Ismerd meg új szerkesztőnket! – Viola Nóri

Ismerd meg új szerkesztőnket! – Viola Nóri

A Lendület Magazin, hűen a nevéhez, lendületes és fiatalos csapat, folyamatosan a megújulásra törekszünk. Ennek jegyében ismerkedjetek meg legújabb szerkesztőnkkel Viola Nóri személyében, akitől a múlt héten már olvashattátok a vendégszerkesztőként megjelent beszámolóját. Boldogan jelentem, az írásaival ezentúl minden kedden találkozhattok!

Ám előbb olvassátok el az interjút, hogy a válaszai alapján jobban megismerhessétek Ti is! 

Sorolj fel 5 dolgot, amit rólad mindenképp tudni kell!

  • Megszállott vagyok.Mindent szeretnék csinálni, lehetőleg egyszerre. Táncolok, éneklek, írok, tanulok, teljesítem, amit kell és persze közben igyekszem élni. Ha valamit elkezdek, ha alig bírom, akkor is próbálom és erőlködöm és a végén teljesítem.
  • Lelkiismeretes vagyok. Már azon kivagyok, ha valakit nem veszek észre az utcán, mert épp másfele figyelek és nem tudok időben köszönni. Ha nem tudok valamit teljesíteni, sokáig rágódom rajta és nehezen engedem el ezeket a dolgokat.
  • Ebből következik, hogy makacs vagyok. Nehezen tudom a saját meglátásomat megváltoztatni. Ha valamit elhatározok, attól nehezen rugaszkodom el és nehéz meggyőzni.
  • Kreatív vagyok. Ezt szereti is az osztályfőnököm és az osztályom is. Akármi mit kell csinálni, mindig van valami ötlet a tarsolyomban és ez segít különböző látásmódot biztosítani másoknak is. Emiatt is írok szerintem szívesen, ott ezt az énemet kiélhetem.
  • Végül boldog vagyok. Tudom ez általában egy pillanatnyi érzés, de úgy érzem, hogy általában mikor tehetem, pozitív vagyok, bár realistának vallom magam. De mindig tudok valami jót látni a legrosszabb időkben is. Úgy gondolom ez segít abban, hogy boldog legyek, mert sírás közben is tudok nevetni akármin. Ezenkívül jelenleg úgy érzem, hogy egy olyan szakaszát élem az életemnek, mikor nagyon boldog vagyok.

Mi az, amit az írás ad neked?

Az írás rengeteg dologban segít nekem. Kiskorom óta írok, ha boldog, ha szomorú, ha mérges vagyok. Akármilyen hangulatban vagyok, mindig itt van mellettem. Rengeteg dolog alkot, épít fel engem. Van egy művészi oldalam, amihez ragaszkodom és ami minden percben ott van mellettem. Az írás mindent ad nekem, egyszerre szorítja össze a szívemet, mégis felmelengeti. Az írás egy olyan eszköz, amivel minden érzésemet kifejezhetem. Emiatt is írok inkább, mielőtt felszólalnék, segít átgondolni mindent.

Mi az, ami inspirál?

A legkisebb dolgok képesek inspirálni. Egy mosoly, egy kávé, egy szóvicc, egy gondolat. Képes inspirálni egy mondat, egy gondolat, amit akár én mondtam, elejtettem és valaki ezt megjegyezte. Tud inspirálni egy csoki, amit azért kapok, mert szeretem, egy kávé, mert látták, hogy fáradt vagyok, egy kedves szó, megjegyzés, amit egy tanárral váltunk. Inspirálni tudott a legjobb barátnőm, mikor egy egy évvel ezelőtti megjegyzést, hogy milyen dobozt szeretnék majd venni a dugi sütiknek, megjegyezte és odaadta karácsonyra, mert neki ez nagyon fontos volt.  A legapróbb dolgoktól a legnagyobbakig minden inspirál.

Ha oda utazhatnál, ahová csak akarnál, hova mennél? Miért?

Ha akárhova utazhatnék anyagiaktól függetlenül, legszívesebben elmennék egy gyönyörű zöld tájra, ahol hatalmas sziklák vannak, amiket a tenger mos (mint például Írországban a Cliffs of Moher). Először felfedezném a táj szépséget, kirándulnék, élvezném a nyugalmat és a csendet, majd ülnék és írogatnék. De ismerem magam annyira, hogy élvezném, de gyorsan megunnám, hogy nincs pörgés. Emiatt tuti kitűzném célul, hogy mondjuk hétköznap eljárjak a környéken önkénteskedni. Így érezném magam egyszerre nyugodtnak és élettel telinek.

Köszönöm szépen a válaszokat! Köszöntünk a szerkesztőink között!