Interjú Várai Enikővel, aki élettel tölti meg a képeket

Interjú Várai Enikővel, aki élettel tölti meg a képeket

Néhány héttel ezelőtt olvashattatok egy lányról, akinek mestersége címere fotográfus. Képei nem csak vizuális, hanem lelki élményt is nyújtanak annak, aki megcsodálja munkáit. Várai Enikő olyan fotós, akit a lelke mélyén mindenki látni szeretne az esküvőjén, de persze úgy, hogy eközben láthatatlan maradjon. A fotói szinte életre kelnek. Nem csak megfagyasztja az időt, és egy apró pici pillanatot kap lencsevégre és örökít meg számunkra, hanem az összes kockát megtölti élettel…

Ismerjétek meg jobban Várai Enikő világát!

Várai Enikő

Várai Enikő

Mikor és miért kezdtél fotózni?

Semmi különösen szívbemarkoló sztorim nincs. A gimnázium éveiben kezdtem el fotózni, ahol 6 évig színjátszottam. Ez egy fontos momentum, hiszen a színház egy olyan műfaj, ahol nagyon oda kell adnod magadat, sokszor nem is marad belőled semmi. Nekem túl erős volt, és hirtelen átfordult az egész önkifejezésem a fotózásba, ami egy sokkal inkább visszahúzódóbb eszköz. Felvételiztem a Kaposvári Egyetem Művészeti Karára, a Fotográfia szakra, ahová felvettek, és innen már egyértelmű. Tetszett és nem hagytam abba.

Mi áll hozzád a legközelebb? Emberek, tájak, épületek? Mi az, amit a legszívesebben fotózol?

Sokáig egyáltalán nem fotóztam embereket, és mindig visszahúzó erőként volt jelen, ezért nagyon nehezen is kezdtem neki, ha például egy iskolai feladat azt kívánta. Tudni kell rólam, hogy az alaptermészetem egy visszahúzódó valaki, szégyenlős kislány voltam. Sokáig az embereket csak képi elemként kezeltem egy egy képen.
Aztán szépen lassan ez az akadály egy leküzdendő feladattá vált, amivel meg kellett birkóznom. Sokkal nagyobb lehetőségeket látok a saját spirituális fejlődésemmel kapcsolatban az emberek fotózásában, mint a tájakban. Persze imádom a természetet, szabadidőmben rögtön erdőbe megyek, így sokszor megjelenik a képeimen is.
Amikor valakit lefotózol, akkor az egy önmegismerési folyamat is, létrejön egy nagyon erős bizalmi viszony arra a néhány percre, amíg a modelled a kamerába néz és valóban mindketten “ott vagytok”, te is adsz valamit, ő is ad valamit, ki kell tárulkozni. Mindig úgy érzem, mintha lenne egy láthatatlan zsinór kettőnk között, ami azon nyomban el is szakad, amikor exponáltál. Aztán jobb esetben jön a következő zsinór.

Várai Enikő fotója

Várai Enikő fotója

Milyen géppel, technikával dolgozol?

Ha megrendelőnek dolgozom digitális technikát használok, mivel  az analóg fotózás komoly pluszköltségekkel jár.
Viszont magamnak szeretek filmre fotózni. A kisfilmes fotózás nem az én műfajom, a nagy formátum már túl sok macerával jár és itt az állvány használata is hátráltat, viszont a középformátum valahogy megtalált engem. Valószínű éppen annyira lassú a folyamat, ami jól esik, és ami a képnek is kell, tehát megállsz, megpihensz, előszeded, fényt mérsz, élességet állítasz a mattüvegen, kihúzod a sildet és exponálsz. De kézből tudsz fotózni tehát kellően gyors például egy utazás alkalmával.
Ezek között is a négyzetes formátumú, a 6×6-os gépeket kedvelem, van egy Hasselblad 500 c/m és egy Yashica Mat 124G gépem.

Várai Enikő fotója

Várai Enikő fotója

Sok fotós a hagyományos filmes képek készítésére esküszik. Te mennyire pártolod a digitális gépeket, illetve az azzal való munkát?

Mindkét technikának megvan az előnye és a hátránya is. Bizonyos feladatokra az egyik alkalmas, másikra a másik. De ma már minőségi különbségre nem lehet hivatkozni, hiszen a digitális hátfalak többet tudnak mint egy nagyméretű síkfilm, persze a film szemcsézettsége nagyon szép tud lenni, de a végtelenségig lehet érvelni mindkettő mellett… Inkább az elvégzendő feladat kell, hogy meghatározza a technikát. Persze az analóg képkidolgozással járó élmények sokunkban nosztalgiát szülnek és szeretjük támadni a digitális világot, mint annak elrontóját. Pedig a korral lépést kell tartani. Persze a személyes preferenciák mindig előnyt élveznek.

Engem elkápráztattak az utazásaid során készült képeid. Mesélnél a tapasztalataidról?

Ezt különösen jó hallani. Amikor utazom mindig sok új benyomás ér, megszületik egy komplex kép, egy érzet az adott hellyel kapcsolatban az agyamban, amit megpróbálok az egyes fotográfiákkal megjeleníteni. Megpróbálom visszaadni az adott hely hangulatát, az atmoszférát. Szerencsére elég szenzitív vagyok a legapróbb dolgokra is, amiket más csak nehezen, vagy egyáltalán nem vesz észre.

Várai Enikő fotója

Várai Enikő fotója

Azt tudom, hogy komolyan foglalkozol ezzel az egésszel, és nem csak hobbyfotós vagy. Nem tudom, hogy ennél van-e „feljebb”, de ha van, akkor mesélnél kicsit a terveidről?

Igen, mesterségem címere fotográfus. 
Szóval ez a szakmám, ebből élek. Ezt tanultam az egyetemen, ebből diplomáztam, és most ebből keresem a kenyeremet. Van feljebb persze, mindig van feljebb…

Milyen számodra egy jó kép?

Nekem minden olyan kép jó, ami visszaidéz egy hangulatot. Ezért minden műfajban próbálom megtalálni a “lifestyle” szemléletet, mind amikor “kedvenceket” listázok, mind amikor nekem kell létrehoznom egy fotóanyagot.
Az inspirál, amikor a képek élményekről beszélnek.

Mi az, ami a legfontosabb például egy portfólió készítésénél?

Elsősorban, hogy a megrendelőnek tetsszen. Másodsorban, hogy én meg legyek elégedve. Ez nehéz kérdés, mert nincs is sorrend, ez a kettő dolog együtt tud csak működni.

Várai Enikő fotója

Várai Enikő fotója

Nagyon sok fotós imád retusálni és variálni a képeken. Te hogy vélekedsz erről? Mik a tapasztalataid az alanyok kívánságaival kapcsolatban?

Ez a retusálás szó manapság nagyon félre van értve. Az a kép, ami kijön a digitális fényképezőgépből, az egy nyers kép. Minden esetben retusálásra kerül. Ezalatt alapvető szín-tónuskorrekciókat kell érteni. Ezenfelül az utómunkával tudok egy bizonyos plusz hangulatot is adni a képeknek, például az esküvőknél ezt elég erősen alkalmazom. De ettől még nem lesz a fű kék, és az ég piros. Ami már képmanipulációnak minősül azt nem szeretem, sokszor giccsesnek találom. (Persze mi minősül képmanipulációnak?) Az alapvető esztétikai szabályokat figyelembe véve, sokszor annyit retusálok, változtatok a képeken, amit például egy analóg képnél is megtehettem volna. Ezek nem ilyen egyszerűen megválaszolható dolgok, mert nagyon sok tényezőtől függnek, hogy milyen végeredményt kell/szeretnél létrehozni.
De minden esetben igaz, hogy a természetes és egyszerű dolgok híve vagyok. Minél letisztultabb valami, annál erősebb a számomra.

Egy barátom is fotózással foglalkozik és mikor láttam dolgozni olyan volt, mintha egy másik világba lenne, mint mi. Te milyen vagy munka közben?

Valószínű hasonlóan nézek ki én is, amikor tényleg belefeledkezem a fotózásba. Ez az az élmény, amit feljebb írtam a portréfotózással kapcsolatban. Csak én leírtam, hogy mit érzek belülről. Te pedig itt kimondtad, hogy hogyan néz ez ki kívülről. De sokszor elég vicces ám!

Várai Enikő fotója

Várai Enikő fotója

Tudom, sok energiát kivesz az emberből az, hogy tökéletesen megörökítsen egy pillanatot. Beszélnél nekünk arról, hogy milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban? Mi mennyire fárasztja le a fotóst, illetve az alanyt? Mi az, amire leginkább oda kell figyelni?

Egy esemény- például egy esküvő megörökítésénél szerintem nagyon fontos, hogy nagyjából láthatatlan maradj, hogy ne zavard az eseményeket. Tehát a modellek semmit nem érzékelnek, te viszont pont ezért nagyon elfáradsz. Mind fizikailag, mind mentálisan.
De egy stúdióban történő portréfotózásnál a modellnek ugyanúgy ott kell lenni, és végigdolgozni veled a napot, koncentrálni, ezzel tudtok segíteni egymásnak, hogy hatékonyabb legyen a munka.

Várai Enikő fotója

Várai Enikő fotója

Van valamilyen célod, nagy álmod a munkával kapcsolatban? Van olyan hely, ahol még nem jártál, de mindenképp szeretnél egyszer ott fotózni? Vagy van olyan személy, akivel a jövőben szeretnél együtt dolgozni?

Természetesen vannak álmaim, de ezek nem publikusak.
Nagyon boldog vagyok, ha a munkámat határon túl is elismerik, ez erőteljesebb visszajelzés. Idén nyáron is volt két ilyen élményem, elhívtak esküvőt fotózni Californiába és Franciaországba. Mindkettő igazán új tapasztalat volt, nagyon sokat tanultam belőlük és természetesen nagyon boldog voltam tőlük.
Azt szeretném elérni, hogy a portfólióm csupa olyan képekből álljon, amit szívesen csináltam. Hogy a külön megrendelésekre és a magamnak készült képek összeilljenek és egy egészet alkossanak. Hogy minden kép ugyanazt az üzenetet hordozza és messziről felismerhető legyen rajtuk az én stílusom, és mindaz, amit képviselek.

Várai Enikő fotója

Várai Enikő fotója

Úgy gondolom, Enikő képei önmagukért beszélnek. Elmesélik milyen az Ő világa, milyen az a bizonyos vonal, amit ő képvisel. Gratulálok neki eddig elért sikereihez, és kívánom, hogy a jövőben még több hasonló élményben legyen része. Emellett kívánom azt is, hogy a képei az idők végezetéig keljenek életre..

Köszönöm Enikőnek a válaszokat!

Kapcsolódó linkek:

www.enikovarai.com
www.pinewoodweddings.com
www.facebook.com/enikovaraiphotography

Szerző:

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/