Iszony

Iszony

Olyan vagy mint az a fehér könyv a könyvtár hátsó sorában. Folyton leveszlek a polcról, majd újra visszaraklak. Vonzanak az ismeretlen oldalaid, a szavak, amiket magadban rejtesz. A cselekményünk komplikált, a szereplők karakterfejlődése kétséges. Lapozok benned, lapjaid megsárgult téglalapok. Szeretem ezt az édes-fűszeres illatot, ami belőled árad. A dohányzó embereken szoktam hasonlót érezni, akik mindenáron titkolni akarják függőségüket. Várom, hogy végre készen álljak rád. Lényem teljes valójával be tudjalak fogadni, úgy, ahogy sosem voltam képes. Nem akarok felületes lenni, gyűlölöm a felszínességet. Minden szót instant akarok, hogy magam oldhassam fel a hétköznapok tarka pillanataiba. Végtelen soraid készségesen mesélnének, évekről, hónapokról, napokról. Nem hagyom. Szótlan vagyok, mint mindig, amikor túl fáradt vagyok harcolni. Nem engedem, mert az fáj. Nagyon fáj. A lelked súlya, a gödör az álladon, meg a kard a kezedben, amikor virággá változik. Vanília illatú vér lesz, ami belőled folyik, ki tudja hová. Csak a keserű íz, meg a bíborvörös szín látszik a padló repedéseiben. Ennyit hagytál, ennyi jár nekem. Most már iszonyodom. A hangodtól, a kezed érintésétől, a pohárban felejtett bortól. Attól, hogy a szemed, az a mélybarna színű medve élve felfal, pedig egykor nagyon is szelíd volt. Most is nézel. Mindig nézel. Túl mohón, túl sokáig. Máshogy, mint eddig. Reszketek, mert azt akarom, hogy beszélj. Csacsogj a semmiről és mindenről. Érces, mély hangodon szólíts. A nevemet a szádba adom. Sosem szerettem, ha kimondják. Olyan visszavonhatatlan. De most akarom, nagyon szeretném, hogy szólíts. Szeretném érzékelni, elhinni, érezni, hogy létezünk, élünk, szeretünk, és hogy minden negatív érzelmem veled kapcsolatban csak délibáb, mert az nem lehet, hogy valakit annyira szeress, hogy közben saját magadtól is iszonyodj. Én még így senkit, soha. Csak téged, egyedül téged. Iszonyodom, hogy elkezdődik, iszonyodom, mert véget ér.

tumblr.com

tumblr.com

Szerző:

Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.