káprázat – ajánló Dénes alkotásairól

káprázat – ajánló Dénes alkotásairól

Mikor rátaláltam ezekre az alkotásokra, úgy éreztem mintha Csodaországban járnék.
Beszippantott a színek-, formák-, hangulatok kavalkádja.
Egyszerűen tökéletes, minden a helyén van, pont ott, ahol lennie kell. A sok kis apró rész dalolva karol egymásba és áll össze csodás egésszé, mintha valaki egy világ görbe képét tartaná eléd.

Rettentően furdalt a kíváncsiság, hogy ki állhat ezek mögött a kemény, mégis szelíd vonalak mögött.
Tudtam, hogy – ha törik, ha szakad – nekem ő lesz a következő interjúalanyom.
ajánlóÍgy volt szerencsém megismerni Richter Dénest, a budapesti művészt, aki ezek mögött a csodák mögött rejtőzött.
Dénes 26 éves és az egészségügyben dolgozik.
Számára a rajz elsősorban kikapcsolódás, kilépés és talán egyfajta menekülés is a hétköznapokból.
Óvodáskora óta imád rajzolni, de komolyabban 2005-2006 környékén kezdett el foglalkozni vele.

Akkor este órákig nézegettem az alkotásait és minden egyes apró részletében újabb és újabb kis titkokat véltem felfedezni.
Megmosolyogtatott, amikor elárulta hogy valóban ez a célja ezekkel a rajzokkal:
„Azt szeretném, hogy a rajzaimban lévő kapcsolatokat akár órákig lehessen nézni. Nem szeretném a rajzok „lényegét” egyértelműen a néző elé tárni.”
11954634_1141616825866952_3429747713616889428_nA rajzaiban törekszik a részletességre, pontosságra, sokszínűségre, de nem feltétlenül a valóság visszaadására.
Szeret valami újat alkotni, ellentéteket egymás mellé helyezni, látásmódokat átértelmezni, valami egyedit létrehozni.
Elsősorban ceruzával és tűfilccel dolgozik, de a vízfestéket is bámulatosan használja.
ajánlóHamarosan már ti is olvashatjátok a vele készült interjút, addig is látogassatok el az oldalára, ahol megmutat a követőinek párat a csodás alkotásai közül!

Szerző:

"talán csak azokat keresem, akiket én is félek majd elveszíteni."