Karácsonyváró adventi díszek

Karácsonyváró adventi díszek

Nagyon gyorsan repül az idő. Nemrég kezdtem szomorkodni, hogy vége a nyárnak, itt az ősz, aztán mire észbe kaptam már majdnem beléptünk az adventi időszakba. Szóval lassan elkezdhetünk – legalább fejben készülni – a karácsonyra, kitalálni kit mivel lepjünk meg, milyen színű legyen a fa díszítése és mi legyen a menü, mert hipp-hopp már itt is lesznek az ünnepek.

Nekem a készülődés első lépése az adventi koszorú készítés. Jövő vasárnap pedig már meg kell gyújtani az első gyertyát, így épp itt az ideje megtervezni, idén milyen is legyen. Most ehhez hoztam Nektek pár tippet!

 

1.Hagyománykövető 

Ha rákeresünk az adventi koszorú készítés hagyományaira, azt fedezhetjük fel, hogy több verzió is létezik, a gyertyák számában és színében többféle variáció található. Az egyik legismertebb a keresztényektől eredő 3 lila és egy rózsaszín gyertyás típus. A lila a bűnbánat színe, ugyanis a keresztények önmegtartóztatással és bűnbánattal készülnek a karácsonyra, azonban a harmadik vasárnap a már nagyon közeledő ünnep feletti öröm is megjelenik, ezt jelképezi a rózsaszín gyertya, melyet így sok tévhittel ellentétben nem az utolsó, hanem a 3. vasárnapon kell meggyújtani. Ha alaposan utánajárunk az elrendezésre és az alapanyagokra is találhatunk szabályokat. Azonban ha csak a színekhez ragaszkodunk, könnyedén készíthetünk egy ilyen koszorút. Szükségünk lesz egy koszorúalapra, fenyőágakra, ha lakásban tartjuk, és szeretnénk, hogy még karácsonykor is zöldelljen, célszerű műfenyőt használni, valamint kelleni fog a 3 lila és az egy darab rózsaszín gyertya. Lehet kapni a gyertyákhoz olyan tartót, melyet beleszúrhatunk a gyertyába, majd a koszorúba, ezzel stabilan ott fog maradni, ezt gyertyatű néven érdemes keresni. Díszíteni akár nem is szükséges, de kedvünk szerint dekorálhatjuk termésekkel, vagy karácsonyi díszekkel is.

advent-wreath

http://1.bp.blogspot.com/

 

2. Egyszerű, de mutatós

Ha nem akarunk sokat babrálni a koszorúval vagy épp nem a legjobb a kézügyességünk, akkor sem kell elkeseredni, könnyedén varázsolhatunk magunknak látványos adventi díszt. Nem kell a koszorú formához sem feltétlenül ragaszkodnunk, elegendő beszereznünk négy darab szép gyertyatartót mécsessel, ügyesebbek maguk is készíthetnek befőttesüvegből mutatós tartókat, de a boltokban megvehetők készen is. Ezeket elrendezzük, ahogy kedvünk tartja, akár sorba, akár körbe egy tálra vagy egy szép tálcára, és körbepakoljunk díszekkel. Száríthatunk narancsot, gyűjthetünk terméseket vagy szebb ágakat, de egyszerű üveggömbökkel és egy két fenyőággal is látványos eredményt érhetünk el. Persze vásárolhatunk kész adventi koszorút is, de így mégis csak elmondhatjuk, mi is dolgoztunk vele és saját ízlésünkre formáltuk.

questoloriciclo.altervista.org

questoloriciclo.altervista.org

 

