A minap munkába menet, azon tűnődtem, miért megy ilyen gyorsan az idő. Nem kéne így történnie, hiszen annyi dolgot nem éltem még át. Annyi emlék van, amit még nem tudhatok a magaménak. Csak elmélkedtem, és elmélkedtem. A felismerés, hogy hamarosan kilépek a húszas éveimből, megrémített. Hirtelen olyan félelmetesnek tűnt a jövő, hogy le kellett csekkolnom a pulzusom.
25 éves vagyok az ég szerelmére! Mi okom lenne azon agyalni, hogy öregszem és szép lassan elfolyik a fiatalságom, és olyan leszek, mint a sminkem egy buli után. Lavinaként zúdult rám a gondolat, hogy mi mindent nem csináltam még. Pörgetni kezdtem magamban azokat a pillanatokat, amikor elszalasztottam egy csókot, egy bulit vagy egy utazást. Mind a 25 évem kiaknázatlan lenne?
www.unsplash.com
Lássuk csak:
-Remek barátokat akasztottam magamnak, ami be kell vallanom, nem volt könnyű, hiszen a világ egyik legantiszociálisabb embere vagyok. Néha magamat is utálom, nemhogy az idegeneket. Most azonban ha visszagondolok, ha néhány embert másképp reagálok le, vagy kicsit jobban megerőltetem magam, talán párral több helyet kéne foglalni a szülinapi bulimra. Ezt nem bánom, korlátozottak az érzéseim. A szívemben a hely szintén. Akkor ezt megbeszéltük.
-A szerelmi életem tinédzserként katasztrófa volt. Túl kevés kalandot éltem ám, egy (utólag átgondolt) felesleges kapcsolat miatt. Nem egy ember miatt tanultam meg szeretni. Minden pasi hozzátett a személyiségemhez, és köszönhetek nekik valamit. Az egyik megtanított, milyen az, amikor a lehető legdühösebb vagyok. A másiktól megtanultam, mi kell a férfinek. A harmadiktól azt, hogy a nőnek mi kell. Voltak viharos veszekedéseim, megalázó pillanataim és vad, erotikus élményeim. Látszólag átéltem mindent és megtaláltam a párom. Mi van akkor azonban, ha soha többet nem fogok ilyeneket érezni? Nem lesz több kaland és hódítás. Nem pirulok bele többé egy sms-be vagy várok izgatottan egy telefonhívást. Kinőttem volna ebből? Ki kellett volna, hiszen kislányként úgy terveztem, hogy 25 éves koromra megszülöm mind a két kiskölyköm. A szívem mélyén pedig pontosan erre vágyom már. Gyűrűre, fehér ruhára, valami kékre és valami régire.
“Az élet egy bizonyos pontján felnősz – ezt mondták nekem, és az idő is ezt igazolta. Az átkozott idő.”
/Francesco Totti/
-Elvált szülők gyermekeként a család fogalma nálam elég zavaros. Szeretem őket, esküszöm. Szeretem az ölelésüket és a tanácsaikat, néha mégis a pokolba kívánom őket. Az átlagnál kicsit több stresszt, terhet és gubancot kaptam tőlük. Szinte évente állítottak elém egy olyan akadályt, aminek az átugrása jobban megviselt, mint ahogy ők azt tervezték. Ezek a gátak azonban segítettek nekem abban, hogy majd egykor a lehető legjobb szülővé váljak, és odaadhassam a gyerekemnek azokat a tanácsokat és nyugodt pillanatokat, amik nekem túl rövidek lettek, vagy épp megfosztottak tőlük. Életem az a része, amit a pici zokni és a kialvatlanság képvisel, már közeledik. Lesben áll. A sarokból, az ágy alól és az ablakból figyeli a lelkiállapotom. Kíváncsi, mikor leszek felkészült, hogy lecsaphasson. Na és, mikor? A lelkem egyik része azt súgja, meneküljek és igyak gyorsan egy felest, mert erre nem lehet felkészülni. A lelkem másik fele viszont azt mondja, mindig is kész voltam rá. Nem csak az ösztön és a biológia miatt. Ha végiggondolom, a személyiségem ebben a szent pillanatban is azért bővül, hogy egyszer továbbadhassam. Mi másért éltem volna át életem legjobb és legrosszabb pillanatait, minthogy egyszer átadhassam neki. Hogy a jó sokkal jobb legyen, a rossz pedig elenyésző a számára. Ez az igazi feladatom.
www.unsplash.com
A harmincadik x-ig azonban van még öt hosszú évem. Ennek az öt évnek minden napját úgy szeretném megélni, hogy előre tekintek. Nem a kiaknázatlan szerelmeken szeretnék merengeni, vagy az elszalasztott karrierlehetőségeken bosszankodni. Hisz már soha nem tudom meg, mi lett volna abból az elbaltázott kapcsolatból, amit akkor félvállról vettem, mostanra azonban borzasztóan bánom. Soha nem fogom már átélni, azokat az élményeket, amiket elszalasztottam, hiszen az mind az akkori énemmel kellett volna, hogy megtörténjen. Ez a hajó azonban elment. Eső után köpönyeg. A szekér elgurult. Vége a dalnak. Meg a többi hasonló közhely.
Tehát, ami elmúlt, az elmúlt. Amit tudok elengedek. Épp ezért össze kell szednem a gondolataim, és megtenni mindent, amit még megtehetek. Utazni, bulizni, megkóstolni a tátra teát. Megnézni úgy a napfelkeltét, hogy nem vagyok józan. Akár egyedül is. Sok kis apróság, ami a részemmé válik és belém ágyazódik. Szeretni akarom az életem.
Kiemelt kép: www.unsplash.com
