Kis világok a nagy egészben

Kis világok a nagy egészben

Ahogy végigsétáltam tegnap a könyvtár visszhangos csendjében, végigsimítottam a legtöbb könyv gerincét. Gyakran úgy érzem, azzal hogy megérintem őket, magamba szívok valamit, amit a legtöbben nem ismernek. Levettem néhány kötetet, tüzetesen megnéztem, belelapoztam, és visszatettem őket a helyükre. Csak ,,háztűznézőbe” mentem.  Megnyugtatónak érzem, ha belebbenhetek néha-néha a könyvtár zárt csendjébe.

Sokszor csak állok a polcok között, és nézem azt a rengeteg fedőlapot. Csak itt találom meg magam. Ha kilépek az októberi ködbe ami a várost olyan nagy szeretettel lepi be, nem tudom mi vagyok, vagy ki vagyok. Csak lézengek, és azon fut az agyam, hogy mit írnék szívesen. Karaktereket formálok, mint a gyerekek gyurmából. Néha elrontom őket, és a tenyeremmel ragadós masszává lapítom, de végig érzem rajtuk a kezem melegét. Belőlem lettek valamilyen csoda folytán.

Azt mondják, az első könyv, amit életünkben először olvasunk el ,,önszántunkból”, meghatároz minket. Engem minden bizonnyal. Valamikor 12 éves lehettem, mikor először merültem el úgy a lapok között, hogy szórakozni akartam. Sheila Bruckner: Engedd, hogy szeresselek! című könyve volt az, ami után már nem tudtam megállni. Egyszóval… jöttek a ,,limonádék” megállíthatatlanul. A polc meg csak telt és telt, akárcsak a fejem, és a mellkasomban az a fránya érzékszerv.

Most bezárom a lábamnál heverő kötetet, és figyelek a világra. Csak egy percre, hogy ne mondhassák rám odakintről, hogy különc vagyok. Mert hát a könyvmolyokat mindig különcnek mondják….

Pedig… nos… a különcség azokban lakozik, akik nem tudják, milyen csodálatos is kapukat kinyitni csupán az elme segítségével.

diaporama,1390-11-La-dactylo-du-Vert-Galant,Paris-

Szerző:

Hogy ki vagyok? Féltorz gondolatfoszlány. Lázongó lámpafény és remegő szél a redőnyöd alatt, egyenes, fehér vonal az út aszfaltján. De lehetek tünékeny érintés, rebbenő szív, haragos tekintet. A könyvekkel, ó azokkal mindig szerettük egymást. A töretlen gerinceket, a könyvjelzőket a párna alatt, a Times new roman-t és a Helvetiat. Legtöbben azt mondják, limonádé, amit olvasok de ha meglátsz az utcán egy vörös loboncot, és egy arcot, amit szeplő tarkít minden évszakban, akkor tudd, hogy az csak én vagyok. Lapok között élő szívdobogás.