Június 6., szombat délután, Vörösmarty tér. A nyár előszobája. Kókadtan imbolygó tömeg, lökdösődés, napernyők alatt a műanyag asztalokon támaszkodó szerzők. Korunk hősei, testközelből. Dékány Dáviddal ülök a Libri Kiadó standjánál. Olvadozunk a forróságtól, én már azt sem tudom, mit beszélek – így eshet meg, hogy a Könyvhét helyett Könyvfesztivált mondok-, Dávid pedig aláírja a kötetem, pedig már 2 perce nem is dedikál. Abszurd a köbön.
Milyen érzés, hogy most itt dedikálsz a Könyvhéten?
Borzalmasan meleg van, és nagyon a halálomon vagyok, de ettől függetlenül tök jó, és nagyon örülök. A Könyvhét szerintem egy hasznos és menő dolog – Péczely Dóra posztolt arról tegnap, hogy miért nem szerepel az irodalom tankönyvekben, hogy a Könyvhét és a Könyvfesztivál létezik? Nem kellene esetleg betenni az oktatásba, hogy mindenki tudjon róla? Legalább annyira alap lehetne, mint Petőfi Sándor. Egyébként fura, mert ugye nekem ez az első alkalom, hogy itt dedikálok. Korábban mindig kisétáltam, odasomfordáltam valakihez az aláírásért, erre most én ülök ebben a székben. De egyébként innen nézve sem más a Vörösmarty tér.
Nem? Mondjuk most, hogy leültem ide, tényleg nem.
Annyi, hogy ingyen jár a hideg víz. (nevet)
Már megérte. Szóval mindenki számára van még remény, hogy jövőre ők is itt üljenek és dedikáljanak?
Azért a könyvkiadás lassabb folyamat annál. Ha valaki még csak most kezdi el írni azt a könyvet, akkor nem valószínű, hogy jövőre már itt dedikál a Könyvhéten, de egyébként persze. Én sem gondoltam pár évvel ezelőtt, mikor először jöttem ki ide.
(Közben befut Simon Márton is, hiszen nemsokára ő veszi át a helyünket, hogy kitartóan állja a rajongók ostromát, háttérben a naplementével.)
Egyébként épp ez lett volna még a kérdésem, hogy gondoltad-e tavaly ilyenkor…
Hogy jön a Simon Marci?
Azt is.
Tavaly már igen. Sőt, tavalyelőtt volt a Néma gyerek nevű program, ahol slammerek és költők vegyesen léptek fel, és itt olvastam fel én is. Tehát annyira nem mély csobbanás nekem ez az idei, de azért ez a része még szokatlan. Meg tudod, kicsit még olyan… mint amikor először van az ember backstage-ben.
Tehát most elégedett vagy?
Abszolút, én folyamatosan elégedett vagyok. Egy nagy pluszjel vagyok, ami keresztüllovagol az irodalmon.
És most hogyan tovább? Mi a terved?
Figyelj, most írtam meg az új versemet…
Ami N betűvel kezdődik?
Igen, kicsit még alakítgattam rajta, egy-két szót kicseréltem. Szerintem közzé is teszem hétfőn – addigra biztos leszek benne, hogy minden a helyére került. Tök jó, örülök neki, mert bennem volt, hogy mi lesz majd a kötet után? Tudod, ezt most megírtam, és most valami új jön? Vagy ugyanezeket fogom írni? Ugyanilyeneket? Vagy abbahagyom az egészet?
Most ez van, írogatok. Jó, hogy nincs rajtam teher, ráérek, évek múlva majd összegyűlik megint annyi vers… Élvezem a Darwin Motel következményeit, illetve a leendő, valamikor elkészülő kötetemnek az előzményeit. Úgyhogy ez egy köztes állapot, teljesen jó. Chill van. Boldogság.
Köszönöm Dávidnak a rögtönzött interjút, ti pedig legyetek résen holnap, hogy le ne maradjatok az újonnan debütáló versről! Én figyelni fogom 🙂
És ha még nem olvastátok, nemrég főszerkesztőnk, Albert Timi hosszabban is elbeszélgetett Dáviddal – gyorsan pótoljátok!
(Fotó: Németh Dániel – Libri Könyvkiadó, 86. Ünnepi Könyvhét – forrás: Libri Könyvkiadó Facebook-oldala)
