Jegyet vennék időutazásra – bemutató Bondor Orsiról

Jegyet vennék időutazásra – bemutató Bondor Orsiról

Szeretnék nektek bemutatni egy lányt. Egy lányt, aki szeret magában filozofálni és azóta ír, mióta elleste a papír és toll használatának művészetét.

Egy lány, aki konzerválja életének darabkáit és időről időre időutazásokon vesz részt. Igen, rendszeresen jegyet vált saját magánál és ebben leli örömét. Kutakodni a múltban, feljegyezni minden apró mozzanatot és mindezt egy kis iróniával megspékelni. Azt hiszem ez az, amit ő szeret, ami őt teszi egésszé.

„Néha úgy érzem, azon asztal alatt kuporgok melyen az élettörténetem íródik, és néha úgy is érzem, hogy az élettörténetem írója észre sem veszi, hogy főhőse ott lapul a lába alatt s néhányszor még jól bele is rúg..”

Mindannyiunknak megvannak a magunk kis rigolyái és mániái. Orsi két kézzel fogja a múltját, és bizony esze ágában sincs elengedni. Sokan vagyunk úgy, az életünkkel, hogy a régi darabokat legszívesebben kihajigálnánk a szemközti kukába, de mégsem tesszük meg, mert tudjuk, hogy ettől vagyunk pont olyanok, amilyennek lennünk kell. Orsinak ez eszébe sem jutott, még akkor sem, mikor mások kérték, hogy ne fogódzkodjon annyira. Van valami, amihez ő ragaszkodott, és az a múlt és a jelen fonata.

Bondor Orsi

Bondor Orsi

Mindannyiunknak szüksége van valamire. Neki arra, hogy tartósítson mindent, majd később elővegye és emlékezzen mindenre. Azóta ír, mióta megtanították arra, hogyan is kell húzni a ceruzát a papíron. Kis kulcsos naplók rejtik magukban életét, melyet időről időre leporol. Újra és újra átéli a múltbéli hibákat és boldog pillanatokat, újra nevet és újra sír, és talán vissza is emlékszik régi, megkopott arcokra.

„Néha úgy érzem, egy kívül-belül rothadó férges deformált vadalma vagyok. Nem tudom miért és nem tudom mitől. Ha kivágnám a poshadó darabjaim, maradna egy kicsi csonk. Azt a kicsi egészséges részt meglátni magamban nehéz, és ma nem megy.”

Ma már nem csak a kis illatos papírból készült kulcsos naplók rejtik magukban egy lány mindennapjait, hanem egy nyilvános blog is. Áléven írt hosszú ideig, de most már ez sincs így. Most már mindenki előtt felvállalja kilétét. A napokban belekezdett valami újba, ami mégis kicsit régi, de pontosan ez az, ami jellemzi őt.  Ja, és ha már itt tartunk.. Így vélekedik magáról ő:

„Orsi vagyok, 22 éves, nemsokára gyógyszerész. Szeretem a hétköznapok egyformaságát és a bennük rejlő, nehezen észrevehető csillagtörmelékeket. Igyekszem őket meglátni a szürke fényben, kihozni őket a felszínre és magamba szippantani a sziporkázó fényüket. Ha sikerül, írok róla pár sort. Ha nem, akkor is írok pár sort.”

Végezetül egy kis részlet tőle, belőle:

emlékekből állni

Rengeteg emlékem van, mert szeretem az emlékeket, minden formában. Szeretem a lelki és testi sebhelyeimet, jól elraktározott gondolataimat és érzéseimet, amelyek manapság csak egy-egy véletlen impulzus következtében törtnek elő.

Az orrom emlékszik minden korszakom jellegzetes illatára és bűzére.
A fülemben néha halkan felcseng egy-egy sokatmondó dalszöveg vagy dallam.
Az izmaim emlékeznek a rengetek legyűrt kilométerre.
A tüdőm talán még szürke az elszívott dohánytól.
A gyomrom emlékszik még a szeretetéhségre.
A lelkem is emlékszik még az összes ölelésre és pofonra.

Ha lelöktek, paprikajancsiként mindig felkeltem előbb-utóbb. Utólag nehéz eldönteni, melyik bánatom volt mondvacsinált, hibás-agyam által generált, és melyik igazi, melyikről tehettem én. Az emlékeim szubjektívak, és szubjektív vagyok én is, mert belőlük állok.

S már lassan tudnom kel, hova minek és hogyan haladok, de a felnőtté válás nem egy pillanat alatt történik. Hanem lassan, nagyon lassan. Talán egy egész életnyi idő kell hozzá.

S én haladok, de azért néha megállok, mert bevillan egy-egy kép – ilyenkor szolidan elmosolyodom vagy épp csendes könnyet ejtek és hálás vagyok, hogy ma ma van, nem a múlt.

Kövessétek Orsi blogját: http://sashleyslullaby.blogspot.hu/

Szerző:

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/