Interjú Enikővel, a Csodaországok megteremtőjével

Interjú Enikővel, a Csodaországok megteremtőjével

Enikőről sok dolgot lehetne mesélni. A blogja azonban megteszi ezt helyettem. Számára az írás egyfajta öngyógyítás, lábadozás. Éppen ezzel kerül közel az olvasóhoz. Korábban verseket írt, így már van tapasztalata a ,,betűvetésben”. Egyszerű, egyenes mondataiban mindenki magára ismerhet. Ha pedig egyedül érezzük magunkat… segít eljutni minket saját Csodaországunkba!

1.Hogyan jutott eszedbe hogy blogot indíts?

-Elég régóta írok, már 15 éves korom óta születtek verseim szép számmal, aztán több év kihagyás után kb. egy éve újra írni kezdtem. Többnyire gondolatok, amolyan vallomások. Sosem volt bátorságom mutogatni őket, nem is tartottam soha elég jónak magam ehhez. Csupán kíváncsiságból töltöttem fel néhány írást facebook-ra, hogy lássam, mit szólnak hozzá az emberek. Jöttek a visszajelzések, és a legtöbbjük pozitív volt. A blog elindításra pedig Albert Timi vett rá úgymond, amikor felfigyelt a műveimre, és azt mondta, hogy nem is érti, hogy lehetséges az, hogy nincs blogom. Ez elég bátorítás volt ahhoz, hogy belevágjak.

2.Mi lenne számodra a tökéletes Csodaország?

-Mondták már, hogy olyan vagyok néha, mintha egy teljesen más világban élnék. Na nekem ez Csodaország. Ahol önmagam lehetek, azt csinálhatom, ami boldoggá tesz, azokkal lehetek, akiket szeretek. Ahol bátran lehetek az, aki vagyok, mert tudom, hogy így szeretnek és így fogadnak el. A tökéletes Csodaország számomra rózsaszín, vattacukor illatú és tele van boldogsággal. Kicsit olyan, mint valami klasszikus Disney mese befejezése.

3.Mit jelent számodra a blogod?

-Egyfajta önkifejezés. Segít abban, hogy könnyebb legyen a lelkem. Hogy kiírhassam magamból az aggodalmat, a félelmet, a boldogságot, a szerelmet, a csodákat, meg azt a rengeteg dolgot, ami bennem van. A blog annak a módja, hogy megmutassam másoknak, hogy milyen vagyok. A legnagyobb örömöm pedig a bloggal kapcsolatban, ha mások is megtalálják önmagukat, az érzéseiket a soraimban.

4.A blogon kívül írsz esetleg mást is?

-Régen elég sok verset is írtam, ma már kevesebbet. Ezeket ritkábban mutatom meg a nagyvilágnak. Nagy álmom, hogy egyszer majd elkészül egy könyv is. De ahhoz szerintem még éveket kell érnem fejben, szívben, lélekben.

5.Aki a bejegyzéseidet olvassa, határozottan tudja, hogy egy érzelmes lány írja. Mikor érzed azt, hogy írnod kell?

-Teljesen változó. Amikor úgy hozza a helyzet. Amikor már annyi minden kavarog bennem, hogy nem bírom magamban tartani. Akkor leírok mindent, és megkönnyebbülök. Legyen ez akár pozitív, akár negatív dolog. Vagy amikor valami fontos dolog történik, ami megérint, vagy nagyon elgondolkodtat. Szeretem leírni a dolgokat, amikre emlékezni szeretnék. Ha nem is konkrétan fogalmazom meg, és ha kevesen is értik meg, de én minden íráshoz hozzá tudom kapcsolni, hogy mi váltotta ki belőlem azt, hogy pont azt, pont úgy írjam le.

6.Sokan nem szeretik, hogy tudják, ki rejtőzik a blog mögött. Neked fontos, hogy tudják a ,,látogatóid”, ki is vagy?

-Régen egy netes irodalmi oldalon név nélkül töltöttem fel verseket. Akkor még nem mertem felvállalni úgymond magam. Azóta sok idő eltelt, ma már bátrabb vagyok.  Eljutottam odáig, hogy elfogadtam magam annyira, hogy vállalni merem az érzéseimet. Mégsem mondanám azt, hogy fontos, hogy tudják, hogy ki vagyok. Számomra sokkal fontosabb az, hogy az emberek  örömüket leljék az olvasásban. Néha mondjuk annyiból hátrány, hogy tudják, hogy én írtam, hogy az ismerőseim hajlamosak néha túl komolyan venni mindent, amit leírok és aggódnak értem, hogy hogy vagyok. Nagyon sok minden azért erős túlzás az írásokban, a végletekig hajlamos vagyok felnagyítani érzéseket, dolgokat. Talán ennyiből hátrány az, hogy névvel publikálok.

7.Van olyan ember az életedben, aki gyakrabban megihlet?

-Egy nagy plátói, és két  nagy szívvel-lélekkel megélt szerelem volt/van az életemben. A legtöbb írás róluk, hozzájuk szól.

8.Van kedvenc helyed, ahol a legjobban szeretsz írni?

-Kedvenc helynek a szobámat mondanám. De nagyon sokszor írok buszon is. Elég sokat kell utaznom az egyetem miatt, így ott mindig van időm kicsit elmélkedni, akkor jönnek igazán a nagy gondolatok.

9.Már jó pár bejegyzéssel büszkélkedhetsz. Van közöttük olyan, ami kimondottan a kedvencednek számít?

,Kevés írással vagyok igazán elégedett. Nagyon nehéz kiemelni egyet. Nem is tudom miért, de végül erre esett a választásom.

,,Már kezdtem azt hinni, hogy egyre nehezebb veled az élet. Hogy apró csatáink majd véres véget érnek. Hogy a háború végén mindketten a vesztes oldalon állunk majd. Hogy mindent szilánkosra zúzunk, ami törhető. Mint a szívünk vagy a szerelmünk. Közben pedig annyira vágyom Rád. Minden ellenére volt valami, ami maradásra bírt, amikor már kabátban álltam a küszöbön a könnyeimmel küszködve, hogy vége. A lelked, amiről mindig is tudtam, hogy különleges, de csak aznap este jöttem rá, hogy mennyire. Többet értek a könnyeid a szavaknál. Az ölelések, meg azok a megfoghatatlan dolgok, amiken te csak nevetsz, de nekem kincset érnek… És tudod, én már nem akarom újrakezdeni mással. Eldöntöttük, mint valami kimondatlan ígéret, amit ha az utolsó napon meg is szegsz, sohasem róhatom fel vétekként és nem lesz jogom haragudni miatta. De most még reményt ad… Másnap reggel meg úgy ébredtünk, hogy ugyanazok voltak az álmaink. Megosztottad velem a fényed és láttad a szememben a ragyogást. Annyi butaságot mondtam akkor… Utólag azt kívánom, bárcsak maradtam volna csendben. De te végighallgattál és tudom, hogy hittél bennem. Bár ugyanazokat a köröket futjuk újra és újra, míg bele nem szédülünk, de aztán felsegítjük egymást. Nem azért, mert így illik, hanem mert másképp nem lehet. Tükrei vagyunk a világnak. Mindig megfogadom, hogy csak tiszta szívvel búcsúzkodom… Aztán persze olykor valahogy mégsem… Pedig nálam szebben szeretni nem nagyon tudnak – azt mondtad egyszer. És most megint gombolom a kabátom, és nézem, ahogy elpakolod életed darabjait az enyémből. Megfontolt gondossággal. Apró darabokat viszel belőlem is. Annyira nem akarom ezt az egészet, hogy az már fáj. De újra jönnek a kötelező búcsúzások. És a könnyek itt már nem segítenek. Nem bírnak maradásra egyikünket sem. És az ilyen esős magányos napokon jövök rá csak, hogy egyre nehezebb az élet. Nem veled… Nélküled.”

Ajánló: https://lenduletmagazin.hu/ajanlo-daroczi-eniko-es-az-o-csodaorszaga/

 Blog: anniecsodaorszagban.blogspot.hu/

Facebook: facebook.com/anniecsodaoszagban?fref=ts

Daróczi Enikő

Daróczi Enikő

Szerző:

Hogy ki vagyok? Féltorz gondolatfoszlány. Lázongó lámpafény és remegő szél a redőnyöd alatt, egyenes, fehér vonal az út aszfaltján. De lehetek tünékeny érintés, rebbenő szív, haragos tekintet. A könyvekkel, ó azokkal mindig szerettük egymást. A töretlen gerinceket, a könyvjelzőket a párna alatt, a Times new roman-t és a Helvetiat. Legtöbben azt mondják, limonádé, amit olvasok de ha meglátsz az utcán egy vörös loboncot, és egy arcot, amit szeplő tarkít minden évszakban, akkor tudd, hogy az csak én vagyok. Lapok között élő szívdobogás.