Javaslatok, már ha érdekel

Javaslatok, már ha érdekel

Valamiért mindig érdemes élni. Még akkor is, ha az utolsó csepp meleg víz is elfogyott a bojlerből, ha a csésze a földön darabokra tört, miután kiesett egy pár ügyetlen kézből, és ha belelépsz reggel abba, amit a kutyád a járdán hagy, még ezek után is érdemes élni. Már, ha tudod… hogy is kell. Persze nem akarok nagy életbölcsességeket a nyakadba szakítani. Hogy őszinte legyek, nem is hiszem, hogy képes lennék bármilyen hasonló dolgot leírni. Azt meghagyom másoknak.

De néhány javaslatot tudok adni esetleg. Ha meg nem sértődsz evégett.

 A nárcizmus (néhány extrém esetben bunkóság) mindig segít. És talán ennek elsajátítása a legfontosabb. Ha ez megvan, akkor mindened megvan. Leperegnek majd rólad a sértések és könnyen kivánszorogsz a kellemetlen helyzetekből. De szeretni nem fognak valami sokan. Lásd: Dr. House!

Aztán ha már tökélyre fejlesztetted ezt a nélkülözhetetlen védekezési mechanizmust, jöhetnek az apróságok. A finomságok, amiket laikus szemek barátkozásnak, vagy szocializálódásnak hisznek. Há-há, de nem az! Ez csak a világ felé mutatott elfogadás, hogy vannak rajtad, rajtam kívül mások is ezen a bolygón. Kénytelenek vagyunk elfogadni.

A nagyon bátrak még a kedvességhez is folyamodhatnak, bár azzal sokan az emberiség egyéb tagjai közül képesek visszaélni. Nem ajánlom! Ahogy azt sem, hogy segítséget vagy támogatást nyújtsunk a maréknyi emberen kívül, (akiket tisztelünk és szeretünk) bárki másnak.

Ja és javaslat még, hogy ne írj ilyen hosszú bejegyzéseket, mint ez itt, mert úgysem olvassák el. A lényeg, hogy tömör legyen minden mondat. Csupa pont és kérdőjel, önsegítés vagy politizálás. Nekem egyik sem megy. Szóval mára ennyi. CLOSE.

b995ba02b880c3322eabde0344e552d3

weheartit.com

Szerző:

Hogy ki vagyok? Féltorz gondolatfoszlány. Lázongó lámpafény és remegő szél a redőnyöd alatt, egyenes, fehér vonal az út aszfaltján. De lehetek tünékeny érintés, rebbenő szív, haragos tekintet. A könyvekkel, ó azokkal mindig szerettük egymást. A töretlen gerinceket, a könyvjelzőket a párna alatt, a Times new roman-t és a Helvetiat. Legtöbben azt mondják, limonádé, amit olvasok de ha meglátsz az utcán egy vörös loboncot, és egy arcot, amit szeplő tarkít minden évszakban, akkor tudd, hogy az csak én vagyok. Lapok között élő szívdobogás.