Itt lüktet bent.
Valami még régről. De ez már nem az, ami volt. Ennyi maradt emlékül.
Hamuvá lettél, porladó fadarab.
Egy emlék. Ennyi, mi belőled szívemben megragadt.
Itt lüktet bent.
Egy éledő lélek.
Szárnyait bontogató kismadár, ki a fagyban repülni még nem mer,
De érzi, szíve köré falakat már nem emel.
Itt lüktet bent.
A remény fénye. Vágyakozás egy új, de mégis régi képre.
Medrek, melyek emlékeket rejtenek. Igen, ezek már ott maradnak a föld mélyében.
Végre van hely az újnak, mi éltethet a reggeli fényben.
Itt lüktet bent.
A várakozás, mely viszi tovább a két lábat, mely földhöz ragadt, de mégis cipeli az álmokat. Mert a sarkon túl valami jobb vár,
Nem éri meg ácsorogni, le kell vetkőzni az átkokat.
Itt lüktet bent.
A csodapalota, megújult élet, reményteli évek.
Most már tudom – minden másképp lesz.
Igen, valaha csak ennyit kértem.
És lám.. Most itt lüktet bent.
Kép: pinterest.com
