híre együttes tagjai voltak, tehát teljesen esélytelen volt az egész). Aztán én ezt tovább folytattam, leírtam, módosítottam a történeteket.

Később „elvált” tőlem a főhősöm, már nem magamat képzeltem a helyébe, hanem valaki másról írtam. Eleinte novellákat, majd fanficeket vetettem papírra, és csak utána jöttek a regények (amikor már elég idős lettem, hogy türelmesen ki tudjam várni, amíg a végére érek a történeteknek).

Mesélnél az első könyvedről? Mi az, ami feltöltött annyi energiával, hogy végigírd? Mi inspirált? Kire/Kikre támaszkodhattál?

Az első megjelent könyvem nem az első végigírt könyvem. Az első megjelent könyvemnél a legnagyobb lökést az adta, hogy többször is megkaptam, túl „rózsaszín” történeteket írok, és emiatt szerettem volna valamit, ami egyáltalán nem rózsaszín. Az Ellopott életekkel szerintem sikerült valami olyanhoz nyúlnom, amire egyáltalán nem lehet ráfogni, hogy túl romantikus lenne.

A most tavasszal megjelent könyvem, a Csillagfény viszont teljesen a romantikus vonalat képviseli. Általában az előolvasóimra szoktam támaszkodni, és ők azok akik a leginkább inspirálnak. Egy-egy fejezet után mindig addig nyaggatnak, amíg meg nem kapják a következőt. Nélkülük lassabban menne az írás – és nem is lenne annyira élvezetes.

Gondolom neked is meg kellett küzdened az akadályokkal, melyek a kiadás körül vannak. Hogy találtál rá a kiadódra? Mesélnél erről a folyamatról?

Eleinte nagyon sokat próbálkoztam a „normál” kiadóknál. Nagyon sokan válaszra sem méltattak, vagy ha mégis, a legtöbbször azt a választ kaptam, hogy kezdőkkel nem foglalkoznak, mert nagy a kockázat. Próbálkoztam az Aranymosás pályázaton is, de az Ellopott életekkel nem értem el sikert sajnos. Ekkor döntöttem úgy, hogy nem hagyom a regényt a gépem egyik mappájában porosodni, hanem megpróbálkozom a magánkiadással. Addig bújtam az internetet, míg ráakadtam az Underground Kiadóra. Ők egy magánkiadó, akik számomra kedvező feltételekkel dolgoznak. Kedvesek és segítőkészek, szeretek velük dolgozni.

unnamed

 

„A hó szerencsére puhán fogadott, így egyáltalán nem ütöttem meg magam. Halkan kuncogni kezdtem saját ügyetlenségemen, közben a szemüveget lehúztam a nyakamba, és megnéztem, ki tudom-e oldani a csizmát a deszkából.

– Úgy látom, minden rendben – állapította meg Chris, miután megállt mellettem havat fröcskölve.

Amikor látta jókedvemet, az ő szája is mosolyra húzódott, és feltolta a szemüvegét a fejére.

– Ja, csak úgy érzem magam, mint egy hátára fordított teknős – nevettem el magam. – Nem tudok felállni a deszkától.

– Várj, segítek – ajánlotta, miközben lelépett a deszkájáról, és felém nyújtotta a kezét.

Rátámaszkodtam a jobb könyökömre, vigyázva a csuklómra, aztán bal kezemmel megfogtam a kezét. Rosszul léphetett, mert lába beleakadt a deszkámba, aminek következtében rajtam kötött ki. Még vicces is lehetett volna a helyzet, ha nem ejt rabul a kék ezernyi árnyalatában tündöklő tekintete, ahogy a hóról visszaverődő fény megcsillan szivárványhártyáján. Egy pillanatra a levegő is a tüdőmben szorult, amikor tudatosult bennem, hogy alig két centiméter választja el egymástól ajkainkat. Azonnal arra gondoltam, vajon milyen lenne megcsókolni őt. Hatalmasat nyeltem, ahogy elképzeltem, aztán visszarángattam magam a valóságba, és megköszörültem a torkom.”

