Inverzió a hétköznapokban

Inverzió a hétköznapokban

Az utóbbi időben sokszor eszembe jutott, hogy milyen furcsa lány is vagyok. Sok olyan dologért rajongok, ami miatt többen ferde szemmel néznek rám. Ez pedig csakis azért lehet, mert én sok olyan dologban meglátom a szépséget, melyben más csak bosszankodást. Bosszankodni pedig senki sem szeret. Épp ezért összegyűjtöttem magamnak, mik is ezek a dolgok. Hiszen rengeteg olyan dolog van a világon, amit nem muszáj utálni. Csak meg kell találni a szerethető oldalát. Mindehhez pedig fordítva kell gondolkodni.

Édes magány: Mindannyian félünk a magánytól. Az érzéstől, hogy egyedül vagyunk és nincs kivel megosztani az érzéseinket. A legtöbb embert mindez felemészti, és gyakran depresszióba üldözi. Én azonban úgy gondolom, a magány jó dolog lehet. Majdhogynem szükséges. A magányt szeretni és elfogadni azért fontos, mert ha eljutsz arra a pontra, hogy nincs szükséged másra ahhoz, hogy boldog légy, akkor igazán szereted és elfogadod magad. Az önszeretet pedig nagyon fontos. Természetesen nem lehet eltölteni egy életet magányosan, sőt, talán egy hónapot sem. Szükségünk van társaságra, hiszen erről szól az élet, így lettünk megteremtve. Munkatársak, barátok, család és a többi. Néha azonban el kell vonulni és élvezni kell azt, hogy önmagad vagy. A mindennapi stresszt és apró bosszankodásokat néha sokkal jobb egyedül levezetni egy jó könyvvel, takarítással vagy épp egy kis futással a parkban. Meggyőződésem, hogy mindenkinek szüksége van egy saját napra. Legalább egy héten egyszer. Ezt a napot pedig mindig egyes egyedül tölteni. Egy hosszú séta a parkban, vagy néhány fejezet elolvasása a folyóparton csodákra lehet képes.

Kép: www.pinterest.com

Eső: Begöndörödik a hajad. Koszos lesz a kocsi. Elázik a cipőm. –Mondja az, aki utálja, ha esik. Én imádom, rajongok érte. Szeretem hallgatni, nézni. Próbáljátok meg másképp látni, szerintem varázslatos és üdítő érzés, mikor a semmiből egyszer csak érkezik egy vihar. A természet csodája. Élvezd!

Változás: Mind rettegünk attól, hogy be kell csukni egy ajtót magunk mögött, majd belépni a soron következőn. Szeretjük a megszokott dolgainkat, épp ezért rettegünk annyira. Na de mi van akkor, ha a változás sokkal több jót hozhatna, mint hinnénk? Csak túl kell esni a mezsgyén és távolabb látni a félelemnél.

Viták: Utáltok veszekedni, igaz? Én is. Ha viszont belegondolunk abba, hogy az esetleges vitákkal megoldhatjuk az adódott problémát, máris másképp látjuk. Örüljetek neki, hogy kiadhatjátok magatokból a dolgokat és esélyetek van megoldani. Mert ugye senki nem szereti magában tartani a dolgokat. Egy nagyobb vita után pedig lepjétek meg a párotokat valamivel, békülésképp. Főleg ha nem nektek volt igazatok.

Kép: Szekeres Levente Sebestyén

Várakozás: Hosszú a sor a bankban? Tudom, milyen borzasztó, én is utálok várni. A legjobb megoldás, a szúrós tekintetek és káromkodások helyett, ha nyugodt maradsz és előkapsz egy könyvet.

Bénázások: Sok olyan szerencsétlen ember van a világon, mint én, aki mindent eltör, kiönt és leeszi magát. Régen mindig csak felhúztam magam az ilyen mozzanatokon, ma már csak nevetek. Eltört egy bögre? Kit érdekel? Biztos van még száz, hiszen mindenkitől azt kapunk karácsonyra, vagy szülinapra. Tanulj meg nevetni saját magadon, sokkal több keserű pillanattól fosztod meg magad, mint hinnéd!

Újratervezés: Nagyon sokszor előfordul, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük. Mindig közbejöhet valami. Ilyenkor mit teszünk mindannyian? Hát hisztizünk. Hiba. Gondoljunk inkább arra, hogy attól sem lesz jobb, ha idegeskedünk. Csak éljük túl, hiszen mindennek van jó oldala. 

Kép: www.pinterest.com

Tökéletlenségek: Túl sokat híztál? Töredezik a hajad? Rengeteg ilyen dolog miatt szoktam bosszankodni, aztán hirtelen rájövök: attól, hogy toporzékolok, és nyavalygok, semmi nem fog változni. Szedd össze magad, és iktasd ki ezeket a problémákat is, hogy szerethesd magad! Hiszen, amíg nem teszel a probléma ellen, addig probléma is marad. Yoda mester megmondta: “Tedd, vagy ne tedd, de sohase próbáld!”

Ezek voltak a számomra leginkább bosszantó dolgok a hétköznapokban. Mára megtanultam elfogadni, és meglátni a jó dolgot mindenben, ami egykor csak felvitte a vérnyomásom. Ennek a felfogásnak köszönhetően sokkal kevesebb stressz lesz az életetekben. Könnyítsük meg a dolgunkat, hiszen annyi rossz dolog van a világban, amit aztán tényleg kötelezően utálni kell. Vegyetek le párat a listáról!

Kiemelt kép: pinterest.com

Szerző:

Mindig is szerettem írni, de jó pár évig nem foglalkoztam ezzel a hobbival, mivel nem gondoltam úgy, hogy bárkit is érdekelnének a gondolataim. Aztán jött a Lendület Magazin. Először csak egy novellámat jelentették meg, aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy szerkesztő lettem és egy zseniális csapat tagja vagyok, akiknek köszönhetően egy régi szenvedély újra lángra kapott. Azóta is igyekszem olyan dolgokról írni, amik mindennaposak és hasznosak, de egyik legfőbb motivációm, hogy olykor kiöntsem a lelkem.