Jordan visszatért – Ajánló Gabriella Eld: Remények Jordan számára című könyvéhez

Jordan visszatért – Ajánló Gabriella Eld: Remények Jordan számára című könyvéhez

Ismételten egy magyar szerző könyvét hoztam a kedves olvasóknak, mégpedig az Ikercsavar krónikák második részét, vagyis Gabriella Eld: Remények Jordan számára című művét. Figyelmeztetek mindenkit, hogy ajánlóm spoilereket tartalmaz az előző részből. Ez sajnos elkerülhetetlen volt.

A Remények ugyan ott folytatódik, ahol az Emlékek Jordan számára véget ért. Rio és Robin megmenekülnek, a halottnak hitt Gok hatásos belépőjének köszönhetően, a csapat többi tagját pedig elhurcolták Odell emberei… egy kivétellel. Jordant nem kapták el. Ebből az alaphelyzetből indulunk, minden finomkodás nélkül, egyből belecsapunk a közepébe. Jordanék úgy döntenek, hogy társaik kiszabadításának érdekében megpróbálnak szövetségre lépni a többi síkúrral, és persze ha már Erdőmélybe kell menniük, akkor természetesen szeretnék megszerezni Jordan második emlék foszlányát is.

Forrás: Gabriella Eld

A Remények Jordan számára sokkal pörgősebb mint az első rész, mindig történik valami. Elsősorban úgy éreztem, mintha egy road movie lenne, igen hosszú utat kell megtenniük az elementálok világában, de volt egy másik része is a történetnek, amit legalább annyira élveztem. Ezek a visszaemlékezések. Rengeteg, korábban nyitott kérdésre választ kapunk. Megtudjuk, hogy Rio miért vesz részt a háborúban, hogy Evon és Sid miként találkoztak, illetve azt is, hogy Jordan hogyan talált rájuk.

Az első részhez hasonlóan, ebben a könyvben is sok szemszögből élhetjük át a történteket, nekem ez segített abban, hogy igazán bele tudjam magam élni. Új szereplőink is vannak, például a három síkúr: Delbard, a levegő ura, Ingeborg, a víz úrnője, valamint Freya, a tűz úrnője. Mindhárman érdekes, és jól megírt karakterek, rettentően különböző jellemmel.

Forrás: Gabriella Eld

Csak és kizárólag ajánlani tudom a könyvet, igazából mindenkinek. Ha fantasy rajongó vagy, akkor azért olvasd el, ha pedig nem igazán kedveled ezt a zsánert, talán pont Jordan története fogja megszerettetni veled. Én imádtam a történetet, Gabriella Eld remekül írta meg, és garantálom, hogy az elolvasása után még napokig vissza-visszatér a gondolataid közé.

Kiemelt kép forrása: Gabriella Eld

Szerző:

Könyv és film mániás, aki egy egész csokorra való vasat tart a tűzbe. Játékfejlesztő, író, blogger, vlogger...amit csak el lehet képzelni.