Ez a nő – a népesség 0,8% – ához tartozik. ( Ki számolta ki ezt egyáltalán, és mégis hogyan? Megkérdezett minden létező nőt a világon, hogy: Hé, te is INTJ vagy? ) Ebbe a csoportba tartozik a „csendes gyilkos”, arrogáns, érzéketlen, intelligens, kreatív, álmodozó, szerető, tervező, gyakorlatias, logikus gondolkodásmódú, realista, mindent megkérdőjelező kis boszorka. Sok ez így egyszerre, ugye? Hideg – meleg, édes – keserű egyben. Mintha egy csomó ellentétes tulajdonságot beledobáltak volna egy nagy tálba és jól összekeverték volna. Ilyen Ő, és pont Neked ír, aki magadra találsz a sorok között.
Amióta az eszét tudja, imádja a tudományt, az új dolgokat, amikről tanulhat, a könyveket, amik más és más világokat nyitnak meg előtte. „Könyvmoly”, „atomfej” – a suliban előszeretettel dobálták rá ezeket a gúnyneveket és nem is bánta. Mindig boldoggá tette, hogy az emberek az intelligenciájával „heccelték”, a könyveiben és a saját gondolataiban érzi otthon magát igazán. Hajlamos belefeledkezni néha egy-egy jó könyvbe, egy hosszú sétába az alkonyatban és emlékeztetnie kell magát: Hé, létezik egy olyan fura dolog azon a könyvön kívül, amit úgy neveznek, hogy valóság. Kipróbálhatnád!
Ő a legálmodozóbb idealista és a legkeserűbb cinikus, ami tökéletes ellentmondásnak tűnik. Egyrészt hisz abban, hogy kellő energiával, intelligenciával és gondolkodással mindent el lehet érni, másrészt viszont úgy gondolja, hogy az emberek lusták, rövidlátóak és önzők ahhoz, hogy meg is valósítsák céljaikat. Ami biztos viszont, hogy Ő sosem adja fel, sőt, az újabb akadályokat egy újabb kihívásnak tekinti, amire két másodperc alatt tizenegy megoldást talál ki a fejében.
Úgy éli az életét, mintha egy nagy sakkjátszma lenne, ahol megfontoltan és alaposan hoz meg minden döntést. Nem szereti a rendezetlenséget, a késést. Az asztalán, a szobájában, az életében minden pont ott van, ahol lennie kell.
Ezzel csak egy bibi van: ez nem működik az érzelmei szintjén. Sok idő kellett hozzá, amíg megtanulta, hogy az emberek érzései nem sakkfigurák. Nem jó mindig analizálni, hogy az az ember, akit szeret – mit miért cselekszik vagy mond. Egyszerűen csak éreznie kell. A szívével kell megértenie, és nem a logikájával. Szeretett és veszített. Mert játszott, ahelyett, hogy táncolt volna. Tudja jól, hogy bizony elég magányos egyedül üldögélni a csúcson, mégis sorra taszítja el az embereket magától.
Tűzzel és csillagszórókkal szeret, amikor szeret. Mindent odaad magából, ami szép és jó és nem kér cserébe semmit. Hatalmas szíve van. Az érzések úgy kavarognak benne, mint színes ecsetvonások a fehér vásznon, de ezt a vásznat nem tudja, hogyan feszítse ki a falra. Oh, bárcsak tudná! Bárcsak megmutathatná, hogy mi van benne. Bárcsak rázúdíthatná azt a hatalmas mennyiségű szeretetet, ami benne van, arra az emberre, akit szeret.
De túlságosan akarja, túlságosan keresi a megoldást a problémákra, aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy a levegőt markolja és egyedül ücsörög a megoldásain. A szótárjában a „szeretet és együttérzés” helyett „ésszerűség és egyenesség” szerepel, és magába roskadva veszi észre, hogy a szíve helyett a szótárját használja. Szeretnie, éreznie kellene. Akkor is, ha ez abszolút ésszerűtlen. Akkor is, ha arra ösztönzi ez a szeretet, hogy az éjszaka közepén kimásszon a tetőre egy emberrel és elvesszenek a csillagokban.
Ez a nő – szeretett. Eldobta magától a kérdéseket, a kételyeket, a statisztikákat és a tényeket. Szeretett feltétel nélkül és úgy, ahogyan csak tudott. Vörös lángokban égett a szíve, és jeges fényben csillogott egyszerre. Nem tudott csak szeretni – gyűlölni, elvárni, követelni is akart. És bármennyire valótlannak tűnt, ő mégis hitt abban, hogy létezik a Földön egy lélek, aki így is tudja őt szeretni.
Meg kellett tanulnia elengedni, és rá kellett jönnie, hogy elengedni egy embert, akit szeret, sokkal de sokkal nehezebb, mint Einstein relativitás elméletét levezetni. Meg kellett ismernie önmagát : a szíve apró kis zugait, a kis szörnyecskéket a lelkében, amik elűzték az embereket maga körül. Meg kellett tanulnia szeretni önmagát mindennel együtt.
Ez a nő – egy erős, magabiztos nő, aki tudja magáról, hogy sebezhető és nem tökéletes. Hisz a tényekben, a sorsban, az univerzumban és sajátmagában. Tudja, hogy második esélyek márpedig nincsenek és az elmúló másodperceket egyetlen varázsige sem hozhatja vissza. Ez a nő a jelenben él – szeret, tervez, cselekszik, álmodozik. Valószínűleg most is épp könyvet olvas egy padon és el sem tudnák képzelni a körülötte lévő emberek, hogy végtelen univerzumokat hordoz magában.
Kiemelt kép: pexels.com
