Két könyv, ami könyvmollyá tett

Két könyv, ami könyvmollyá tett

Annyi könyvet olvastam már életemben, hogy nem emlékezhetek mindre. Néha azonban elgondolkozom, hogy vissza tudom-e idézni, mikor volt az a történelmi pillanat, mikor a lapok és a betűk örökre magukba szippantottak. Nem sokat kell erőlködnöm, hogy rájöjjek, melyik két mű volt az, amely hatására megkezdődött az örök barátság köztem és a könyvek között. Így hát, amint a gyerekem megtanult olvasni, ez a két könyv tutira bekerül a karácsonyfa alá.

Jules Verne – A rejtelmes sziget

„Akkor is nekivágok, ha nincs reményem, s akkor is kitartok, ha nem kecsegtet siker.”

www.port.hu

Minden gyerek imádja az izgalmas történeteket. Számomra a legizgalmasabb történet Verne tollából fakadt. A történet hat emberről, egy gyerekről és Top-ról a kutyáról szól. A történet Richmondban kezdődik az amerikai polgárháború idején. Az említett szereplők a háború elől menekülnek egy léghajóval. Útjuk ijesztő, hosszú és veszélyes. Az igazi veszély azonban akkor indul, mikor a léghajóval viharba keverednek. Kilyukad a ballon és kezdődik a pánik. A vihar persze nem segít a dolgon és az sem, hogy a Csendes-óceán felett vannak.  Aztán jön a zuhanás. A kulcsfigura és egyben kapitány, Cyrus Smith és kutyája eltűnik. Gedeon Spilett, Pencroff és a többiek azt hiszik, odavesztek a viharban. Ám rejtélyes módon előkerülnek. Így át Smith és csapata szép lassan felfedezik a szigetet. Elnevezik Lincoln szigetnek és Spilett csillagászati ismereteinek köszönhetően szinte teljesen feltérképeznek mindent. Otthont is találnak egy barlangban, ami végül a Gránitpalota nevet kapja. Természetesen próbálnak szökni. Építenek is egy bárkát, amivel eljutnak a legközelebbi szigetre. Ám ott kezdődnek igazán a kalandok, mikor jönnek a kalózok, megtalálják Némó kapitány ládáját és rájönnek, hogy nincsenek egyedül a szigeten.

Verne összes könyvét sajnos még nem olvastam. Ezt azonban vagy százszor. Rongyosra olvastam a régi kötetet, amit még nagyapámtól kaptam réges régen. Sok-sok lapja hiányzott, mikor még mindig bújtam és újra meg újra kiolvastam. Gyerekkorom egyik legjobb élménye volt. A leendő kutyám neve pedig tutira Top lesz!

 

Stephen King – A sárkány szeme

„Aki titkot őriz, rendszerint keveset s rosszul alszik.”

 

www.moly.hu

Az író nevét, kivétel nélkül mindenki a horrorral és a borzongással köti össze. Olvastam is a legtöbb könyvét. Imádom, szeretem. Van azonban egy, amit különösen. Gyerekkoromban olvastam először. Apám nyomta a kezembe, és az első oldal után bizony nem tudtam letenni. A történet Delain királyságában játszódik. Az öreg király, Roland uralja a vidéket. Ő vadászta le az utolsó sárkányt, minek feje azóta is trófeaként lóg a szobájában. Két fia van, Thomas a furcsa, agresszív, és Peter, aki többet örökölt anyjuk kedvességéből és jóságából. Aztán ott van Flagg. A király egyik tanácsadója, aki ijesztően sokat ért az alkímiához, mágiához és borzasztóan rémisztő alak. Már első találkozásra is érződik: valami nem stimmel vele.  Roland király szerepe azonban nem sokáig tart, hiszen hamarosan rejtélyes módon meghal. Méreg végez vele. A gyanúsított Peter. Flagg bezártatja hát a Tűtoronyba, a királyság szökés biztos börtönébe. Thomas uralkodása Flaggról ered, hiszen a fiú még fiatal és gyenge. Azt teszi, amit Flagg mond. A királyság hanyatlásnak esik, elveszti szépségét és harmóniáját, amit Roland király oly sokáig fenntartott. Peter a Tűtorony fogságában folyton csak azon gondolkodik, hogyan tudna megszökni. Támad is egy ötlete, amely nehezen megvalósítható, ám nem lehetetlen. Egyetlen társasága egy babaház, amely még édesanyjáé volt. Roland királytól kapta honvágya ellen. A babaház tökéletes mása a királyné egykori otthonának. tökéletesen élethű. Legfőképp azért, mert minden tárgy működik benne. Így hát Peter a vacsorához kapott kendőkben szökési utat talál.

Csodás történet, gyerekkorom másik legjobb élménye volt. Ugyancsak beszippantott és azóta is nagy becsben tartom ezt a csodás könyvet. Stephen King hangulata itt még nem rémített halálra, de gyerekkorom lévén sok rossz álmomnak volt főszereplője Flagg.

Rengeteg könyvet tudnék még idesorolni. Köztük a Harry Pottert kis. Ez a kettő mű azonban az, amik kialakították a képzeletem. Kikövezték az utat az összes könyvnek, amelyet valaha kinyitottam. Sok mindent köszönhetek apámnak, (annak ellenére, hogy nagyon nehéz alak) de amikor ezt a két könyvet a kezembe adta, megpecsételődött személyiségem ezen része.

Kiemelt kép: www.unsplash.com

Szerző:

Pintér Dóri
Az a fajta lány vagyok, aki akkor létezik, ha írhat. Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer majd mások is olvassák a gondolataimat. Ennek viszont mindig is a visszautasítási-kórság állt az útjában. Azonban rájöttem: igenis lehetnek olyan gondolataim, amik másokat is érdekelnek. Életvidám és csökönyös ember vagyok, épp ezért mindenről van véleményem, amit szeretnék is megosztani a világgal. Az írás számomra egy olyan dolog, amivel kifejezhetem az érzéseimet úgy, hogy ne kelljen szólnom egy szót sem. Ez pedig egy magamfajta szürke kisegérnek hatalmas áldás. A romantika és rózsaszín dolgok terén annyira nem vagyok otthon, de igyekszem magamba szívni az életet és kipróbálni magam több téren, mivel a macskámon és a kávén kívül az írást szeretem a legjobban. Na jó… a macskámat jobban.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás