Ismerd meg a szerkesztődet! – Laci

Ismerd meg a szerkesztődet! – Laci

Csapatunk ismét néhány új, tehetséges szerkesztőt köszönthet köreiben. Lelkesen nézünk a közös munka elébe, de elsőként fontos, hogy ti is kicsit jobban megismerhessétek vadonatúj tagjainkat. Én most Takács Lászlót mutatom be Nektek.

Laci igazán sokoldalú, játékfejlesztőként tevékenykedik, vlogol és blogol, rengeteget olvas és ír, sőt már könyve is megjelent, Egy űrállomás takarító naplója címmel, melyet L. J. Wesley néven publikált. Emellett pedig már készülőben vannak új regényei is. Szeret alkotni, így reméljük nálunk is kamatoztatni tudja ezt a szenvedélyét!

Jöjjön most a vele készült interjúnk! Ismerjétek meg Lacit!

Miért jelentkeztél a Lendülethez?

Éppen bővült a csapat, többek közt könyvmolyokat kerestek. Mivel rengeteget olvasok, ráadásul manapság ezekről az élményeimről blog és vlog formájában is beszámolok, gondoltam megpróbálkozom ugyanezzel a Lendületnél is. A magazint már ismertem korábbról, tetszett amit csináltak, így ez egy remek lehetőség volt számomra.

Sorolj fel 5 dolgot, amit rólad mindenképp tudni kell!

Hmmm… ez nehéz kérdés.

– 31 éves játékfejlesztő és író (na jó, 29 vagyok, de csak mert 30 után visszafordítottam inkább az időt)

– sokat olvasok, gyakorlatilag minden lehetőséget kihasználok erre

– sokat írok is. Van blogom, írtam egy regényt (és írás alatt van még kettő), sőt, még vlogom is van

– vidámparkban/strandon olyan leszek mint egy kisgyerek

– szenvedélyeimnek élek, főleg, hogy a „munkám” is ide tartozik

Mi az, amit az írás ad neked?

Az alkotás örömét, de ez nem csak az írásnál van így számomra, hanem nagyjából mindennél, amivel foglalkozom.

Mi az, ami inspirál?

Nagyjából minden, bármiből tudok meríteni. Igyekszem úgy járni a világban, hogy ne csak létezzem, hanem megfigyeljem.

Ha oda utazhatnál, ahová csak akarnál, hova mennél? Miért?

Az Egyesült Államokba, azon belül is a Szilícium völgybe. Nagy álmom válna valóra, a völgy a központja, mindannak amit szeretek. Ez persze csak a jéghegy csúcsa, egy egész bolygó várja, hogy meghódítsam. 

Szerző:

*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*