Kabala-csaj

Kabala-csaj

Egyfolytában kispadra kerülök, mint valami rossz játékos… Pihenj még egy kicsit, szedd össze az erődet, majd a következő meccsen részt vehetsz! Én meg motyogom magam elé, hogy de én már készen állok, részt szeretnék venni és nem mindig oldalt ülni, nézni, ahogy mások játszanak… Persze, lehet, a hasonlat rossz, mert amúgy se focista nem vagyok és a játékhoz se értek, de akkor is a kispadon ülök és most már irtóra elegem van belőle!

Valaki biztos nagyon jól szórakozhat rajta, hogy sorra küldi nekem a defektes embereket. Mindenki defektes egy kicsit, én is az vagyok, de nem hivatkozok arra, hogy nem állok még készen, még nem tudok egy teljes értékű kapcsolatban lenni. Világéletemben ezek az emberek kerülgettek, jöttek, mentek, maradtak, húzták az időmet, mire kibökték, hogy bocsi, de amúgy nem megy ez nekem… Volt, akivel eltelt két év, volt, akivel egy, vagy csak pár hónap, vagy pár nap… Az utóbbi még a jobbik eset, mert ott szó szerint nem is rabolják az idődet. Szépen fény derül arra, hogy a másik képtelen bárminemű normális kapcsolatot létrehozni a másik nemmel. Csupán úgy érzed magad, mint egy idióta, hogy már megint beleragadtál a csapdába. Tudod… Amikor elhiszed, hogy végre sikerült egy olyan emberrel találkozni, aki értékel, becsül, tisztel, szívesen tölti veled az idejét, és nem fogja azt mondani, hogy bocsi, életképtelen vagyok. Ja, de.

Ilyenkor kezdődik a játszma a fejemben. A kérdések, hogy mégis miért történik mindig ugyanaz, csak más személyekkel? Sose tudom eldönteni, hogy azért van, mert hasonló hasonlót vonz? Vagy azért, mert dolgom van velük? Vagy azért, hogy végre megtanuljam: az első olyan jel, ami sejteti, hogy a másikkal nagy problémák vannak, akkor szépen fordítsak hátat, vegyem fel a nyúlcipőt, rohanjak el és úgy tegyek, mintha mi sem történt volna?

Csak sajnos én sose voltam és nem is vagyok az az ember, aki hátat fordítana olyannak, akinek szüksége van a támogatásra, aki egyedül érzi magát. Mert én is nagyon sokszor vágytam rá, hogy valaki megmentsen, de sose tették. Kihúztam magam a kis mocsárból, amit mások vagy én teremtettem magamnak, és folytattam az életemet, mintha amúgy nem vettem volna észre, hogy senki, de senki nem nyújtotta felém a kezét.

Úgyhogy mindig marad az, hogy küldenek nekem egy ilyen embert – aki a végén úgyis ágyőt mond-, én persze, teljes erőbedobással ott vagyok neki. Majd én segítek! Majd velem sikerül! Aztán sikerül is, és a kapcsolatra kész ember, akit faragtam belőle, nem az én oldalamon, hanem egy másik nőén ébred fel minden reggel…

Én erre szoktam mondani, hogy kabalacsaj. Rendszeresen viccet csinálunk belőle. Csak már nem vicces. Inkább kínos mosoly, kínos poén… Úgyhogy erre mondom most már inkább azt, hogy az élet szivat.

Kiemelt kép forrása: pexels.com

 

Szerző:

"Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető.Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap!Hiszek a csodákban." /Audrey Hepburn/