Azóta nem tudott fejest ugrani.
Azóta nem tudta mi a valóság és mi illúzió.
Azóta nem találta a lelkét, bármerre kereste.
Azóta nem tudta merre indult és miért megy abba az irányba.
Azóta nem tud és nem is akar küzdeni semmiért.
Azóta minden csendes, mintha a hangok valahol a dobhártyáján megakadnának.
S csak zajt hall, amiből semmit sem ért.
Azóta nem tudta mit jelent élni. Olyanná vált, amilyenné sohasem szeretett volna válni.
Azóta elvesztette a hitét a szerelemben.
Azóta csak egy dologban hitt: hogy az élet értékes, és a szerelem benne értéktelen.
Azóta nem hiszi, hogy ereje lenne a szeretetnek, vagy imának.
Azóta nem hisz istenekben vagy istenné váló emberekben.
Azóta szinte semmiben sem hisz, egyedül önmagában, de néha önmagában sem.
Azóta tudja, hogy bárki helyettesíthető, s hogy mindegy, hogy a hétmilliárd ember közül kinek fogja meg a kezét… mindegyik egyformán hideg.
Azóta tudja, hogy vannak boldog emberek, akik még nem estek ki a szerelemből, és boldog emberek, akik már sosem esnek vissza.
Azóta töpreng, hogy milyen is lenne naívnak és butának lenni, hívőnek.
Akkor még élne.
Azóta nem tudja kinyitni a kisablakot.
Nem is biztos abban, hogy van obent még valami.
Kiemelt kép: pexels.com