Jel

Jel

Bőrödön az anyajegyek csillagképek. Megszülető galaxisok, vezetnek az éjszakában, ha eltévednék.

A finom csillagpor csendesen száll alá, nincs hang, nincs rezgés. Ezek csak a fényből születnek, azt is csak halkan. Teremtés ott, ahol elér. És ahogy az arcodhoz lopódzik, hajnali mosoly hagyja el a szád, pedig tudom, hogy csak aludnál tovább, folytatnád az utazásod a süppedő álomvilágodban. Félek felébreszteni, pedig éberebb már nem is lehetnék. Én már visszatértem, és hozzád is érek, pedig tudom, hogy felesleges. Még messze jársz…

Szeretem azt, ahogy ilyenkor szuszogva átkarolsz, ahogy tűröd reggeli rajongásom, amit a késztetés szül. Talán, mert oda is követnélek, ahova minden éjjel egyedül indulsz. Amikor megszületnek a saját csillagrendszereid. Világod határai, amelyek vonalait a tested köré mélyíti a valóság és úgy lök ki magából. Eddig tartunk mind. Vagy talán tovább. De azt nem láthatjuk. A finom szálakat, amelyek egymáshoz kötnek pontokon. Képtelenség látni a szemmel, vagy tapintani a kézzel. Így hát követlek, amíg lehet, amíg megvan az irány.

Csak hagyj magad után valami jelet, az univerzum végtelen peremén nekem. Hogy megtaláljalak, akárhol jársz.

Kép: Pinterest.com