Gombok. Kabátok. Testek. Fogalmak. Alakok. Ékszerek. Sálak. Mosolyok. Döntések. Jelenések. Egy szekrény, amit ha kinyitsz, mindent megtalálsz benne. Eszter különleges személyiség, aki utálja a bohócokat, hátulról kezdi lapozni az újságot, mindig a bal cipőjét húzza fel először és rajongásig issza a kávét. És úgy hajtogatja az életfonalait, mint egy profi kereskedő.
„bőrszínűvel arcot formálok és nagy betűkkel felírom a vászon tetejére, hogy MÚLT. két szemet festek, egészen csillogót. hajat festek, selymeset. mosolyt festek, őszintét – vagy annak tűnőt. arcot festek, kisimultat. homlokot festek, ránc nélkül. sikerült megfestenem. és mennyire szép lehet valami. mert ennyire szép lehet valami. ülök előtte, ő az én képem. ragaszkodok hozzá, de pillanatok alatt előveszem a fehér festéket, és eltüntetek mindent. egy-két folt marad, a többitől megszabadítottam a vásznam, mint papírt a radír a grafittól. eltüntettem minden ajtót, fényt és színt. minden ajtód, színed és fényed. könnyebbé tettem a lapom; a szívem is.”
Olykor jó, ha hiszünk az apró csodákban, a bevonzásban, az univerzumban. Ha kitűzöl egy cetlit a parafa tábládra „Most valami új jön” felirattal, még az is lehet, hogy valóra válik.
„”Most valami új jön.”
ezt a kitépett cetlit szúrtam fel a pici, pirosfejű gombostűmmel a parafatáblámra. és elhittem. gondoltam magamban, ez lesz a nyitánya a következő időszaknak. egyszerűen csak kitűzöm, és valami elkezdődik.”
„halkan élünk. te is. mindenki halkan él. csak úgy él. megissza reggel a feketéjét, megkeresi a zoknija párját, lehajtja az inggallért, munkába megy, hallgat, szív, hallgat, megint szív, halkan hazaindul, otthon párt szeret vagy nem szeret, gyereket nevel, vagy csendben leül. másnap folytatódik. és te, mint a legtökéletesebben eljátszott gyilkos, aki izzadtan áll lesben és vár az áldozatra, úgy látod tisztán magad előtt a szürke holnapod. “Had jöjjön!” – jelented ki vállat vonva, majd beletörődve hozzáteszed: “Úgysem változik semmi.”. tessék megnézni a tipikus emberi viszonyulást. ismétlem: úgy-sem-változik-semmi.”
Ha képesek vagyunk hinni egy felsőbb hatalomban, bármi megtörténhet. Koncz Eszter, egy olyan világot tár elénk, amiben ő hisz. Amit maga formált olyanra, amilyen most. Amit a saját keze által gyúrt és írta élethűre.
Nem kell sok minden hozzá, csak némi akaraterő. Bátorság. Egy csepp önbizalom – hogy márpedig megcsinálom – a tudat, hogy a sarkon túl vár valami jobb.
Ihletet kaphatunk tőle. Egy aprócska reményt, ami még bizonyítja, hogy vannak még lehetőségek. Vagy csak egy kellemes délutánon neki ülsz a blogjának, beleolvasol és elkap az a „nem tudom letenni” érzés; mert egyszerűen tudni akarod, hogy mi történt vele.
Személy szerint imádom a temperamentumát. A lányt, aki imádja az apró boldogságokat. Látja az angyalokat. Valami megmagyarázhatatlan módon tud hatni az emberekre.
Koncz Eszter
Amikor csak benézek hozzá, alkalom adtán, mindig egy olyan bejegyzésbe botlok, ami épp hatással van rám és a cipőmbe illik. Azonnal kapok némi esélyt arra, hogy ebből a helyzetből ki lehet lábalni és van valami más a túl oldalon. És történjen bármi: „mindig maradj önmagad!”
Nézzetek be a ’régi Eszterhez, aki új köntösbe öltözött.’ http://konczeszterke.blogspot.hu/
„minden rendben. ezt úgy értem, hogy lassan kezdem felismerni a tükörképem a nagyvárosi kirakatban, sőt, már nem esek el a saját lábamban az utcán. kezdem felvenni az itteni ritmust, kezdem megszokni, hogy minden nap eggyel több hajléktalan ül a téren, már nem furcsa, hogy félni kell egyedül közlekedni este, és már teljesen hidegen hagy, ha szembe ül velem egy borult elméjű ember a villamoson.”
