Interjú Károly Dorkával, az örök reménykedővel

Interjú Károly Dorkával, az örök reménykedővel

“Arccal a messzeségnek fordulok, mintha egyedül lennék a kellős közepén, mintha soha nem is törődtem volna semmivel, mintha soha nem is bántott volna semmi. 
Hirtelen olyan, mintha én is semmi lennék. “

Károly Dorináról – a Mascara rovat szerkesztőjéről – készített ajánlómat már olvashattátok. Most egy interjúval készültünk nektek, hogy még jobban megismerhessétek Dorkát, akinek a művészet – és annak gyakorlása – teszi ki életének túlnyomó részét. A tánc, a fotózás a zene és az írás az, ami kikapcsolja, és egyben boldoggá teszi.

1. Mesélnél nekem a kezdetekről? Miért kezdtél el írni? Hogy jött maga a blog ötlete?

13 éves lehettem, mikor először neveztem ki egy zöld A/5-ös füzetecskét „Írogatós füzetnek”, hogy hogyan jött ez a gondolat, a mai napig nem tudom. Alsó tagozatban is imádtam a fogalmazás órákat, egyszerűen vonzott az egészben az, hogy olyankor egyedül az én gondolataimat olvassák, és figyelnek is azokra. Aztán felső tagozatban egyszer-kétszer megkértek, hogy írjak beszámolót valamilyen iskolai eseményről a helyi havilapba, majd 8. osztályos koromban kaptam itt egy saját rovatot „Hova tovább?” címmel, amiben a továbbtanulási mizériáimról írtam minden hónapban. A blog ötlete valamilyen külső befolyás miatt jött, többen voltak körülöttem, akik rendelkeztek efféle internetes naplókkal, szóval én is belevágtam. Aztán bejött a dolog.

2. „Örök reménykedő, visszaeső nagyravágyó..” – írod magadról a bemutatkozóban. Kifejtenéd egy kicsit? Mesélnél arról, hogy miért pont így jellemzed magad?

Tulajdonképpen ennek nincsen semmi jelentéstöbblete. Amiért így jellemzem magamat, az konkrétan az, hogy a legvalószínűtlenebb helyzetekben is megtalálom azt az opciót, amiből igenis, jól jövök ki. Ha a fennálló helyzet homlokegyenest az ellenkezőjéről tanúskodik, akkor is hiszek a 180 fokos fordulatban. Ez átok és áldás is egyben, mert ezzel együtt nehezen mondok le dolgokról. A nagyravágyásom pedig annyit tesz, hogy ismerem a lehetőségeimet, és ezek kiaknázásával szeretném felépíteni az álmaimat.

1384789_665216473521194_1913923641_n

Károly Dorina

“Kiábrándultam egyvalamiből, és hirtelen kismillió más dologban kezdtem el hinni.”

3. Írásaidban rendszeresen visszatérő motívum a vágyódás.. Talán ez az, ami leginkább megihlet?

Örök igazság, hogy az embernek az kell, ami éppen nincs a birtokában. Lehet az egy tárgy, egy személy, vagy egy képesség, valamit mindig jobban szeretnénk. És akarnunk is kell, anélkül nem megy. A máshová gondolás nélkül csak megrekednénk, nem is tudnánk, mennyi eshetőség van még a komfortzónánkon kívül. Muszáj másfelé is tekintgetni, kell a motiváció és az ideiglenes cél, ha örömmel telik felé az út, ha nem. Nálam a vágyódás nem minden esetben az elégedetlenkedés szülöttje, de ez egy jól körüljárható téma, ami elgondolkodtatja az embert, hol is tart most, és hogy merre tart.

4. Mit jelent neked az írás? Mi az, amit ad neked?

Sokáig az asztalfióknak írtam, pontosabban magamnak, nem azért, hogy olvassák. Az egy plusz dolog, hogy az írásaim tetszenek az embereknek, ezért mostanra már inkább másoknak és csak utána magamnak írok. De kezdetben elképzelhetetlen volt számomra, hogy ez összeegyeztethető. Azért írtam, mert jól esett teleírni egy füzetet, majd visszaolvasni, és megmosolyogni azt. Egyrészt jó érzés volt egy kupacon, viszonylag logikusan felépítve látni a gondolataimat, és ez most is így van. Kiírom magamból, majd rápillantok, hogy „Aha, szóval most ez jár a fejemben, ezzel foglalkozom, ezt kell rendbe tennem.”

5. Miért szerettél volna csatlakozni a Lendület csapatához?

Albert Timi volt az, aki már jó ideje motivált írás terén. Mikor rátaláltam a Lendületre, és mikor Timi közzétette, hogy új tagokat szeretnének a szerkesztőségbe, nem volt kérdés, hogy jelentkezem. Emlékszem, egy késő esti órában olvastam a posztot, és rögtön el is kezdtem írni a jelentkezésemet, majd a telefonom szokás szerint megbolondult, és én bosszankodtam, hogy csak holnap reggel tudom elküldeni az e-mailt. Az ok nagyon egyszerű volt, egyrészt szerettem volna több olyan embert magam körül tudni, akiknek szintén fontos az írás, szerettem volna fejlődni, tanulni másoktól, és új lehetőségek után kutatni.

6. Mi az, amit a Lendület eddig nyújtott neked, és mit vársz/remélsz a jövőben?

Még tapasztalom és tanulom azt, milyen úgy együtt dolgozni másokkal, hogy több száz kilométer van közöttünk, és hogy mi is az igazi csapatmunka. A jövőt illetően igazán nem nagyok az elvárásaim. Szeretném, hogy a Lendület oldala továbbra is hitelesen képviselje azt, amiért egykor létrejött, és ehhez szeretnék aktívan hozzájárulni.

