Interjú Nádasi-Ozsvár Andreával, a Rebimesék írójával

Interjú Nádasi-Ozsvár Andreával, a Rebimesék írójával

Nádasi-Ozsvár Andrea neve sokak számára ismerős lehet, de fantáziadús meselényei, úgy mint Bosszantöpp vagy Zebulon a zámpírzokni, talán még ennél is többeknek. Andrea – bár csodás meséit főleg gyermekeknek írja – talán nem is sejti, hogy bájos történetei által nem csak a kicsiket segíti át az élet nehézségein. 

Kép: Nádasi-Ozsvár Andrea

Kép: Nádasi-Ozsvár Andrea

Mit jelent számodra az írás?

Az abszolút, végtelen szabadságot.  Egy olyan dimenziót, ahol nincsenek szabályok és korlátok, bármi megtörténhet és valóra válhat mindaz, amit elképzelek. Megteremthetek egy ideális világot, amelyben a jó győzhet, és ahol minden problémára van megoldás. A szereplők őszinték, és a legkomolyabb dolgokon is szabad nevetni.

Honnan jött az ötlet, hogy mesekönyvet írj? A műfaj egyértelmű volt vagy inkább időközben alakult így?

Bármit is írok, mese lesz belőle. Nemrég megpróbáltam novellában elmesélni egy történetet. Elszántan küzdöttem, de végül egy felnőtteknek szóló mesenovella lett belőle Pimpirimpi főszereplésével. A Rebimeséket – melynek első kötete a Bosszantöpp és más furcsaságok, avagy Rebimesék félősöknek és bátraknak, a második része pedig a Kőből készült emeletes nadrág – kifejezetten a lányom kérésére alkottam. Nagyon határozott elképzelései voltak, hogy milyen mesét szeretne hallgatni esténként, de nem találtunk olyan könyvet, amely minden igényének megfelelt volna, ezért inkább megírtam. A kívánságlistán az szerepelt: legyen nagyon vicces és kalandos. Legyenek benne különleges szereplők, amelyek nincsenek más mesekönyvekben és semmi sem lehet benne, amitől félni kellene.

scan 10

Kép: Nádasi-Ozsvár Andrea

A Rebimesék tele vannak olyan fantáziadús nevekkel, mint például Csíkoshátú Bőröndös Sompolyka. Honnan meríted az ötletet ezekhez a nem mindennapi szereplőkhöz?

Az ötletzsebem szinte kifogyhatatlan. Ez részben annak köszönhető, hogy már gyermekként is minden szabad percemben olvastam. Csíkoshátú Bőröndös Sompolykát például Pom-Pom meséi ihlették. Nagyon szeretem a beszélő neveket, amik önmagukban is egy történetet alkotnak. Rendszeresen előfordul, hogy először csak rácsodálkozom egy szóra. Elképzelem, milyen is lehet az az élőlény, aminek ez a szó a neve, hol élhet, hogyan telnek a napjai és hipp-hopp, már készen is van a mese.

Mi az, amire a legbüszkébb vagy az írással kapcsolatban?

A legnagyobb büszkeséggel az olvasói visszajelzések töltenek el. Amikor egy szülő elmondja, hogy a kislánya a könyvemet tartja a párnája alatt, vagy amikor egy másik szülő gyermeke az én meséimet kéri este. Fantasztikus érzés, amikor egy anyuka azt meséli, hogy Zebulon, a zámpírzokni segíti át a fiát az iskolai nehézségeken.

Van kedvenc szereplőd, akit te alkottál meg?

A kedvencem Zebulon, a zámpírzokni meséje, mert életem egyik nagy tanulságát mesélem el benne. Ha annyi vonalat húznék egy lapra, ahányszor azt hallottam, hogy meg se próbáljak valamit, mert nekem ez nem fog menni, egy teljes lap is kevés lenne a sok vonalhoz. Én azért csak megpróbáltam és szinte minden sikerült, amit kigondoltam, akkor is, ha nagyon kevés volt rá az esély. Zebulon sem adja fel soha, és végül megsegíti őt az élet.

Van esetleg példaképed? Kedvenc íród akinek felnézel a munkásságára?

Ha egy nap csak feleolyan jó leszek, mint Csukás István, akkor megveregetem majd a saját vállamat, és azt mondom magamnak: „Ez igen!”

Beavatnál minket a jövőre vonatkozó terveidbe?

Kép: Nádasi-Ozsvár Andrea

Kép: Nádasi-Ozsvár Andrea

Ehhez előbb kártyát kell vetnem, hogy megjósoljam magamnak, mert egyszerre háromfélét szeretnék írni, és még egyik vágyam sem kerekedett felül a többin. Az egyik lehetőség, hogy megírom a Rebimesék folytatását, a megszokott rövid történetekkel. A másik, hogy a Rebimesék folytatását írom ugyan, de meseregény formájában, mert a második kötet utolsó mondatai erre ihlettek. A harmadik lehetőség pedig, hogy a Pimpirimpis mesenovellákat vetem papírra.

Mit tudnál tanácsolni azoknak a tehetséges íróknak, akik valami miatt nem merik feltárni képességeiket?

Az élet túl rövid ahhoz, hogy meg se próbáljuk élni az álmainkat. Nincs annál rosszabb, mint a próbálkozás nélküli feladás. Amikor elbátortalanodok, mindig arra gondolok: ha tudnám, hogy egy hónap múlva meghalok, mi az, amit még meg akarnék tenni előtte? És teszek egy lépést. Aztán még egyet. Ha elég ideig lépeget az ember, odajut a célhoz, vagy legalább a közelébe, ami máris több, mint amit azok az emberek értek el, akik bele sem kezdtek. Ez a másik dolog: örülni kell annak, amit elérünk, hiszen bármit tettünk is az álmainkért, az több, mintha bele sem kezdtünk volna.

 

Nagyon köszönjük Andinak a pozitív gondolatokat! Andi bájos írásaival az alábbi felületeken találkozhattok: 

Facebook oldal: https://www.facebook.com/noamese/?fref=ts

Honlap: http://www.noamese.hu/

 

 

Kiemelt kép: Nádasi-Ozsvár Andrea

Szerző:

"Amikor életem végén Isten elé állok, remélem, hogy nem lesz semmiféle olyan kis tehetségem, amire azt mondhatná, hogy nem használtam ki." /Erma Bombeck/