Az idei FEZEN fesztiválon minden volt, ami szem szájnak ingere, valahogy mégis rosszul jöttek ki a lépések és azt hiszem az ég is összeesküdött ott fent ellenünk. Például pénteken olyan orkán erejű szél, majd később monszunszerű csapadék érte el a fesztivált, hogy azt hihettük, hogy bezárják az egészet. Persze, esőben a legjobb futni, akkor tényleg van is miért. Jöjjön egy kicsit átázott és megkésett beszámoló.
Ebben az évben a fesztivál elhelyezkedése is egészen megváltozott, ami jó is volt, meg szokatlan egyszerre. A Fezen Klub és a Cabrio egy picit messze estek így a többi helyszíntől, valamint a kemping sem járt a legjobban, mondhatni száműzték a famentes sportpályára. Mi idén máshol oldottuk meg a szállásunkat, utólag ennek nagyon örültünk, de együttérzéssel gondoltam azokra, akik végül a sátorozást választották. Amilyen újdonságként hatott az új elrendezés, amivel a színpadok tekintetében szerintem jól jártunk, hiszen több együttes léphetett fel. Sajnos azonban idén is az első koncertek előtt, esetünkben 4-5 óra magasságában, szinte semmilyen pult sem volt még nyitva a fesztivál területén, vagy csak éppen akkor pakolásztak a nyitáshoz. Ez sokaknak megnehezítette a kezdeti ráhangolódást, vagy akár az étkezést is napközben.
A csütörtök még gyanútlan nyugalommal telt, ugyanis mikor megérkeztünk a feszt területére, mindenki éppen a legközelebbi árnyékos részeket kereste. Hiába kezdett a Péterfy Bori & Love Band a Rézangyal sátornál, egyszerűen lehelhetetlen volt negyed óránál tovább bent maradni a délután 5 órási dunszt miatt. Pedig mi igenis lelkesek voltunk. Ezúton is elnézést kérünk a srácoktól, ők becsületükre valljon, végigtolták a bulit. Ez a forró élmény annyira lefárasztott minket, hogy csak messziről hallgattuk a Kowalsky meg a Vegát, akik szintén az elemekkel küzdöttek. A legjobb csütörtöki koncert azt hiszem a Nouvelle Vague volt, annak ellenére, hogy semmiképp sem nevezhető annak a nagyon tombolós zenének, de legalább a lazulós fesztivál hangulatot megteremtették. Élvezet volt őket egy hűs ital társaságában hallgatni.
Az este itt egy kicsit belassult, ugyanis azok között a szerencsések között lehettünk, akik interjúzhattak a 30y-nal (hamarosan olvashatjátok is a velük készült interjút), így már aznap este csak az ő koncertjükbe hallgattunk bele. Beck Zoliék közönsége szinte önkívületi állapotban várta a bandát, akik igyekeztek minden kis apró dolgot beállítani a tökéletes koncertélmény érdekében, ami egyébként, mint ők is bevallották, a sátorban nem egy egyszerű történet. Visszás volt na, mikor a “rajongók” elkezdték skandálni, hogy „mi a f@asz van?”. Persze, amint elkezdődött a koncert, már nyoma sem volt a verbális agressziónak, mindenki örömmel telve ugrándozott a továbbra sem hideg sátorban. Mivel úgy gondoltuk, hogy a pénteki nap biztos jobb lesz, így elég korán nyugovóra tértünk. Hát, ami aznap történt, arra nem számítottunk.
Pénteken napközben még semmi előjele nem volt a viharnak, továbbra is irtózatosan meleg volt. Amint megérkeztünk a fesztiválra érezhetően még nagyobbra duzzadt az embertömeg. A színpadon épp a Powerwolf készülődött. Igaz szeretem a metált, de valahogy nem igazán jött át a zenéjük és alapvetően nem bírom megállni, hogyha valakin egy kiló smink van, mindig azon gondolkodjak, hogyan marad rajta a koncert végéig. Mindemellett azonban a fiúk rendkívül jó fotótémának bizonyultak, talán pont a sminkeknek és a remek beállásoknak köszönhetően.
