Író-olvasó találkozó Juhász István P. íróval

Író-olvasó találkozó Juhász István P. íróval

Május 26-án ellátogatott városunk könyvtárába Juhász István P. író, így volt szerencsém személyesen találkozni vele. Nagyon sok dolgot megosztott velünk magáról, megjelent műveiről és a jövőről. Első könyvéről, a Papírrepülő című műről már írtam korábban ajánlót, amit itt olvashattok el. Most pedig jöjjön egy kis beszámoló arról, hogy milyen is volt az író-olvasó találkozó és természetesen egy interjút is készült vele.

A találkozó nagyon jó hangulatban telt, ez talán annak az oka, hogy kevesen voltunk. Volt pár néni, aki megörült, hogy megélték, hogy ilyen fiatal tehetséggel találkoznak és lehetőségük volt beszélni. Ezért nagyon felszabadult volt az a pár óra, mert nem egy olyan eseményt kell elképzelni, amin az író csak mondja és mondja és mondja a dolgokat, hanem István bevont minket is a beszélgetésbe, mert kíváncsi volt arra, hogy a közönsége mit gondol a dolgokról. Így egy nagyon kellemes, családias hangulat uralkodott az egész este alatt, ami megkönnyíttette István dolgát is, hiszen ez volt az első író-olvasó találkozója.

Forrás: Facebook

A hallgatóság sok mindent megtudott róla, hiszen nagyon nyíltan elmondta, hogy miken is ment keresztül. Először is tudni kell, hogy művész családból származik, így benne van a vérében az alkotni vágyás. A gimnazistaként kollégiumban töltött ideje alatt kezdett el írni, mivel unatkozott, és sajnos nem találta a többekkel a közös hangot. Ennek az az oka, hogy édesapja hosszú betegség után meghalt, a 9. és a 10. osztályt úgy járta, hogy édesapja haldoklott, így kicsit magába zárkózott. Meghatározó élmény volt számára a gimnázium 10. osztálya, mert második helyezést ért el egy iskolai novellaíró versenyen. Innentől úgy érezte, hogy van értelme írni, hiszen van hozzá némi tehetsége. A novellák után a versekkel is megpróbálkozott, annak ellenére, hogy nem kedvelte ezt a világot. Ezeket a műveket feltöltötte egy internetes magazinba, ahol rengeteg pozitív visszajelzést kapott.

Forrás: Facebook

Aztán sajnos sok elutasítást kapott, mikor szerette volna kiadatni az alkotásait, de nem adta fel! Majd a Holnap Magazinban megjelent az egyik műve, ami nagy megtiszteltetés volt számára. Ezután egy antológia pályázat által is bekerült 3 verse és 1 novellája szintén a Holnap Magazin által kiadott könyvben, ami a Zsebkönyv 3: Lámpagyújtó nevet viseli. Következő állomás az életében pedig a Papírrepülő megjelenése. Ebben a könyvben találhatóak válogatott versei és novellái is. Célja pedig, hogy egy neves kiadó felkarolja, hogy jelenjen meg náluk írása. Most is kettő anyagon dolgozik, amit szeretne nyomtatásban is megjelentetni. Az egyik színdarabokat tartalmazna, a másik pedig egy kicsit komolyabb hangvételű regény lenne, mivel édesapja elvesztését és annak feldolgozását írná le.

Ezek után pedig nekünk, a közönségnek maradt kérdése, hiszen nagy vonalakban megismertük az életét, azonban a műveiről, inspirációjáról és hasonló dolgokra is kíváncsiak voltunk. Szóval jöjjenek a feltett kérdések.

 

Ki a példaképed?
Akkor kezdtem el olvasni, amikor könyvtárszakos lettem. A kötelező olvasmányok közül csak Ibsent szerettem, a többitől ki voltam akadva rendesen. Krimiket olvastam először, de sajnos még nem olvastam annyit, hogy konkrét példaképeim legyenek. Ha lenne, akkor nem az élete, hanem a munkássága miatt.

Mi inspirál?
Apukám halála, aztán a kollégiumban szerzett negatív élmények. Utóbbit szép lassan elkoptatom, annyira azért nem éri meg a múlton rágódni. Impulzusíró vagyok, így általában kiírom magamból az érzéseim. Szeretnék maradandót alkotni, amivel az embereknek szeretetet tudok adni.

Milyen körülmények között írsz?
Ahogy jön az ihlet azt rögtön le szoktam írni. A telefonom mindig kéznél van, így oda szoktam pötyögni, de egyébként bárhova írok. Spontán jönnek az ötletek, nem tudok csak úgy leülni és írni.

Jártál templomba?
Igen, vallásosabb nevelést kaptam és Istenben látom az erőt. De az életfelfogásom megváltozott, így nem gondolom, hogy mindig templomba kell járnom, hogy kommunikálni tudjak vele. Vagy higgyek. Vagy érezzem a támogatását.

Mit gondolsz, a fiatalok vagy az öregebbek olvasnak többet? Mint könyvtáros, mi a tapasztalatod?
Botrányos, amit a fiatalok mostanában művelnek. Errefelé legalábbis. A könyvtárral azon vagyunk, hogy minél szélesebb körben megszerettessük az olvasást.

 

Juhász István P. munkái közül olvashattok egy párat a Holnap Magazin oldalán. Természetesen jelen van Facebookon, Moly.hu oldalon és van neki egy weboldala is.

Köszönöm szépen az összegyűltek nevében is ezt a remek kis beszélgetést. Szerintem nagyon szuperül sikerült, még másnap is erről beszéltek a könyvtárban.

Kiemelt kép forrása: https://www.facebook.com/

Szerző:

„Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.” /George R. R. Martin/ Ez az idézet tökéletesen tükröz, hiszen imádok olvasni és elveszni a könyvek adta csodálatos világokba.