„Nem érzek késztetést, hogy letépjem a sárga figyelmeztető szalagot, és megnyissam magam előttetek…”-írja Káposznyák Viktória egyik bejegyzésében Lélekbuborék című blogjában, azonban mi most mégis megtudhatunk róla néhány érdekességet.
Ha pár mondatban kellene magad bemutatni, hogy tennéd?
Igazi zűrzavaros ember vagyok. Az a fajta, aki minden nap visszafordul valamiért az ajtóból. Az érzéseim, a gondolataim is éppen így változnak, zűrzavarosan. Sokszor azt sem tudom, ki vagyok, vagy mit akarok. Imádom a könyveket, meg a szívet tépő zenét. Számomra azok a dolgok a legfontosabbak, amelyek nem kerülnek pénzbe, csupán egy parányi odafigyelésbe.
Azt írtad magadról, már lassan 3 éve blogolsz. Azonban az oldaladon 2012 júniusa óta vannak bejegyzések. Korábban máshol blogoltál vagy csak törölted a régebbi írásokat?
Tulajdonképpen 3 éve írok, de a blogolást csak körülbelül egy éve kezdtem. Egy ismerősöm már korábban is írt, és mikor el kezdtem olvasni az övét, úgy gondoltam, én is kipróbálnám, hátha van bennem annyi mondanivaló, hogy kitöltsön néhány bejegyzést. Azt nem gondoltam, hogy ennyire a szívemhez nő.
A blogolás előtt rövid történeteket írtál, ezeket publikáltad valahol? Írsz még most is a blog mellett mást is?
Igen. Nagyon sokat írtam, és írok a mai napig. Egyfajta szenvedély az egész. Nem túl régen megnyertem egy e-book novellaíró pályázatot az ország egyik legnagyobb kiadójánál, és most várom a szerződést, amivel majd részese leszek egy e-book kötet kiadásának. Rengeteg kisebb történetem van. Igyekszem több irányba is pályázni, keresgetni a lehetőségeket, mert hát ugye, sosem lehet tudni.
Akadnak egészen provokatív mondataid, bejegyzéseid, mint például „A féltékenység ribancos sarkai” című. Fontosnak tartod, hogy provokatív legyél, vagy inkább hangulatfüggő, milyen bejegyzés születik?
A legelső provokatív bejegyzésemet egy tesztnek szántam. Kíváncsi voltam, többen olvassák-e el az adott bejegyzést, ha az szabadabb szájú, mint az előzőek, és hát jók voltak a megérzéseim, mert sokkal több látogatója volt annak a bejegyzésnek. Aztán néha, nagyon ritkán visszatérek ehhez, mert ha valami provokatív, azt hamarabb megnyitja, megnézi az ember. Éppen így kerültem hozzátok is. (Bár a káromkodásom is hozzájárul, ami nem valami szép tulajdonságom.)
Sok blogger nem fedi fel magát, álnevet használ, és kerüli azokat a leírásokat, melyekből ráismerhetnének. Számodra fontos, hogy tudják az olvasóid, ki vagy? Mennyi információt árulsz el magadról?
Nem vagyok a ,,rejtőzködés” híve. Amit leírok, az én vagyok, bárkinek szívesen beszélek róluk, de az emberek sajnos nem igazán kíváncsiak egymásra. A teljes nevemet használom éppen ezért. Aki kíváncsi rám, az úgyis visszalátogat.
Lélekbuborék. Mit jelent számodra a cím? Miért pont ezt választottad?
A cím csak úgy beugrott. Egy képről, aminek a címe az volt: Csodakavics. Aztán elkezdtem gondolkodni rajta, és a buborékok illékonyak. Egyik pillanatban még léteznek, a fény millió felé törik rajtuk, aztán az ujjaddal, vagy a szögesdrótos kerítéssel egyszerűen véget lehet vetni nekik. Mintha nem is lettek volna. Éppen ezért, a bejegyzéseim a pillanatnyi gondolataimat és érzéseimet mutatják. A lelkem apró darabjait.
Mi ad ihletet? Hogy születnek a bejegyzéseid?
A legtöbb bejegyzésem egy-egy szókapcsolatból születik. Egy metaforából, vagy képből, mint a ,,ribancos tűsarkak”. Ezen két napig rágódtam. Tudtam, mit akarok vele leírni, de nem tudtam egyszerűen megfogalmazni és, hogy őszinte legyek, visszaolvasva nem is vagyok vele teljes mértékben elégedett. A legjobb hely a gondolkodásra a busz, vagy a vonat. Ott igazán el tudnak szabadulni a gondolataim. Aztán a másik pedig a rengeteg könyv, amelyek mindig arra késztetnek, írjak valamit, ami érdekli az embereket.
Számodra fontosak a visszajelzések? Számít, hogy milyen véleményeket, hozzászólásokat kapsz?
Természetesen fontos, hiszen mindenki szeretne külső forrásból megerősítéseket kapni. Én is éppen ilyen vagyok.
Mik a jövőbeli terveid a bloggal? Mit gondolsz, meddig folytatod? Tervezel esetleg könyvet belőle?
Addig folytatom, ameddig van mondanivalóm, és az mindig van. Természetesen ha lenne lehetőség, akkor szeretném komolyabb formában is kiadni őket, mert van néhány bejegyzés, amely igazán hozzám nőtt, és megszerettem. Ha valakinek megjelenik egy könyve, akkor az egyfajta megerősítés arról, hogy jól csinálja azt, amit akar. Én csak ennyit szeretnék, jól csinálni azt, amire vágyom.
Köszönjük Viktóriának a válaszokat!
Viki blogját itt követhetitek: http://kvkozi.blogspot.hu/
