Jó lenne

Jó lenne

A szép emlékek után nincs tiszta emlékezés, csak sóvárgás.

Mennyire jó lenne visszamenni, újra ott lenni, hajszáltól cipőtalpig eggyé válni a város nyüzsgésével, elveszni a sikátorok labirintusában, miközben újra és újra észrevesszük, hogy ugyanaz a romkocsma mellett már negyedszer mentünk el.

Érezni a lüktetést, a friss piacáru illatát, ott lenni az újságárus minden jóreggeltjében, az eldugott kis presszó kávéját inni, de a helyből kortyolni párat és kiélvezni az összes cseppet, ami egyre közelebb hoz a kiérdemelt kis ropogós sütihez.

Elfelejteni a nevemet, az életem, az ismerőseim, semmivé válni, de mindent érezni. S ha ebből a jóleső zűrzavarból felnézek az égre, elképzelem, hogy ugyanez a kékség alatt valahol távol van egy másik hely is, az otthonom, szinte magam sem hiszem el….de mennyire jó lenne.

S mennyire jó lenne, újra hallani azt a kimondott szót, azt a mondatot, amiről tudtam, minél később mondod, annál igazibb és őszintébb lesz. És te pontosan tudtad, mikor jött el az ideje. Nekem viszont most csak az is elég lenne, ha a hangodat hallhatnám, bármit is mondasz közben. Nem azért, hogy új életet leheljünk egy élettelen testbe, hanem mert a két test, miután megtanult szimbiózisban élni egymással, egyenként már nem tudott létezni, hiszen mindkettőben maradt rész a másikból – te elvitted a hangot, nálam itt maradt a mondat – én pedig csak egy kis időre vissza szeretném kapni azt, ami az enyém volt, ami a miénk volt…mennyire jó lenne.

Olyan ez, mint a reggeli sóvárgás, amikor az ébresztő már lecsörögte a magáét, de álommal teli szemekkel, egy másfajta tudatállapotban csak arra tudok gondolni, mennyire jó lenne visszaaludni és folytatni az álmot…pedig az álom az éjszakának csak az utolsó pillanataiban történt, mégis úgy érzem, az egész éjszaka felkészülés volt, hogy végül valami szép történhessen.

Jó lenne visszacsöppenni csak még egy fél órára…csak még öt percre…vagy csak egyre…mennyire jó lenne. Mégsem lehet. Legközelebb kell újrakezdeni.

 

Írta: Konc Alexandra

Kiemelt kép: pexels.com

Szerző:

Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.