Írj, zenélj, rajzolj, fotózz, fess, alkoss, gyarapíts!

Írj, zenélj, rajzolj, fotózz, fess, alkoss, gyarapíts!

Amiben biztos vagyok magammal kapcsolatban – bár nem volt kis idő míg megtaláltam a szavakat színes gyöngysorokként egybefűző tollat a fejemben -, hogy szeretek írni. Jó érzés alkotni, az elmémben összegyűlt, némely akár összegyűrt tapasztalat, érzés, emlék segítségével legó módjára kirakózni, és végül látni, olvasni egy egészben, mi rejlik bennem – sokszor én is meglepődöm. Többször mondtam régen azt magamban, hogy ennél többet már biztos nem fogok tudni kreálni, talán ideje lenne leállni. De rájöttem tévedni emberi dolog, és hopplá, én ember vagyok. Ma már viszont képes vagyok le is vezetni Nektek pár mondatban, mi az oka, hogy Attila biztos benne, a toll a fejemben elkoptathatatlan, üzenem párker: ehhez még neked is kell pár kör, hogy lepipáld, papi.

Induljunk ki abból, hogy van a nyelvezet, ez ugye áll nyelvből és beszédből. Na most, ebből ami zárt rendszer, aminek megtudjuk húzni határait, mint ahogy a focivébé óta teszik a sorfal elé a bírók habjukkal, tudjátok azt a „jémiez” vonalat, az a nyelv. Az egy rendszer, eleje, veleje, vége van. Szábályázszábály. Ellenben a beszéddel, vagyis a használt nyelvvel, mi a nyelv eszközei által szüli halk, hangos, gyors, lassú, artikulált, érthetetlen, dadogós, stb. gyermekeit, sőt családjait. Igen, a szavakról és a mondatokról beszélek, írok. Nini, ez de ironikus lett vagy csak példaértékű. Mindkettő a beszéd, szakszerűen a parole kifejezés alá tartoznak, ugyanis mindkét esetben használva van a nyelv, akár verbálisan akár leírva, mindegy, námbörvanok. Arra akarok kilyukadni, hogy a beszéd végtelen tulajdonsággal bír. Nagyon rugalmas, simulékony, nem válogat. Ez abból is adódik, hogy minden ember különböző, és minden szubjektív, így kicsit sajátosan éljük meg életünket, ez által egyedien is fejezzük ki azt, magunk módján adjuk át, átfűszerezve saját szájízünk szerint, hogy stílusos legyek. Ha ehhez az állításhoz hozzácsatolom még azt a fényező tényezőt, hogy az egyének lelki világa, tapasztalatai folyamatosan változnak, akkor végtelen szer végtelen, na mit terem? Értitek. Szóval mindig lesz mit kifejezni, és mindig lesz választék abból is, hogy mivel.

De ez szerintem a kreativitásra minden téren igaz, meg kell tanulni az alap kifejezési mintát hozzá, mivel akarjátok a többieknek tudtára adni belsőtökben rejlő érzéseiteket, gondolataitokat, tapasztalataitokat, és beledobni egy turmixgépbe a kis világotokkal – mikor ezt érzitek -, majd gusztusosan tálalni. Na jó, a gusztusosság nem is muszáj, sőt a posztmodernben pedig kifejezetten nem. Lényeg, hogy eredeti legyen, egyedi, mint Ti, belőletek egy darab. Szubjektív-turmix (Rendel!). Minek lényege, hogy önmagatok ízlelőbimbóit kielégítse.

 

www.tumblr.com