(Részlet a Csillagfény című regényből)

Nemrég készült el egy újabb műved.  Mik a tapasztalataid? Így, hogy már kiadtál egy könyvet, az úgynevezett második kör egyszerűbb?

Valamivel egyszerűbb volt a 2. kör, mivel már tisztában voltam a folyamatokkal, illetve, akik olvasták és szerették az Életek trilógia első részét, azok nagyon várták a folytatást. A Csillagfénnyel nagyjából ugyanez volt a helyzet. Akik ismerik és szeretik, ahogy írok, ők a harmadik könyvet is nagyon várták.

Mit olvasol szívesen? Van kedvenc könyved vagy műfajod?

Az olyan könyveket szeretem, amik annyira beszippantanak, hogy le sem akarom tenni őket. Általában a most divatossá vált New Adult műfaj a kedvencem – bár én már akkor is ilyesmiket írtam és olvastam, amikor ez a fogalom nálunk még nem is igazán létezett.  Az okát nem tudom megmondani, ez áll hozzám a legközelebb.

Levélváltásaink alapján tudom, hogy te is egy borzasztóan elfoglalt nő vagy, akinek egyszerre kell maximálisan teljesítenie az élet minden területén. Hogy csinálod? Mivel töltöd a szabadidődet? Hogy kapcsolsz ki?

Hogy hogyan csinálom? Néha még magam sem tudom.  De valószínűleg úgy, ahogy mindenki más is. Igyekszem a legjobban hozni, ami persze néha nem sikerül. A kikapcsolódás nálam az írás és az olvasás, nagyritkán a filmnézés.

unnamed (1)

Mit gondolsz, hogy lehetne motiválni az embereket arra, hogy többet olvassanak?

A legfontosabb az lenne, hogy otthon még gyerekkorban azt lássák, hogy olvasni jó dolog. Tapasztalatom alapján, ahol a szülő olvas, ott a gyerek is. Nálunk anyu nagyon szeretett olvasni, tőle örököltem, vagy „lestem el”, hogy olvasni mennyire jó. Ismerek viszont olyan embereket is, akiknek hiába magyarázom, mekkora élmény az olvasás, ők inkább a filmeket szeretik. Szóval szerintem mindenképpen a szülőkön múlik a dolog, meg talán még az iskolán is.

Mit tanácsolnál a még szárnyaikat bontogató írópalántáknak?

Először is sok gyakorlást, másodszor pedig azt, hogy keressenek valakit, aki igenis kíméletlenül megmondja nekik az írásaik hibáit. Nem elég, ha van pár kedves ismerős, akik azt mondják, hogy „jaj, de jó”. Muszáj legalább egy olyan ember, aki képes rávilágítani a problémákra.

5 éves terv. Na, mit szólsz?  Én nagyon kíváncsi vagyok! 

Az első: minden évben minimum egy könyv megírása/megjelentetése. A második: nagyon szeretnék „igazi” kiadónál megjelenni, amihez most az Aranymosás Public Star nyerteseként egy picike lépéssel közelebb kerültem.

 

Első sorban szeretnék gratulálni Lylianak a díjhoz! Remélem, hogy sikerül valóra váltani álmait, és ezentúl minden évben lesz lehetősége kiadni egy újabb könyvet. Sok sikert és erőt kívánok ahhoz, hogy legyen energiája végigvinni terveit, és remélem, hogy hamarosan egy nagyobb kiadó is felfigyel rá, hogy kiadhassa műveit.

Köszönjük a válaszokat!

Lylia könyveit megrendelhetitek a kiadótól, vagy akár a Bookline-on. Ha szeretnétek a művekről többet megtudni, molyon találtok még róluk további infókat. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek!

 

 

 

 

 

 

Szerző:

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/