Bakti Viktor debütáló regénye, az Integrálva című sci-fi a nem is olyan távoli jövőbe repít el minket, ahol az emberek bionikus végtagokra cserélik le húsvér testrészeiket, okosszemüvegekkel szörfölnek a hálón és gondolatparancsokkal üzennek barátjaiknak, munkatársaiknak. Azon szerencsések közé tartozom, akik személyesen ismerik az írót és nyomon követhettem, ahogy az évekig írt kézirat elindul az Aranymosás pályázaton, túljut az előszűrőn, majd második nekifutásra el is nyeri a lehetőséget, hogy Könyvmolyképző Kiadó kiadja azt a Sötét Örvény Könyveik között. Az Integrálva tavaly decemberében látott napvilágot.
Themisz, a titokzatos szuperszámítógép mindent lát, még a jövőt is. Kiszámítja, hogyan boldogulhat legjobban az emberiség. Digitális jósok súgják meg a jövőt… – csap bele a fülszöveg, felvezetve a regény legelső jelenetet. A történet egy-egy részletét több szereplő szemszögéből olvashatjuk, akik közül elsőként Jarreddel ismerkedhetünk meg, aki várandós feleségével egy jósdában vár a jövő titkaira. Nincs lacafaca, rögtön egy sejtelmes jóslattal indul az esemény és a jósnő halálával. A fiatal házaspár tétlenül áll a történések előtt, főleg Jarred, aki zsoldosként ugyanannak a cégnek az alkalmazottja, amely a jósdákat is üzemelteti és belsős emberként még sem tapasztalt hasonló anomáliát. Főnöke, Victor, a Themisz megálmodója is egyre több megmagyarázhatatlan eseménnyel kerül szembe, ezért saját alkalmazottjai után kezd nyomozásba. Az ő szála kezdetben a kedvenceim közé tartozott, aztán a történet közepe felé leült és ugyanolyan értetlenül néztem, mint ő, amikor kiderült, hogy a profitorientáltság mit válhat ki emberekből és szépen feltárult előttünk az igazság: hamar elveszthetjük az irányítást, ha földbe dugjuk a fejünket.
Yolanda, a karakán riporternő volt a kedvencem. Gyönyörű, ambiciózus és sikeres a szakmájában. Plázacica stílusa és törtetése kezdetben ellenszenvessé is tehetné, ám ami miatt szívbemarkoló az ő történetszála, hogy rajta keresztül tapasztalhatjuk meg azt, milyen előnyei és hátrányai vannak, milyen lélektani folyamatokat indíthat be, ha felmerül annak lehetősége, hogy gépet építsenek az ember testébe. Főleg, hogy egy olyan szembetűnő testrészről van szó, ami az identitásunk központi részét képezi. Láthatjuk, hogy egy egyszerű döntés milyen hatalmas hatással lehet az ember életére.
Hector nagyon fasza csávó, számomra ő volt a legeredetibb és legmókásabb karakter. Az egész történetszál, ami hozzá kapcsolódik, a kibertérben játszódik, ahol sokszor csak avatárként jelenik meg és digitális kódokban történik minden, ezért is lesz kulcsfontosságú az ő karaktere a későbbiek folyamán. És itt van még a kicsi Delphoi. Ez a kislány megtestesített mindent, amit a gyermekvédelemben eddig megtapasztaltam. Töményen, egy személybe sűrítve, traumákkal, tudatmódosító szerekkel, mentális zavarokkal. Szegénykém nemcsak árva és a kutyának sem kell, még lábtörlőnek is használják, hogy aztán jól kiszipolyozzák. A naiv szentem pedig csak tűr és tűr. Nekem sok volt. Nemcsak a gyötrelemből, hanem belőle, lehetett volna rövidebb az ő visszatekintéseinek sora. Már pár jelenetet követően megértettem, hogy az ő élete színtiszta… borzalom. És természetesen ezt teszi őt később majd mindenkinél jobbá és erősebbé.
Hiányoztak a hangulatfestő elemek, az érzelmek mélyebb ábrázolásai, ám ezekért kárpótolt a pergő esemény. Úgy fémjelzik a kötetet, mint thillerbe oltott csavaros sci-fi, amely helytálló, viszont a csavaros titulust csorbították számomra az információadagolás zökkenői. Lehet, mert nem vagyok egy gyors olvasó, rágódtam egy kicsit egy-egy fejezeten, így hamar feltűntek az árulkodó jelek és kitekintések, amelyek előrevetítették a fordulatokat, így igazi aha-élményem csak ritkán akadt a regény olvasása során. De ha voltak, azok azért adták! Emellett voltak szereplők, akiket feleslegesnek éreztem, a jelenlétük helyett pár többet szereplő alakot árnyaltam volna jobban, mint például Alicet, akiről csupán annyit tudtunk meg, hogy basszusgitáron játszik és Jarred gyermekeinek anyja. Egy koncertjét meglestem volna. Vagy Jarred több bajtársának is szívesen betekintettem volna a történetébe jobban, nemcsak egy-egy említés erejéig, mert így nem maradt meg a fejemben a karakterük. És szégyellem magam, mert csak az utolsó oldalakon szembesültem azzal a ténnyel, hogy Victornak felesége van, egészen addig abban a hitben éltem, hogy ő egy deres halántékú örökifjú, aki még az agglegények gondtalan életét éli. Elvesztem a szereplők és az információk rengetegében, ami olyan értelemben viszont pozitív, hogy a történet sodort magával, nem hagyott elveszni a részletekben. Olvasmányos és szerethető volt, ami már önmagában hatalmas eredmény egy elsőkönyves szerzőtől, a háttérmunka előtt pedig le a kalappal. A mű alapos utánajárást igényelt és hatalmas tudásanyagot tartalmaz magában. Nemcsak az informatika területén, hanem pszichológia terén is.
Ijesztő belegondolni, hogy 40-50 év múlva valóban eljuthatunk az Integrálva világába. Hogy a történet dilemmái már nem állnak távol tőlünk. Ajánlom azoknak, akik szeretik a disztópiákat és a sci-fiket, a gondolatébresztő, cselekmény dús, akcióval tűzdelt történeteket, valamint ajánlom azoknak is, akik érdeklődnek a tudományos fejlesztések iránt. Az Integrálva sok mindent magában foglal és mindenki megtalálhatja benne azt, ami megmozgatja, felzaklatja, vagy szimplán csak szórakoztatja.
