Ír, fest és még gyönyörű is – interjú Farkas Tifanival festészetről és lélek-biopsziáról

Ír, fest és még gyönyörű is – interjú Farkas Tifanival festészetről és lélek-biopsziáról

A mai interjúalanyom szemtelenül gyönyörű, tehetséges képzőművész és van egy saját lélek-biopsziája. Minden mondatának és ecsetvonásának mély és súlyos mondanivalója van. Még csak 18 éves, de már most olyan témákat és problémákat dolgoz fel és tár elénk művészetével, mely rendkívüli lélekre vall. Örömömre szolgál, hogy most itt állhat a Lendület magazin oldalán egy vele készített interjú. Ismerjétek meg jobban Farkas Tifanit és az ő ,,bűntelen bűnhődését”.

Farkas Tifani

Mesélj kicsit magadról! Hogyan jött az ötlet, hogy alkotni kezdj?

Farkas Tifani vagyok, jelenleg 18 éves. Karcagon nőttem fel, de viszonylag elég fiatalon, 14 évesen, gimnáziumi tanulmányaim miatt elkerültem Debrecenbe. Ez az úm. „vidékiség” és a vele járó utazgatás későbbiekben eléggé meghatározták a művészetem. Jelenleg Budapesten élek. Mondhatni eddigi életemben elég markánsan jelen volt a művészet, így igazából nehéz megmondani, honnan is ered. Egész fiatal korom óta foglalkozom festészettel, viszont volt egy rövidebb időszak az életemben, amikor elméletben és gyakorlatban is távolabb kerültem tőle. Ekkor már régóta olvastam kortárs költészetet, így egyértelművé vált, hogy hol is folytassam…

Mit jelent számodra az alkotás?

Egy bűntelen bűnhődés. Valamilyen szinten minden alkotó (nem szeretem a művész kifejezést) felelősséget érez a társadalom iránt, egy kicsit a vállán hordoz olyan a terheket, amik akár az embert, mint fajt nyomják, és ezt mind elszenvedik valamilyen akár szubjektív, pozitív vagy negatív módon. A szellemi alkotást épp olyan fontosnak tartom, mint a manuálist.

Elmondhatod magadról, hogy írsz és festesz is. Mi az, amit egyiktől-másiktól kapsz, remélsz?

Formailag teljesen más a kettő, lényegében pedig, mint alkotási folyamat ugyanazt adják. Csak míg a festészet az ösztönös énemet, az írás a tudatost „elégíti ki”. Valamint vannak témák, amiket formákban és vannak, amiket szavakban jobb előadni.

Egyiket sem tanultad, mindkettő ösztönösen, belőled jön?

Festészetet mindig is tanultam. Alapfokú művészeti iskolába jártam általános iskolás éveim alatt, majd a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában is képzőművészeti szakon végeztem. Végül most képzőművészet-elmélet szakon tanulok a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.

Milyen eszközökkel, stílussal szeretsz festeni, rajzolni?

Egy ideje már olajjal dolgozom. Annyira érdekes, hogy saját személyiséggel rendelkezik ez az anyag. Ha kell magától cselekedik, ha kell én irányítom, és mindig valami meseszép születik belőle. A festészetben olyan aktuális problémákat érintek, mint például a body shaming, szexizmus, ebből adódóan tematikailag testekkel, testrészekkel (főként női) foglalkozom. Szeretem a nagy impresszív mozdulatokat, nyers ecsetvonásokat – ezzel ellentétben a kifinomult realista vonallal is kísérletezem. Szinte csak földszínekkel dolgozom: olajzöld, bézs, barnák…

Értél el nagyobb sikereket a képeiddel?

Iskolai kiállításon kívül még nem voltak kiállítva sehol, de egyelőre nehezen is tudnám elképzelni őket.
„Nagy veszteség lenne a kortárs képzőművészetnek, ha nem folytatnád…” – tavaly a gimnáziumi festőtanárom fűzte ezt a mai napig számomra sokat jelentő mondatot a vizsgamunkámhoz. Nagyon emlékezetes.

Engem lenyűgöz az, ahogy a szavakat egymás mögé pakolod. Olyan légies és laza. Mégis, minden egyes szónak súlya van, ha az adott mondat végére érünk, muszáj elgondolkoznunk. A rövidebb, verses formák vonzanak inkább?

