Interjú Fannival, az örök álmodozóval

Interjú Fannival, az örök álmodozóval

Néhány hete megismerhettétek már Fanni blogját, és egy kis darabot belőle magából is. Ezúttal néhány kérdésre ad őszinte választ, amiben minden bizonnyal saját magunkat is képesek vagyunk fellelni. Fogadjátok sok szeretettel!!!

1. Mi az első könyv, amire úgy emlékszel, hogy imádtad olvasni?

Az első könyv amit imádtam Suzanne Collins, Az éhezők viadala című könyve volt. Angolul olvastam, és néha nem értettem egy-egy szót, de ezzel együtt is élvezetes olvasmány volt. Magával ragadott. Nem igazán a szerelmi szál miatt, hanem az egész világ, amit a könyv elképzeltet az olvasóval. Fantasztikus.

2.Írsz még verseket, vagy csak a blogra koncentrálsz?

Régebben írtam, mostanában már nem írok verseket. Sőt, a blog is kissé személyessé vált, néha csak leírom ha rosszul érzem magam, vagy éppen kicsattanok a boldogságtól.

3. Van kedvenc bejegyzésed?

Talán a ‘Szívszilánkok’ című bejegyzés, mert azután úgy érzem felfogtam, hogy ami elmúlt, az elmúlt, és ideje továbblépni. Visszaolvasva ráébresztett, hogy az élet megy tovább, és csak rajtam múlik, hogy én hogyan élem meg a dolgokat. (Valamint a másik blogomban van két bejegyzés, amit számomra két fontos emberről írtam, ezek pedig ezért a kedvenceim.)

4. Mit jelent számodra az írás?

Megnyugvást. Ha szomorú vagyok, írok. Ha boldog vagyok, írok. Ha leírom amit érzek, vagy amit gondolok, egyszerűen megkönnyebbülök. Mondhatnám azt is, hogy a blog az én kis naplóm, kivéve, hogy nincsenek benne a titkaim.: ) Valamint a blog segítségével egy kicsit nyitok a világ felé. Nehezen nyílok meg ismeretlenek előtt, de írásban ez könnyebben megy. Így jobban ki tudom fejezni magam.

5. Van példaképed írók közül?

Egyszer szeretnék egy regényt írni. Legalább egyet mindenképpen, ez amolyan kitűzött célom. De nem mondanám, hogy van példaképem, inkább csak olyan írók, akiknek élvezettel olvasom a műveit.

6. Mikor érzed azt, hogy írnod kell?

Amikor magam alatt vagyok, vagy amikor “magasan szárnyalok”. De néha csak nézek egy filmet, és egy gondolat megragad, és arról írok.

7. Hol száll meg az ihlet? Van ilyen helyed?

Ez teljesen változó. Van, hogy az utcán sétálok és zenét hallgatok, van hogy a szobámban ücsörgök, de nincs konkrét ihletlelő-helyem. Csak valami megragad, én pedig megfogalmazom, több-kevesebb sikerrel.

8. Miért pont azokról a dolgokról írsz, amik a blogon megjelennek?

Kissé szentimentális alkat vagyok, és nagyon érzékeny típus. Így nem meglepő, hogy inkább érzelmesek a bejegyzésem, s nem ésszerűek. De valójában ezek csak kósza gondolatok, érzések, amik bennem vannak, és néha kikívánkoznak. Ha motoszkál valami a fejemben, csak leülök, és leírom.

fanni

Remélem nektek is annyira a szívetekhez nő majd Fanni világa, mint ahogy az velem is történt!

Blog: fbeccaidezetek.blogspot.hu/

Ajánló: lenduletmagazin.hu/ajanlo-egy-lanyrol-akinek-hatalmas-szive-van/

Szerző:

Hogy ki vagyok? Féltorz gondolatfoszlány. Lázongó lámpafény és remegő szél a redőnyöd alatt, egyenes, fehér vonal az út aszfaltján. De lehetek tünékeny érintés, rebbenő szív, haragos tekintet. A könyvekkel, ó azokkal mindig szerettük egymást. A töretlen gerinceket, a könyvjelzőket a párna alatt, a Times new roman-t és a Helvetiat. Legtöbben azt mondják, limonádé, amit olvasok de ha meglátsz az utcán egy vörös loboncot, és egy arcot, amit szeplő tarkít minden évszakban, akkor tudd, hogy az csak én vagyok. Lapok között élő szívdobogás.