Interjú – Bálint Ágival

Interjú – Bálint Ágival

Nagyon szeretném, ha ez a lány írná az életem forgatókönyvét, de mivel feltehetőleg erre nincsen elég ideje, készítettem inkább vele egy rövid interjút. Íme, hölgyeim és uraim… egy

téves blogcím.

ba

Milyen kapcsolatban állsz a blogoddal, mennyi jelentőséget tulajdonítasz neki a hétköznapok során?

Alapvetően nem veszem valami komolyan. Az, hogy éppen mennyit posztolok leginkább a kedvemtől függ, meg hogy történt-e velem valami érdekes.

Mit gondolsz, az írásaid alapján hogyan jellemeznének téged ismeretlenül az olvasóid?

Hát… ebbe még nem gondoltam bele soha, de talán jobb is így.

Kinek szánod az írásaidat, kiket tartasz a megcélzott olvasóközönségednek?

Nem igazán szánom konkrétan senkinek, a statisztikák sokszor meg is döbbentenek, vagy ha mondjuk valakitől kapok egy levelet, hogy mennyire bejön neki ez az egész.

Melyik művészeti ágban érzed leginkább otthon magad?

Szerintem az írásban, de amúgy általában mindig benne vagyok valamilyen művészeti vagy designprojektben a suli miatt.

Ha módodban állna életre hívni egy kitalált karaktert, ki volna az?

Valahogy most Ferdinand jutott eszembe a Bolond Pierrot-ból.

Vonz a gondolat, hogy minél többen megismerjék az írásaidat, vagy kimondottan elzárkózol a kéretlen nyilvánosság elől?

Az utóbbi másfél évben két kiadó is megkeresett, de egyelőre még gyűjtöm az anyagot, hogy legyen valami egység a káoszban. Aztán majd meglátjuk.

Mit olvastál legutóbb?

Tennessee Williams – Az iguána éjszakája.

Végezetül, milyen véleménnyel vagy a kortárs magyar irodalomról?

Sajnálom, hogy ennyire elüzletiesedett az egész.

Köszönjük a válaszokat Áginak!

Szerző:

Polaroidcat
gyűlölöm a színes tintát, kiváltképp a kéket s sárgát. a zöldet pedig különösképp; minduntalan elém tárul e különös kép - kinek napszínnel írok, aranyat áhít az nemtörődöm módon, bár színvak a pimasz. királykék mondandóm zöldellőn becsülné, az ördög vinné őt el, vagy a guta megütné! “tengerzöld szavaidnak bíbor palást kéne, árnyald, komám a betűidet, fesd iket kékre!” fésületlen, kócos gondolatok hullnak a pergamenre lassan, s az fejcsóválva nyögi: “szedd iket ráncba, kérlek alássan!” dühödten mázolom fel a színeket, palettám nyitva-tárva - amaz lemondóan legyint: “kár érte. bár maradt volna sárga!”

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás