Interjú – Lőrincze Klaudiával

Interjú – Lőrincze Klaudiával

Lőrincze Klaudia az Életszemlélet írója. Bár még csak 17 éves, még is céltudatos, erős, talpraesett egyéniség. Érzelmeit nem csak átérzi, hanem profitál is belőlük. „Minden épít. A rossz dolgok is, és a jó dolgok is. A sok probléma, és szívfájdalom nélkül nem lennék az, aki.” – válaszolta az interjúban.
De nem is szaporítom tovább a sorokat, beszéljen helyettem az interjú és Klaudia.
Olvassátok, szeressétek.

Blogja
Facebook oldala

Mikor kezdtél el blogolni?

Úgy kb. 2 éve kezdtem el egy blogspot-os blogot, és abba elég gyakran írtam. Napi rendszerességgel szinte. Mindenről. Barátságról, életről, kapcsolatokról, vágyakról. Akkor még nem voltak annyira kiforrott gondolataim, mint most, de akkor is az érzéseim vittek előre.
Ezt már nagyon nem használom, lezártam, és egy újabb blogot nyitottam, Életszemlélet címmel. Így jutunk el, 2011-től a jelenig.
Az Életszemlélet majdnem, hogy csak szó szerint az életszemléletemet írja le. Történetekkel, és egy elkezdett regénnyel párosítva. Régebben belekóstoltam a fotózás világába is. Ezeket is feltöltöttem ide.
Nagyon büszke vagyok, mivel az első blogomon több, mint 28 ezres nézettség volt. Az Életszemléleten pedig, 16 ezres nézettség van.

Mi késztetett írásra?

Arról, hogy miért kezdtem írni… Pontosan nem is tudnám megmondani. Először az általános iskolás óráim alatt írogattam egy füzetbe verseket, gondolatokat. A történeteimet a képzeletem szőtte. Volt idő, amikor sokkal jobban szerettem egy általam elképzelt világban élni, mint ami körülöttem volt. Talán valahol itt kezdődik bennem minden. Az érzések világában… Az érzések visznek előre. Ha nem érzek, nem tudok írni. És én valamit mindig érzek…

Nagyon fiatal vagy még, az írásaid alapján viszont egy érzelmekkel teli lányt ismerhetünk meg. Sok minden történt veled, ami a szívedet nyomja?

Igen. Emberek jöttek-mentek az életemben. Érzelmeket hagytak, és loptak el. Volt, hogy sokszor csak adtam és adtam, de semmit nem kaptam érte, és elgyengültem. A nem éppen mindennapi családi dolgaimat is ide sorolnám, de ebbe nem mennék bele nagyon részletesen.
Minden épít. A rossz dolgok is, és a jó dolgok is. A sok probléma, és szívfájdalom nélkül nem lennék az, aki. Szóval… meg is köszönöm, néha, hogy vannak.

Mit jelent számodra az írás? Mi a célod vele?

Amikor elkezdek írni egy tollal, egy papírra, akkor tulajdonképpen átadom a papírnak – és vele együtt a világnak is – az érzéseimet. Kiadom magamból. Akár pozitív dologról van szó, akár negatívról. Benne van a lelkem és a szívem. Ha elkezdek valamit, nem tudok leállni. Nem agyalok. Csak írok, megállás nélkül, amíg ki nem fogynak belőlem a szavak.
Elsősorban saját magamnak akarok egy emlékkönyvet létrehozni, és ezt szeretném megmutatni az embereknek. Megértsék, milyen vagyok. Feltöltsem őket. Adjak nekik valamit, ami bennem volt. Megismerjék a szívem mélyebb zugait.
Valaki a nevét mondja, amikor kérdezik, hogy kicsoda. Én szeretnék egyszer egy ilyen kérdésre az írásaimmal válaszolni.

Van olyan személy, aki inspirál, aki erőt ad az alkotáshoz?

Általános iskolában volt egy drámatanárom. Valahol nála kezdődött ez az egész. Épülni akartam. Felnéztem rá, és ahogy szerettem, amit csinálok, és egyre több időt töltöttem az óráin, vagy csak beszélgettem vele, több lettem. Ő inspirált. A tudta nélkül.
Illetve úgy fél évvel ezelőtt megismertem Albert Timi blogját a facebook-on. Ő volt nekem azaz ember, akinek az írásaitól erőt kaptam a saját írásaimhoz.

17 éves vagy, még is van egy összefüggő, 32 oldalból álló kész műved. Könyvnek hívod. Miért? Mesélj nekünk kicsit erről.

