Mártírhoz méltón szenvedem a sorsom,
szárnyatlan verébként zuhanok.
Saját orrom alá törtem a borsot,
magam tekertem szívhuzalom.
Áldom a sorsot, ha javítja tervemet,
ha megoldja mi zavaros.
Szidom a dicsértet, ha szenvedem,
ha nem értem, s minden kavarog.
Ragaszkodom hozzád, mégis űzlek,
aztán hirtelen hiányzol.
Ha jövőmet nézem, célomul tűzlek,
de szívem múltamból bámul.
Mindenem adnám, ha igaz lennél,
mégis üresnek érzem.
Szorítanálak, ha karodba vennél,
ezer sebemből vérzem.
Kémlelem a holnapot, de nem látlak,
majd talán ismét hívlak.
Zavaromban a sípszót sem vártam,
s a rögzítők,csak üresben zúgnak.
Kiemelt kép:https://www.pexels.com