3. Függődísz.

Nem csak az asztal dísze lehet a koszorú, hanem akár fel is akaszthatjuk valahova. Azonban vigyázzunk hova tesszük, nehogy lángra kapjon egy függöny vagy egy növény. Ne hagyjuk felügyelet nélkül a díszünket, ha égnek a gyertyák, persze ez igaz az asztali verzióra is, jobb az elővigyázatosság, ne adjunk plusz munkát a tűzoltóknak. A felakasztható koszorúhoz célszerű egy könnyebb alapot választani, vagy pedig erős kötőanyagot, mondjuk vastagabb és nagyobb teherbírású szalagot, vagy pedig nagy teherbírású helyre akasztani. Arra pedig nagyon figyeljünk, hogy a gyertyákat megfelelően rögzítsük ehhez célszerű gyertyatűt használni, de ezzel is vigyázzunk, mert ha rosszul bökjük a gyertyába vagy a koszorúba, akkor nem lesz elég stabil és könnyen leeshet. Alapnak célszerű lehet egy szalmából készült, mert ebbe könnyen és viszonylag fixen beleszúrhatjuk a gyertyatűt és a súlya se túl nagy, de a képen látható fa alapú is mutatós választás.

 

http://www.familyholiday.net/

http://www.familyholiday.net/

 

4. Sütiimádóknak

Ha nem ragaszkodunk a fenyőágakhoz akár süthetünk is koszorút mézeskalács tésztából. Ugyan ehhez nem árt némi kézügyesség és türelem se, de az eredmény megéri, nem csak szép, de illatos díszünk lesz, bár fennáll a veszélye, hogy majd folyton megéhezünk tőle. A Mindmegettén találhatunk is egy receptet ehhez, de akik még sose sütöttek mézeskalácsot, készüljenek fel, hogy a tésztával gyakran nehéz bánni, mert nagyon ragad a méz miatt. Ha megvan a tészta, akkor már csak a fantáziánkra van bízva, milyen formákat alkotunk, formázhatunk egy egyszerű koszorút is, melyet majd utólag díszítünk, de különböző kis figurákat is összeilleszthetünk. Díszíteni írókával szokták, melynek szintén megtaláljátok a receptben az elkészítését, igaz az írókázáshoz is kelleni fog egy kis kézügyesség. Ha kész, akkor pedig ráhelyezhetünk 4 kis mécsest, hogy ezek fixen álljanak célszerű, ha lapos sima része is van a koszorúnknak, de persze a gyertya helyét is megtervezhetjük kedvünk szerint.

https://i.ytimg.com/v

https://i.ytimg.com/v

 

5. Bögremániások kedvence

Személy szerint nagyon szeretem a különféle bögréket és csészéket, szóval egyből beleszerettem a Mintamókus oldalán talált koszorúba. Igazából nem is koszorú, csak körbe rendezett csészék gyertyákkal, mégis nagyszerű ötlet. Ráadásul kedvünk szerint válogathatunk bögréket, akár direkt karácsonyiakat is használhatunk, de egyszerű fehérek is szépen fognak mutatni. A gyertyák színe esetén is számtalan kombinációt el tudok képzelni. A csészék alá pedig akár mi is készíthetünk alátétet például kartonból vagy filcanyagból. Itt is fontos, hogy a gyertyákat jól rögzítsük, akár bele is olvaszthatjuk az aljukat, így stabilabban fognak állni, melléjük pedig például fenyőágakat, terméseket tűzdelhetünk, de karácsonyi díszekkel is feldobhatjuk. Célszerű lehet habszivaccsal kitömni a bögréket, mert ebbe egyszerűen beleböködhetjük a díszítést és a gyertyát is. A számok elhelyezése is jó ötlet, drótból könnyedén megformázhatóak, majd akár szép színes szalagokkal is ráakaszthatjuk ezeket a gyertyákra. Azt hiszem, nálam idén ez az ötlet lesz a befutó.

http://www.mintamokus.com/

http://www.mintamokus.com/

Remélem, ti is kedvet kaptatok az adventi dísz készítéshez, és tudtam nektek néhány hasznos tippet adni! Jó szórakozást!

(kiemelt kép: http://image.desk7.net/)

Szerző:

*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*