Sok írásom van. Sok gondolataim voltak eddig, és még több vár még arra, hogy papírra vessem. De ez más. A Toll.Papír.Gondolat. nem egy hosszú könyv. Én még is könyvnek hívom, mert egy kerek története van. A szerelemről szól. Egy szerelemről szól. Egy lány szemszögéből, a kapcsolat elejétől a szakításig, az ezer-millió szívfájdalmon keresztül az elengedésig.
Igazából, megtörtént eseményeket foglal össze. Puszta érzéseket. Rólam szól. Volt egy fiú, akit nagyon szerettem, és egyik napról a másikra vége lett a kapcsolatunknak. Nem tudtam, hogy hogyan tegyem túl magamat rajta, így elkezdtem írni. Írtam róla, írtam neki, és írtam magamnak. Írtam a szívemnek, és volt, hogy szóltam ezzel az agyamnak is. Nem volt nagy vágyam ezzel. Kiírtam magamból. Nekem teljesen egyértelműnek tűnt, hogy ha majd megtudja az illető, hogy van egy ilyen, ami száz százalékig róla szól, majd elolvassa. De nem így lett. Elsősorban, barátoknak mutattam meg, és az Anyukámnak. Általában pozitív visszajelzéseket kaptam. Volt, akinél tényleg éreztem, hogy eljutott a szívébe az üzenet, amit közölni akartam vele.
Én ha elolvasok egy könyvet, azt szeretném, hogy érzéseket váltson ki belőlem és egy kerek dolog legyen. Ez nekem az. Ezért hívom az én saját első könyvemnek.
Ha az összes írásomat egybevetném, lenne egy jó vastagságú is. De én csak minket akartam két borító közé betenni…

46nwmz1mNqgttstqxNILeYku9WykQOHlYwS9fTuK4hk,Pcw-KOkVbBDZQjTyPJq18gI0znXTG1PrOvzaVEt6In4,07Lbczx0H-zZb71_Pn6A0_ExXlFCnqxHij57ueLivUk

Azt mondtad, hogy a barátaid ledegradálták a könyvedet. Volt, aki kinevettet és azt mondták, csak egy jegyzetfüzet. Hogy élted ezt meg?

Mosolyogtam rajta. Nem veszem fel az ilyen dolgokat. Persze, meg kell hagyni, nem esik az ilyen jól az embereknek, de nem mindenkinek megy át az, amit én beleírtam. A tartalomba eddig senki nem kötött bele. Maximum abba, hogy egy könyv nem 32 oldal..
Én meg nem így gondolom. Egy novella is lehet egyperces. Egy vicc is lehet háromoldalas.

Életszemlélet a blogod címe. Miért?

Én vagyok benne. Semmi hazugság. Semmi szépíteni való. Csupa érzelmek. Gondolatok. Egy kicsit másabb világnézetet foglal magába. Ezért kapta ezt a címet. Mondani akar valamit, az olvasónak. Kérdés, hogy az emberek szíve nyitott-e rá?!

A facebookos oldaladat már 100 ember kedveli. Kapsz visszajelzéseket a könyvről, az írásaidról?

Igen, szerencsére pozitív dolgokat kapok vissza.
Van, hogy ismerőseim elcsípnek egy éppen akkori kiírást, és akkor mondják, hogy: „Huu… ez nagyon tetszett!” Vagy éppen van, aki mindennapos követő.
A könyvemről nem érkezett még rossz vélemény. Az írásaimat, aki elolvassa, és esetleg nem tetszik neki, többet már nem olvas.
Akinek megtetszettek a gondolataim, azok szerencsére mellettem maradtak.

Felvállalod a neved. Ért már támadás, negatív kritika az ismerőseidtől a könyveden kívül is?

Szeretem, ha fel van tüntetve a nevem, a blogomban is odaírom mindig, hogy L.K. Mivel régen, és talán még a mai napig is megtörtént, hogy ‘ellopták’ a gondolataimat mindenféle facebook-os oldalak, és kitették, és sajátjukként tüntették fel. Régen sokat foglalkoztam ezzel. Ma már nem érdekel, hiszen tudom, hogy az én gondolataim, és legalább másoknak is tetszik. Csak a módszerrel nem értek egyet.

8 éve foglalkozol drámával és színjátszással. Színész szeretnél lenni. Mit ad neked a színpad? Fontosnak tartod az önkifejezést?

Nincs annál jobb érzés, mint amikor kiállsz a színpadra olyan hangos szívdobogással, hogy a nézőtérről az utolsó sorban is hallják, és megszólalsz. Mindenki csendben van és rád figyel. A reflektorok csak téged világítanak meg, és egy pisszenést sem hallasz. Meg tudod ragadni az embereket, akár csak egy pillanatra is. Amikor érzed és tudod, hogy ha vége a darabnak nem azért tapsolnak, mert már vége van, hanem azért, mert tényleg tetszett nekik, amit csináltál.
A teljes szívemet ki szoktam vinni a színpadra, és általában amikor lejövök, kicsit mindig nehezebb vagyok. Kapok valamit a közönségtől, ami egyből beépül a szívembe.
Az életnek – legalábbis az enyémnek – nincs értelme szavak, érzelmek és gondolatok nélkül. Ahol nincs ott egy érzelem, onnan menekülni kell. Ahol pedig ott van, azt óvni kell, és vigyázni rá.

Hogyan képzeled el magad 10-20 év múlva? Mit fogsz csinálni, mivel fogsz foglalkozni?

Szeretnék írni. Sosem akarom abbahagyni. Akár egy lapnál, vagy akár könyveket. Szeretnék a színház világába jobban belemenni.
Adni szeretnék. Mindegy, hogy mit dolgoznék… De sosem akarom azt abbahagyni, amit szeretek. Szeretném, ha nem lankadna sosem az erőm.

„én szavakkal egyenesítem ki az érzelmek gubancos hajtincseit.” (Toll.Papír.Gondolat.)

Köszönjük a válaszokat Klaudiának!
Nemsokára jövünk a Toll.Papír.Gondolat. ajánlójával!

Szerző:

Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.