Ekkor már kezdett feltámadni a szél, és ahogy a Farkasok elhagyták a színpadot megkezdődött az őrjítő várakozás a Within Temtptaion előtt. Alapvetően rossz konstrukció volt a színpadon a lógatott elemek alkalmazása, hiszen mostanában úgy tűnik egyik fesztivál se ússza meg viharok nélkül, nézzük csak meg az idei Efottot, de az is tény, hogy a katasztrófavédelemmel nem lehet vitatkozni egy nagy rendezvény esetében sem. Már-már attól tartottam, hogy elmarad a koncert, amikor végre megjelent a zenekar, de az első szám kivételével mindösszesen 4 vagy 5 további számot játszottak el. Na ilyenkor nem szabad elmenni sehova, gondoltam van még időm, de mire visszaértem, már az egésznek vége is lett. Csupán egy látomássá vált az egész.
Persze okolhatnánk bárkit, de tény ez a szerencsétlenségek összjáték miatt alakult így ahogy, viszont az is igaz, aki csak erre a koncertre utazott le, azt gondolom nem igazán vigasztalja. Az biztos, hogy külön szélgépre aznap este nem volt szükség. Az ezután következő Tankcsapda is rövidebb műsort adott elő, sőt, minden ezután következő program a feje tejére állt a vihar miatt. A Milky Chance is hamarabb lejött a színpadról, Dub FX pedig átköltözött a sátorba. Nem kis kavarodás volt, amiről az új alkalmazásokon keresztül se jött info, és még így sajnos a később kezdődő Cloud 9+ utolsó számára értünk csak oda. Ezután nem sokkal hozta ránk a frászt a már említett özönvízszerű eső, úgyhogy ideje volt angolosan távozni és futni.
Az utolsó nap már szárazabban telt, de sajnos a várt katarzis – ami az eddigi években mindig meg volt- , most elmaradt. Először a Random Trip jammelésére hangolódtunk a délutáni napsütében, majd a Road nyomta le a kötelező koncertjét, ami még így sokadjára is egész felüdítő élmény volt. Az ezt követő Finntroll esetében úgy éreztem, hogy egyfajta műfaji szakadék tátongott az előző fellépőkhöz képest, de akik szeretik a folkmetált, azok biztos jól szórakoztak. Sokan érkezetek a Faithless koncertjére, ami a magam részéről a teljes homály kategóriája. Valahogy maga a koncert is ilyen volt, sok fény, elektronikus alapok, mély hangon dúdoló énekes, semmi extra. Sajnos már akkor meguntam, mikor úgy igazán elkezdődött. Persze ez nem írható a Faithless számlájára, a hibát inkább magamban keresem.
Megkockáztatom, hogy a fesztiválon a Guano Apes koncertjét élveztem a legjobban, legalábbis néhány szám erejéig, igaz ők kicsit már megkopva, a saját szavaikat idézve „öregesen” léptek a színpadra. Mintha csak otthon játszottak volna egy doboz sör mellett. Az énekesnő lelkesedése azért igyekezett pótolni a hiányosságokat, olykor mikor a szám megkívánta énekelt, hörgött, viccelődött, végül az egyik operatőrrel egészen intim, fizikai közelségbe került, mikor megpróbálta levetkőztetni (ezt bizonyító fotó a galériában!).
Tettünk még egy próbát a RATM tributetot játszó Csongor Bálinttal és zenekarával, ami tényleg a tőlük megszokott színvonalban is zajlott. Egyetlen hátránya volt csupán, hogy oxigén egyáltalán nem akart beszökni a FEZEN Club termébe, csak amikor jó néhányan a levetett pólójukkal kezdtek el kőrözni a levegőben. Ezt ezúton is köszönöm, de egy idő után feladtuk. Megpróbálkoztunk a kinti discoval is, de valahogy itt inkább az aktuális rádiós slágereket játszották, egy gitárra éhesebb közönségnek. Jövőre el tudnék képzelni egy rockdiscot, most már tényleg.
Egy szó, mint száz, az érzelmeink ugyanolyanok a fesztivállal kapcsoltban, mint az időjárás volt: viharosak. Szeretjük a FEZEN-t, számomra még mindig ez az egyik legjobb felhozatalú magyar fesztivál, ami emellett a legszerethetőbb, de sajnos ez az idei év valószínűleg el lett átkozva a sok lemondással és a kiszámíthatatlan feltételekkel. A jövő évi jubileumra bizonyára kitesznek magukért a szervezők, mi már nagyon várjuk! Addig is viszont mélyedjetek el a múltban, képileg is.
Fotók: Bényei Zoltán, Kiss Nikolett