Mostanában foglalkoztat a kommunikációs formák leredukálása és annak következményei mind költészetben, mind festészetben, vagy akár a hétköznapokon. Azaz hogyan lehet minél kevesebb szóval vagy formával minél többet mondani, és ez egyénenként hogyan változik, hogyan hat. Így jelentek meg a haikuk és pársorosak, de ezelőtt sem túloztam el a dolgokat. Egyszerűen érzem, mikor van kész, és onnantól már nincs miért fokozni, kertelni tovább.

Őszinte leszek, nem tudok elmenni egyetlen rajzod, írásod vagy rólad készült fotó mellett sem úgy, hogy ne váltson ki belőlem érzelmet. Nagyon kevés embernek sikerül ez. Mi a titkod? Tudatosan jársz el vagy önmagadat adod?

Nincs titok. Csak szeretem, amit csinálhatok és ez vetül ki.

Mi az, amit adni tudsz az embereknek, azáltal amit csinálsz?

Igyekszem azokra a hétköznapi szerves gondolatokra, pillanatokra rávilágítani az olvasót,  amikre egyébként nem figyelnének fel, pedig lehet ezek azok az apró pillanatok a kulcsok valami eddigi ismeretlen probléma felé. Szeretem gondolkodásra késztetni az embereket, az egyik legcsodálatosabb képessége az embernek az ösztön feletti gondolkodás és tudat, talán épp ezért használok metaforákat, allegóriákat.

Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan művész, akit példaképednek tekintesz? Ha van kedvenc idézeted, oszd meg velünk!

Závada Péter és Simon Márton versei álltak mindig a legközelebb hozzám a maguk mély világosságával, de Fodor Ákos haikui is fontosak az életemben, amik közül idézném a kedvencem:

„Egészen biztos,
hogy előbb-utóbb, ez vagy
az lesz, így vagy úgy.”

Festészetben Lucian Freud, Jenny Saville munkásságát szerettem meg az elmúlt 2-3 évben. De ez gyakran változik.

Mi inspirál, vagy motivál a mindennapokban?

Érdekesen hangozhat, de a tragédiák: a meg nem értettség, a magány, a fájdalom, az elérhetetlen érzések, személyek, pillanatok… és ezeknek a megértése, vagy szimpla elfogadása. Alapvetően ezek nem negatív dolgok számomra, mivel építenek.  Az elején már említettem vidéket… Karcag azért nem egy világváros, de segített közelebb kerülni a természethez. Valamint az utazás motívumnak van még nagy szerepe verseimben, mivel rengeteget ingáztam Karcag, Debrecen és Budapest között az elmúlt években, így közülük sok egy-egy ilyen úton íródott, vagy fogalmazódott meg bennem. Ezzel párhuzamban pedig fut a lelki út. Sok helyen megjelennek matematikai, fizikai vagy egyéb természettudományi összefüggések is. Egész egyszerűen érdekesnek tartom őket, olvasok nagyon jó tanulmányokat és mindig is érdekeltek.

Farkas Tifani

Mi az, ami boldoggá tesz?

Nem boldoggá nehezebb tenni, mint boldoggá. Amikor valami újat hozok létre, vagy új dolgokat ismerhetek meg, az csodálatos érzés. Egyébként az apró dolgok tudnak nagyon megfogni: egy jó illat, egy különleges szépség, apró részletek egy-egy alkotáson…

Felkelsz reggel, semmi kedved a naphoz, mégis menni kell és csinálni. Mi rángat ki? Mi adja meg a lendületet?

Hogy túl rövid az élet…

Mik a további céljaid a művészet téren?

Egyelőre szeretnék visszajelzéseket kapni, publikálni. Aztán előbb-utóbb, ez vagy az lesz… 

Köszönöm Tifaninak, hogy együtt dolgozhattam vele, számomra egy élmény volt. Kívánok neki a magazin nevében további sikereket, sok kiállítást és elismerést, mert megérdemli.

Ha tetszett, olvasd el az ajánlót is.

Szerző:

Széni (Póczek Klaudia)

Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK” felirattal.

Szólj hozzánk!