Jóleső pozitivitás – ajánló Aki a szerelembe szerelmes c. blogról

Jóleső pozitivitás – ajánló Aki a szerelembe szerelmes c. blogról

A legtöbben manapság elmenekülnek, ha érzelmekről, sőt legfőképp szerelemről vagy az igaziról szóló írásokat látnak. Valahogy kiábrándultunk. Mégis jól esik olykor elővenni a pihe-puha nyuszis papucsot, és egy bögre kakaóval ülni az ablakban és elképzelni, hogy hogyan talál majd ránk az a bizonyos. Vagy legalább az egyik közelítse meg a sok közül. Most bemutatom Nektek Hajni, alias Hainey blogját, ami Aki a szerelembe szerelmes névre hallgat. Itt igenis lehet hinni a boldogságban és a szerelemben, feltétel nélkül.

“Néztem magunkat, hogy kapaszkodtunk akkor este egymásba. Mind a mai napig azt hiszem, hogy kikerülhetetlen volt  a mi találkozásunk. Valamiért, dolgunk volt egymással, valamit akkor, abban a pillanatban csak mi adhattunk meg egymásnak. Levegőt, reményt, álmokat, szabadságot, illúziót, ki tudja. És ez mind a mai napig nem változott.”

A blog címe is ebből a meggyőződésből született: szerette volna kifejezni, hogy álmodozó és idealista énjét, és hogy bármi is történik, akkor is hisz a szerelemben. Persze ezt meg lehet jól írni, vagy akár rosszul is. Itt szerencsére az előbbiről van szó. Hajni blogját böngészve sorra találtam remek hangulatú írásokat. A blog alig 2 éve működik, de azóta rengeteg írás került fel, mivel folyamatosan ösztönzi magát, hogy gyakran írjon így van miből válogatni.

“Mi vagyunk, akik meghallgatnak, akik kérdeznek és tanácsokat adnak, akikre mindig lehet számítani, mert addig sem kell a figyelmet saját magukra irányítani. Mert mi vagyunk, akik nem adják ki magukat.”

Az elkészült művekben finoman jelen van a humor és a nem kevés a fantázia, valamint a művészi megfogalmazások és az érzelmek keveréke, amelyek megfelelő arányban vegyülve bontják ki a hétköznapok történéseit, gondolatait. A blog egy része naplójellegű bejegyzésekből áll, így kicsit bennfentesként betekinthetünk bloggerünk személyes történetébe, vagy éppen visszaemlékezéseibe. Néhol kisebb rovatokkal találkozhatunk, amelyek időről időre visszatérnek, illetve egy- egy film-vagy könyvajánló is felbukkan a bejegyzések között.

“– És a te lelkeddel közben mi lesz?

– Azzal nem törődik éppen senki. Mintha szentségtörés lenne, vagy tiszteletlenség ilyenekről beszélni, még őszinte kapcsolatokban is. Mert saját magadnak sem akarod bevallani, akkor pláne nem vágod a másik arcába, hogy őt is arra emlékeztesd, hogy mit nem mondott el, nem másnak, hanem saját magának, hogy mi előtt csukja be a szemét, és mi fölött huny szemet, hogy az éjszakái úgy-ahogy, de nyugodtak legyenek.”

De Hainey elemében van a prózai írásokban így megtalálható néhány folytatásos novella és egyéb prózai írás is, amelyek egy kapcsolat kalandos történetéről szólnak, vagy egy karakter életébe csöppenünk bele egy rövid időre. Olykor elgondolkodtató mozzanatok is megbújnak a sorok között, amelyekre a szövegek mélyebb megértésére ösztönöznek.

“Egyik napról a másikra a nevetésem is visszakaptam. Ez a legfontosabb. Hogy tudjunk nevetni. Olyan őszintén, mélyről jövően, gurgulázva. Hát így nevetek én most.”

Nézzünk őszintén a lelkünkbe: Valahol a mélyén mindenki vágyik a romantikára, még akkor is, ha az előtte álló út nehéz. De ezt vállalni szinte egyet jelent a megbélyegzéssel, hogy javíthatatlan álmodozók vagyunk. Kitenni a lelkünket, az érzéseinket, az álmainkat. Szerintem ez hatalmas bátorságra vall. Olvassátok, kövessétek, és bátran legyetek szerelmesek, akár a szerelembe is! Hamarosan jön az interjúnk is!