Jordan Norris senki – Ajánló Gabriella Eld: Emlékek Jordan számára című könyvéhez

Jordan Norris senki – Ajánló Gabriella Eld: Emlékek Jordan számára című könyvéhez

Folytatódik a már megkezdett sor, még mindig magyar írók könyveit olvasom. Ezúttal egy fantasyra került sor, melyet dedikálva vettem át, személyesen az írónőtől. Lássuk hát Gabriella Eld: Emlékek Jordan számára című könyvét.

Az Emlékek Jordan számára az Ikercsavar krónikák trilógia első része. A második rész már szintén megjelent, Remények Jordan számára címmel. Nagyon lelkesen álltam neki a könyvnek, egyrészt mert nagyon szeretem a fantasykat, másrészt mert a fülszöveg számomra nagyon magával ragadó volt.

Forrás: Gabriella Eld

A könyv mindent teljesített, amit vártam tőle. Egy vérbeli fantasy, ami határozottan más, mint a műfaj átlagos szereplői. Sok karakterrel dolgozik az írónő, a történéseket mindig másnak a szemszögéből látjuk. Vannak vámpírok, angyalok, pokolbéli teremtmények, síkurak… felsorolni is sok lenne az összes fajt és karaktert. Elsődleges kedvencem nem más volt, mint a pokolból érkező Gok. Az ő dolga a pokolban, hogy átvegye az emberek lelkét, amikor azok valamiért cserébe el akarják adni, civilben pedig tehetséges zenészként tevékenykedik. Cinikus, vicces, és még saját magának is hazudik. 

Az ikercsavar krónikák nem másra utal, mint Jordanre és Nestorra. Jordan egy ideig az emberek között élt, az eredeti emlékei nélkül, de vissza kellett térnie az elementálok síkjára, hogy segítsen a háborúban. Ez viszont nem lehetséges az emlékei nélkül, így elsőnek ezeket kell visszaszereznie. Az ikertestvére külsőre Jordan szakasztott mása, de a hasonlóságoknak itt vége is van. Végig furcsáltam, hogy mennyire ráakaszkodik, mennyire odavan Nestor a testvéréért, szinte életképtelen nélküle. Kicsit engem már idegesített a karaktere, de bízok benne, hogy a következő könyvekben többet megtudunk róla.

Forrás: Gabriella Eld

Maga a cselekmény nem szalad rohamtempóban, egészen sokáig a Föld síkján játszódnak az események. Gabriella Eld már itt képes volt egyébként sokkolni, de nem szeretnék konkrétumokat említeni, hisz’ azzal elrontanám az élményt. Az elementálok síkján már kicsit pörgősebbek az események, de szerencsére nem követhetetlenül.

Én nagyon megszerettem ezt a könyvet, várom, hogy elkezdhessem a következőt. Ha szereted a fantasy-t, a humort, akkor ez a te könyved.

Kiemelt kép forrása: Gabriella Eld

Szerző:

Könyv és film mániás, aki egy egész csokorra való vasat tart a tűzbe. Játékfejlesztő, író, blogger, vlogger...amit csak el lehet képzelni.