 7. A Lendületnél is a Mascara címet választottad a rovatodnak. Van ennek különösebb oka? Mire számíthatunk, milyen témákat fogsz érinteni a „saját kis játszótereden”?

 A „mascara” igazából szempillafestéket jelent. Sokan kérdezték, miért választottam ezt a címet anno a blogomnak, és hogy biztosan valami mögöttes tartalma van a dolognak. Hát nincsen. Egyszerűen egyik reggel a fürdőszobában elbambultam a szempillaspirálom hátulján nagy, cirádás betűkkel írt MASCARA szón, és eldöntöttem, hogy ez lesz az oldalam címe. Persze, ha nagyon akarnám, ebbe is bele tudnám magyarázni a jelentéstöbbletet (mint mindenbe), de az egyszerűség híve vagyok, és szeretem a spontán dolgokat. Ami a témát illeti, valószínűleg továbbra sem fogok eltávolodni az eddigiektől. Szeretem megfoghatatlan és teljességében körüljárhatatlan fogalmazásmódot, a hirtelenjében kreált kifejezéseket, és a kicsit elvont, abszurd dolgokat. Tulajdonképpen az egésznek az alapja az, hogy hiszem, valójában mindenki így gondolkodik, legfeljebb nem tudja/meri/akarja megfogalmazni ezeket.

8. Őszinte leszek, nagyon megfogott a blogod. Az egész. Az is, ahogy körülírsz egy érzést. Mondd, tapasztalataid alapján mennyire jön át ez az embereknek?

Azokkal kell törődni, akik vevők az ilyen dolgokra. Akik azt gondolják, hogy nevetséges időpocsékolás szebbnél szebb körmondatokba foglalni a gondolatokat, pláne érzéseket, azokkal egyszerűen nem tudok foglalkozni. Úgy értem, tényleg nem is zavar. Akik viszont olvasásra adják a fejüket, azoknak általában elnyeri a tetszésüket a stílusom. Próbálok arra törekedni, hogy az olvasás után az emberek vagy azt gondolják, hogy „Igen, én is így érzem, de jó, hogy valaki megfogalmazta”, vagy, hogy egyszerűen kiváltson, megindítson bennük valamit.

9. Elég sokoldalú lány vagy. Sok mindent csinálsz. Látszik, hogy szíveden viseled a művészeteket. Hogy jut időd mindenre? Ha fel kéne állítanod egy sorrendet, mi lenne az?

Világéletemben foglalkoztatott a rajzolás, az írás, a színjátszás, minden, ami zene, meg úgy egészében a művész dolgok, ez igaz. Az időbeosztásom roppant egyszerű: ezekből áll az életem. Ezek mellett egyedül a tanulás az, amire koncentrálnom kell, szóval megterhelve sem vagyok semmilyen szempontból. Ha bele gondolok, nem is értem az egészet, mert ugyanúgy eljárok szórakozni, teljesítem a kötelességeimet, szóval semmi nem megy semminek a rovására. Tíz éve néptáncolok, ami úgy gondolom, az egyetlen „kötött” tevékenység a sok közül. Ez sok áldozattal jár, és jó alkalmazkodó készséget követel, de nem is gondolkodom rajta, hogy ez megtérül-e vagy sem. De azt hiszem, a szívvel-lélekkel csinált dolgaim közül sosem lesz semelyik sem igazán első, vagy éppen másodlagos.

10. Lehet, hogy kicsit „aljas kérdés”, avagy kérdések sorozata.. De nem bírom ki, hogy ne tegyem fel őket… Mivel több művészeti ággal szoros a viszonyod.. Ha választanod kéne, melyik lenne az, amelyik a legtöbbet adott neked? Ami a legkedvesebb számodra? Melyiket élvezed a legjobban? Melyik kapcsol ki a leginkább?

Egyértelműen azt kell mondanom, hogy a tánctól kaptam a legtöbb értékemet. Nem beszélve arról, hogy mennyi helyre jutottam el ezzel már 17 évesen is. Tíz év sok idő, és ha ezt nem táncoltam volna végig, most nem az lennék, aki, nem lennék ennyire „rendben”, hogy úgy mondjam. Persze, a többi dolog is a részem, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kivé is formálódjak az évek során, ezért nincs is olyan, hogy kevésbé vagy jobban kedvelem. Mert ha valami nem okoz különösebben örömet, akkor azt nem csinálom. Viszont azt meg kell említenem, hogy kikapcsolás terén a zongorázás az, ami működik és bevált. Próbálok is fejlődni benne.

11. Milyen írással kapcsolatos terveid vannak a jövőre nézve?

Mindenképpen szeretnék kiadni egy könyvet, vagy többet is, szeretném megérni azt, hogy a kezemben tarthassam a munkáimat, az éveimet, a könyvespolc legszélére tehessem, hogy minden nap emlékeztessen arra, milyen szerencsés vagyok. 🙂

Az ilyen szintű ragaszkodás, kötődés ritka. Nem ember és ember között. Hanem ember és művészet között. Főleg, hogy Dorka nem csak egy faágat húzott le magának, melynek gyümölcseit majszolja, hanem megmássza az egész fát és napról napra újabb ágakat hagy maga mögött. Egyszer a zene gallyaival játszadozik, majd átmászik a tánchoz. Majd feljebb kúszik és már a fotózás és írás ágain ücsörög hosszú órákon át, és lóbálja a lábát.

Dorka – csapatunk egyik új tagja – sokoldalúságával színesíti kicsiny közösségünket. Ismerjétek meg Őt. Olvassátok és szeressétek ezt a szín kavalkádot, amit az ő egyénisége csempész be a mindennapjainkba.

Blog

Facebook

Szerző:

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/