Mint téli, kemény hidegben az iszony,
és mint az ábécé végén az ipszilon,
úgy vetek meg én
-kis fiatal szökevény-
minden titkon tartott arcpirulást,
és a szeretésért való versenyfutást.
Mert mit ér minden múló varázs,
ha a végén úgysincs más, csak a hallgatás,
csak a megvetés, csak a szégyen,
csak a tükörkép a kávéscsészében,
csak a csukott szem, csak a gondolás,
és csak az arcod nyoma
kiszáradt, hűvös tenyeremben.