Ismerd meg új szerkesztőnket! – Patti

Ismerd meg új szerkesztőnket! – Patti

Nekem jutott a megtisztelő szerep, hogy bemutassam Nektek az új szerkesztőtársunkat, Pattit, aki mostantól a szombati napokon fog posztolni és a cikkeit megosztani. Nem is ragoznám tovább, hanem ismerjétek meg a válaszai alapján! 🙂

Fogadjátok olyan sok szeretettel, mint amennyire mi örülünk, hogy a csapatunk része lett! 🙂

1. Miért jelentkeztél a Lendülethez?

Régóta követem a Lendületet, rendszeres olvasója vagyok, és nagyon szeretem, hogy itt mindenki önmaga lehet, és a szívéből írhat. Szerettem volna olyan dolgot csinálni, ami motivál, ahol érzem, hogy fejlődök, tehát ezek a tényezők adták meg a kellő löketet ahhoz, hogy jelentkezzek.

2. Sorolj fel 5 dolgot, amit rólad mindenképp tudni kell!

  • Furcsa lehet, de egyszerűen imádok sminkelni, ezekről olvasgatni, videókat nézni. Szinte már mondhatni azt is, hogy egy icipicit megszállott vagyok.
  • Nagyon szeretem a metal zenét, általában nem is hallgatok mást. Szinte az egyetlen kivétel AvrilLavigne-t, akit már a zenei karrierje kezdete óta követek, és töretlenül szeretem azóta is. (Már 14 éve.)
  • Kislány korom óta arra vágytam, hogy majd egyszer híres énekesnő leszek. Igaz, ez nem jött össze, de szerencsére sok zenész emberrel vagyok körülvéve, aminek kifejezetten örülök, hiszen így én is kicsit belecsöppenhettem az ő világukba is.
  • Macskabolond vagyok. Nem olyan régen lett egy kiscicám, aki minden egyes nap megnevettet valamivel, imádom látni, ahogy fejlődik, rengeteg dorombolást és szeretetet ad.
  • Ó, és a kávé! Egy reggel sem telik el úgy, hogy ne innék. Beindul tőle az agyműködés. 🙂

Patti

3. Mi az, amit az írás ad neked?

Mivel elég zárkózott teremtés vagyok, könnyebben és szebben tudom írásban kifejezni az érzéseimet, a gondolataimat. Közvetlen interakció nincs, így bátrabb vagyok.

4. Mi az, ami inspirál?

Az élet apró örömei inspirálnak, valamint azok a pozitív és jólelkű emberek, akikkel az utam során találkozom. Ők adnak nekem reményt. Na, meg persze az édesanyám, nála odaadóbb, szerethetőbb embert nem ismerek. Bármi is történik, ő mindig mellettem áll, és ezért minden egyes nap hálával tartozom neki.

5. Ha oda utazhatnál, ahová csak akarnál, hova mennél? Miért?

Az Ír és Skót tájak engem lenyűgöznek. Megmagyarázhatatlanul vonz évek óta és csak bízni tudok benne, hogy egyszer (vagy esetleg többször) láthatom majd.

Szerző:

Rodonit Zoé
"Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető.Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap!Hiszek a csodákban." /Audrey Hepburn/

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás