Kezdeten innen, Happy Enden túl – interjú Veréb Emesével

Kezdeten innen, Happy Enden túl – interjú Veréb Emesével

Biztosan sokatoknak feltűnt, hogy az utóbbi időben egyre többször felmerül magazinunk életében Veréb Emese neve. 

Emese nemcsak vendégszerkesztőnk, de emellett két szenzációs regényt is írt (cím szerint: Segítség, már megint egy gyökérrel járok! és A Happy End után), és mindezek mellett a self publishing szakértőnk is. Írtunk már egy könyvéről, előadást tartott a worshopunkon, hozzájárult egy nyereményjátékhoz – aminek a részleteit hamarosan ti is megtudhatjátok – és segíti szerkesztőinket (akár olvasóinkat is) abban, hogy megvalósíthassák álmukat – utat mutat a könyvkiadás rögös útján.

Albert Timi biztatására kerestem fel először Emesét annak reményében, hogy írhassak ajánlót egy regényéről. Emese közvetlenségének és humorának köszönhetően az első pillanatban tudtam, hogy zökkenőmentesen tudunk majd együtt dolgozni, és, hogy egy csodás embert ismerhetek meg személyében. Hónapok óta levelezünk, és bizton állíthatom, hogy nemcsak remek író, de vele együtt dolgozni egy igazi élmény.

Fotó: Bényei Zoltán

Napi szinten követem oldalait, és Timihez hasonlóan ő is olyan mozzanatokat ragad ki az életből, amelyek mindig rögtön szíven találnak. Olyan sorok, amik mindig passzolnak az aktuális lelki állapothoz, utat mutatnak ha épp eltévedtünk, vagy megerősítenek abban, amit már amúgy is érzünk. Ezek a sorok a lelkünkhöz szólnak. Néha megsiratnak, olykor megnevettetnek, máskor pedig szembesítenek a valósággal. Segítenek elvesznünk a gondolatinkban, de mégis kirántanak a gödörből – ha épp arra van szükségünk.

Az idézeteket, részleteket olvasva egyre nagyobb kedvet kaptam könyveinek elolvasásához. Emese volt olyan kedves, és egyik regényét el is küldte nekem – A Happy End után-t, melyről néhány hete publikáltunk is egy ajánlót. – A történet annyira kíváncsivá tett, hogy még többet szerettem volna megtudni írójáról, ezért megragadtam a lehetőséget, és készítettem egy interjút Oh Carrie-vel.

 Ismerjétek meg jobban magazinunk self publishing szakértőjét!

Mesélnél kicsit magadról?

Két évvel ezelőtt jelet meg az első regényem, ami eredetileg csak egy folytatásos történetnek indult a blogomon. Azóta teljesen megváltozott az életem, olyan értelemben, hogy végre tudom, mit szeretnék az élettől.

Mi ihlette A Happy End után-t, és ki volt az, aki a leginkább inspirált?

Egy örökké bennem motoszkáló érzés…bárcsak visszamehetnék az időben és… 🙂
És gondolom, senkit sem lep meg, ha azt válaszolom, hogy egy fiú volt, aki leginkább inspirált.

Írtad, hogy testvéred tervezte a borítót. Neki ez a foglalkozása? Hogy jött az ötlet?

A testvérem kiskorunk óta foglalkozik rajzolással, így számomra elképzelhetetlen volt, hogy másvalaki rajzolja a borítóimat.

12369268_1644938009092861_4523216164120837377_n

Forrás: Facebook.com

Mi adott erőt, kitartást ahhoz, hogy végigírd a regényt?

Nem létezett olyan opció, hogy nem fejezem be a történetet, mert imádtam írni – annak ellenére, hogy a szeretett főhősömtől vagy ezerszer vettem könnyes búcsút.

Mindig felmerülnek olyan kérdések, hogy a regény érzelemvilága mennyire tükrözi az író lelkét. Te hogy vagy ezzel? 

Mivel én a való életben eléggé szarkasztikus személyiség vagyok, ezért ez egyes karaktereknél gyakran visszaköszön.

A könyv végén hagytál egy óriási kérdőjelet. Mondd csak, kirajzolódott már a fejedben a folytatás? Mikorra várhatjuk a második részt, a Találj vissza című regényt?

Igen, kirajzolódott, és már dolgozom is rajta gőzerőkkel.
Még a nyáron szeretném kihozni! 

Melyik könyved nőtt leginkább a szívedhez?

Most arra gondolsz, hogy válasszak a csemetéim közül? 🙂 
Igazándiból mind a két könyv másért nőtt a szívemhez, így bármilyen közhelyes is, de nem tudok választani közöttük. 

Viccből nyelvújítónak neveztek. Miért? Elmesélnéd a történetét?

Ez egy poén akart lenni… de ezek szerint nem túl érthető. 🙂
Viccet félretéve azért, mert sokszor olyan szavakat használtam – vagy olyan a szavajárásom – ami eltér a hétköznapitól. De többre is rákerestem utólag a Google-ban és elvileg létező szavak.

Mondd csak, milyen könyveket olvasol szívesen?

Humor minden mennyiségben!

Mit üzennél a még szárnyaikat bontogató művészeknek?

Hogy ne adják fel soha, és higgyenek ennek a közhelyesnek tűnő mondatnak, mert igaz.

 

Nagyon szépen köszönjük Emesének a válaszokat. Izgatottan várjuk újabb regényének megjelenését. A mi könyvespolcunkon már bérelt helye van! 🙂

Remélem a jövőben minél több írását olvashatjátok oldalunkon is.

Szerző:

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/