Interjúk sokasága, könyvajánlók hada – Interjú Barta Laurával

Interjúk sokasága, könyvajánlók hada – Interjú Barta Laurával

Ma egy igen fiatal, de írásoktól hemzsegő bloggert szeretnék Nektek bemutatni, aki nem más, mint Barta Laura! A blogján olvashattok interjúkat azokkal az írókkal, akik őt megfogták, ajánlókat a könyvekről, amiket elolvasott és beszámolókat az eseményekről, amelyeken részt vett. Ha kíváncsiak vagytok a írásaira, akkor lessetek be az oldalára, én pedig pár kérdéssel elkalauzollak Titeket a világába, hogy jobban megismerhessétek Őt! 🙂

Mesélj kicsit magadról! Hogyan jött az ötlet, hogy blogot indíts kezdj?

Barta Laura

Barta Laura vagyok, 16 éves. Az írás komolyabban 13 évesen jött be az életembe, addig csak kisebb történeteket írtam. Számomra az alkotás onnan jött, hogy valamilyen fajta kikapcsolódást kerestem és ebben találtam meg a lelkem másik felét az olvasás mellett. Így is jött az ötlet, hogy blogot indítsak.

Mesélj a írásról! Mit jelent számodra?

Kikapcsolódást és egy új világot jelent. Amikor írok nem figyelek másra, csak a történetem szereplőire, vagy éppen a könyv történetére, amiről cikket írok.

Mi az, amit adni tudsz az embereknek, azáltal amit csinálsz?

Érdekes olvasmányokról őszinte véleményt, ami izgalmasan is van megírva és nem csak összecsapva. Igyekszem arra törekedni, hogy szeressék is és ne csak olvassák azt, amit írok.

Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan művész, akit példaképednek tekintesz? 

Természetesen írók közül nagyon sok kedvencem van, köztük például a legnagyobb Leiner Laura, mint szerintem a tizenévesek nyolcvan százalékának.

Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta ezzel foglalkozol?

Arra, hogy sok olyan emberrel készíthettem interjút, akikkel nem is gondoltam volna. Például Helena Silence, vagy Rácz-Stefán Tibor.

Mi motivál a mindennapokban?

Engem leginkább a visszajelzések szoktak motiválni facebookon, vagy épp a blogomon. Amikor az egyik ismerősöm, akiről nem is hinném, hogy olvassa a blogom egyszer csak megemlíti, hogy nagyon szereti, amit írok és volt is már egy-két könyv, amit az én ajánlásomra olvasott el, vagy épp akkor kölcsönzött ki a könyvtárból. 

Barta Laura

Mi az, ami boldoggá tesz?

Az írás, azok kívül pedig az olvasás, és a zenélés. Mind a háromban az tetszik a legjobban, hogy olyankor egy másik világban lehetek, senkire sem kell figyelnem, elengedhetem magamat.

Mik a további céljaid ezen a téren?

Természetesen egyszer egy könyvkiadás, a bloggal kapcsolatban pedig az a legfőbb célom, hogy a Könyvmolyképző Kiadóhoz bekerüljek bloggerként, mert az számomra hatalmas lehetőség lenne.

Vannak már elképzeléseid arról, hogy mégis milyen könyvet szeretnél kiadni? Esetleg a fiók mélyén van már kézirat is és csak a megfelelő alkalomra vársz?

Van elképzelésem, jelenleg a regénysorozatom második részén dolgozom és továbbra is ifjúsági, esetleg később fantasy vonalon szeretnék haladni. Csak a kiadás egy kicsit elakadt jelenleg.

Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre! További sok sikert kívánok a Lendület Magazin nevében is! 🙂

Szerző:

"Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető.Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap!Hiszek a csodákban." /Audrey Hepburn/