Szüntelenül, szüntelenül, szüntelenül…
egyre csak ontja dalát és ködbe merül..
Nem hallja senki, de senki, de senki…
Hiszen csak némának kellene lenni.
Hol van az az út mit kerestem régen?
Álmokból ott koszorút fonni a réten.
Táncolva libbenő szoknyában járni.
Néha-néha egy kőben megbotlani.
Sugárzó mosolyba beleszeretni.
Szüntelenül, egyre csak őt keresni.
Nem látom már soha, nem, nem, nem…
Üres a tér, homályos a szem.
Forgok, forgok a tengelyem körül
A fény sebes útja újra elkerül.
Sötétben várom a megváltó nappalt.
Kék kakukk szavával ütve a hajnalt.
Írta: Czédli Mónika
Kiemelt kép: indafoto.hu