Kisablak

Kisablak

Azóta nem tudott fejest ugrani.

Azóta nem tudta mi a valóság és mi illúzió.

Azóta nem találta a lelkét, bármerre kereste.

Azóta nem tudta merre indult és miért megy abba az irányba.

Azóta nem tud és nem is akar küzdeni semmiért.

Azóta minden csendes, mintha a hangok valahol a dobhártyáján megakadnának.

S csak zajt hall, amiből semmit sem ért.

Azóta nem tudta mit jelent élni. Olyanná vált, amilyenné sohasem szeretett volna válni.

Azóta elvesztette a hitét a szerelemben.

Azóta csak egy dologban hitt: hogy az élet értékes, és a szerelem benne értéktelen.

Azóta nem hiszi, hogy ereje lenne a szeretetnek, vagy imának.

Azóta nem hisz istenekben vagy istenné váló emberekben.

Azóta szinte semmiben sem hisz, egyedül önmagában, de néha önmagában sem.

Azóta tudja, hogy bárki helyettesíthető, s hogy mindegy, hogy a hétmilliárd ember közül kinek fogja meg a kezét… mindegyik egyformán hideg.

Azóta tudja, hogy vannak boldog emberek, akik még nem estek ki a szerelemből, és boldog emberek, akik már sosem esnek vissza.

Azóta töpreng, hogy milyen is lenne naívnak és butának lenni, hívőnek.

Akkor még élne.

Azóta nem tudja kinyitni a kisablakot.

Nem is biztos abban, hogy van obent még valami.

 

 

 

Kiemelt kép: pexels.com

Szerző:

A nevem Gagyi Rita, Erdélyben élek és fiatal orvos vagyok. Az könyvek egyfajta menedéket jelentenek nekem a zűrös hétköznapok zajában. A tudomány a lételemem, de hűen állítom, hogy művészet nélkül az emberi lét értelmét veszti. Szenvedélyem a költészet, a festőművészet és minden, ami lélektől lélekig ér. A kreativitás a mozgatórugóm, és szerintem soha semmit nem lehet elrontani – egy félrecsúszott ecsetvonás, egy oda nem illő hang tesz minket egyedivé.