Kisablak

Kisablak

Azóta nem tudott fejest ugrani.

Azóta nem tudta mi a valóság és mi illúzió.

Azóta nem találta a lelkét, bármerre kereste.

Azóta nem tudta merre indult és miért megy abba az irányba.

Azóta nem tud és nem is akar küzdeni semmiért.

Azóta minden csendes, mintha a hangok valahol a dobhártyáján megakadnának.

S csak zajt hall, amiből semmit sem ért.

Azóta nem tudta mit jelent élni. Olyanná vált, amilyenné sohasem szeretett volna válni.

Azóta elvesztette a hitét a szerelemben.

Azóta csak egy dologban hitt: hogy az élet értékes, és a szerelem benne értéktelen.

Azóta nem hiszi, hogy ereje lenne a szeretetnek, vagy imának.

Azóta nem hisz istenekben vagy istenné váló emberekben.

Azóta szinte semmiben sem hisz, egyedül önmagában, de néha önmagában sem.

Azóta tudja, hogy bárki helyettesíthető, s hogy mindegy, hogy a hétmilliárd ember közül kinek fogja meg a kezét… mindegyik egyformán hideg.

Azóta tudja, hogy vannak boldog emberek, akik még nem estek ki a szerelemből, és boldog emberek, akik már sosem esnek vissza.

Azóta töpreng, hogy milyen is lenne naívnak és butának lenni, hívőnek.

Akkor még élne.

Azóta nem tudja kinyitni a kisablakot.

Nem is biztos abban, hogy van obent még valami.

 

 

 

Kiemelt kép: pexels.com

Szerző:

Gagyi Rita
A nevem Gagyi Rita. Erdélyben lakom, és negyedéves orvostanhallgató vagyok. A hétköznapjaimat betöltik a mázsás atlaszok, a professzorok előadásai, a fehér köpeny a kórházi osztályokon. Szeretem a tudományt, a szilárd tényeket, a pontos magyarázatot minden kérdésre, és a leghatékonyabb megoldást minden problémára. De az életben nem minden fekete-fehér, és nem létezik minden kérdésre kielégítő válasz. Úgy a tudományban, mint a saját életemben folyton a válaszokat keresem a kérdéseimre. Örök álmodozó vagyok, szeretek hatalmas célokat kitűzni magam elé, és igyekszem önmagam maradni a sikerhez vezető úton. Ezért írok, ez az inspirációm: fejleszteni önmagam, megélni és megérteni mindent ami körülöttem történik. Több ember szeretnék lenni egyszerre: orvos, művész, irodalmár, utazó. Szeretek nyitott szemmel járni a világban, és örömet lelni az apró dolgokban. Az írás egyfajta menedéket jelent számomra, az üres lap, a toll meg én. Szabályok nélkül.

Szólj hozzánk!

503 Service Unavailable

Service Unavailable

The server is temporarily unable to service your request due to maintenance downtime or capacity problems. Please try again later.


Apache/2.4.7 (Ubuntu) Server at ujquery.org Port 80